Új mumus lapul tudjukki zsákjában, méghozzá a gonosz gyerekzsúrok. Én mondjuk eddig soha, de soha nem gondoltam kellemetlenségként egyetlen gyerekzsúrra sem, (na jó, amikor a saját gyerekeimnek rendeztem abban az évben már a negyedik zsúrt, akkor, hát, igen, de végül azt is túléltük szuper volt). Vendégségbe menni, más kajáját enni, és más játékaival játszani jó! Mit kell ezen sírni?
Mint megtudtam, sok a baj. Az első, legyen, mondjuk a gyakoriság. Amíg elvétve akad egy-egy buli, addig mindenki nagyon örül, de amikor beindul az invázió, és minden hétvégére jut egy, vagy kettő, szorozva a családban fellelhető gyerekek számával, nos, akkor az azért már inkább teher, mint öröm. Viszlát, családi élet.
Tegyük fel, hogy a szülők hétköznap dolgoznak. Mondjuk, ezt nem olyan nehéz elképzelni. Hétvégén pedig csinálnák az otthoni dolgaikat, kert, nagyi látogatás, bevásárlás, családi program, takarítás, vagy csak úgy lazulnának együtt, miegymás. Ennek a közepébe beesik egy gyerekzsúr, amire normálisan azt gondolnánk, hogy szuper, van három óránk gyerek nélkül, addig a végére is érhetünk a kötelező köröknek.
Csakhogy nem, hanem helyette három elvesztegetett óra jön, amit tűkön ülve kell töltenünk valami zsúrban. Ugyanis, mint megtudtam, mostanában szinte kötelező elem, hogy a szülők is ott múlassák az idejüket, ahol a gyerek, különben szar szülő vagy, aki nem törődik a gyerekével. Mondjuk, én ezt most hallottam először, de ezen a hétvégén legalább öten állították egymástól függetlenül, hogy ez az új módi, higgyem csak el.
Aztán ott van a logisztika. Valamelyik szülő ugyebár kötelezően ott ül a zsúrban, közben a másik szülő vigyáz a másik gyerekre. Esetleg egy másik buliban ül vele. Az mondjuk elég nagy szívás, ha több gyerek van, mint ahány szülő, ilyenkor esetleg a harmadik porontyot is be lehet könyörögni valamelyik buliba, vagy valamelyik szülő, kockáztatva a házigazda, és a többi felnőtt lesújtó pillantásait, búcsút int, és hazamegy a zsúr nélkül maradt gyerekkel, mert valahogy manapság már nem divat a tesókat is meghívni, mint természetes tartozékot.
Aztán ott vannak a költségek, ha nagyon szerény ajándékkal számolunk, akkor is alkalmanként 2-3 ezer forint, ha viszont egy hónapban beesik négy buli a három gyerekünknek, az már komoly érvágás lehet a családnak.
A hangulatgyilkos
Ráadásul, még az sem biztos, hogy jól sikerül a buli, a túlféltő szülők ugyanis, akik pár órára sem merik otthagyni, vagy bevállalni egyedül a gyerekeket, általában ott loholnak a banda nyomában, és mindig a legeszeveszettebb pillanatban sikítják el magukat, hogy jaj, kimelegszel!, jaj, igyál!, gyere le onnan!, ne kiabálj! – mesélte a barátnőm. Szóval van az egészben egy kimondott hangulatgyilkos faktor, de akkor meg minek a buli, ha nem hagyják a gyerekeket, hogy jól érezzék magukat? – tették fel az adekvát kérdést.
Itt a megoldás!
Nos, mi egyébként erre is tudjuk a megoldást. Az apákra kell bízni a bulikat. Szervezői részről ők a legjobb hangulatmesterek, mert általában nem aggodalmaskodnak annyit, ugyanakkor senki sem haragszik meg rájuk, ha a vendég gyerekek szüleivel határozott hangon közlik, hogy hét óráig tart a buli, addig a viszontlátásra. Lehetőleg ne autóval jöjjenek a gyerekért, mert van itthon egy kis Martini is.
Vendégoldalról szintén az apák jelentik a megoldást, rájuk ugyanis, érdekes, senki sem szokott megharagudni, ha bokros teendőire hivatkozva betolják a gyereket az ajtón, majd hazamennek. Az anyák teendői valahogy mindig halaszthatóbbaknak tűnnek, jé.
Szóval adjuk vissza a gyerekzsúrok becsületét! Ne hagyjuk, hogy ez a szép társasági hagyomány a béna szervezés, és a túlzó elvárások miatt kötelezően túlélendő kínná silányuljon a szülőknek! Bulizni végül is öröm, ha jól csináljuk. Lazuljunk kicsit, és főleg hagyjuk, hogy az apák is kibontakoztathassák a tehetségüket! Mostanában úgyis ez a kedvenc témánk.
