A Specko Jedno után hogy jött, hogy gyereklemezeket fogsz készíteni?
Ez még párhuzamosan történt, vagyis éppen hogy a Speckónak köszönhetően. A rádióban felvettünk anno egy lemezt, ami egy hangjáték volt, A szerelem kísérő tünetei, és akkor ismertek meg minket a rádiósok. Kicsit később felkérést kaptunk tőlük, hogy a Vacka Rádió meséjéhez, Gaál Zsuzsa dalszövegeire szerezzünk zenét. Akkor Hébe-Hóba Banda lett a nevünk, és azzal a műsorral kezdtünk el gyerekkoncertezni.
Nagyon bejöttek ezek a játékos koncertek. Aztán volt egy fordulópont, amikor elkezdtem szerzői számokat írni, saját szöveggel, saját zenével, és akkor vettem a nevemre a zenekart. Az alapformáció - zongora, dob, basszusgitár, ének - mellett sok vendégzenésszel is dolgozunk a gyereklemezeken, most is van két gitárosunk, elektronikus zenészünk, énekes kollégák, például Sena és Mező Misi. A Vacka dalok világa már nagyon távoli, most már teljesen más stílusú a gyerekzenénk, sokkal dögösebb, vagányabb.
Mesélj az alkotói módszeredről! Hogy jönnek ezek a vicces szövegek, mint például az új tánc neve: a robotfalvi trappolós, vagy az olyan képek, mint a reccsenetes egreskekszek?
Általában valami ellazult, spontán állapotban jönnek. Nem úgy, hogy leülök szöveget írni, hanem, mondjuk, főzés, biciklizés vagy bármilyen egyéb tevékenység közben. Beugrik egy pici geg, amivel gazdagodik a téma.
Néha meg úgy jön be a fejembe, mint a szerzetesnek egy zsoltár: zenével együtt zuhan be egy dal.
Olyan is előfordul, hogy csak a szöveg van meg, és akkor ki kell találnom, hogy ez milyen stílusú zenével tud működni. Funky-s legyen, diszkós, hippis vagy dzsesszes? Volt, hogy megérintett egy jazzlemez, és akkor úgy gondoltam, hogy a gyerekeknek is kéne valami hasonlót csinálni, ebből lett például a Hóváró című dal, ami tényleg olyan, mint egy jazz-standard.
A menet közben, a színpadon tanultad meg, hogy hogyan kell a gyerekekkel bánni?
Generációsan, a barátaim révén is nagyon sok gyerek vesz körül, és vannak egészen fantasztikus gyerek barátaim; ovisok, sulisok, akik hihetetlen mennyiségű inspirációt adnak.
Régen a Specko-koncerteken láttam, hogy voltak gyerekek, akik ott szaladgáltak, és énekelték a dalokat, ismerték az összesnek a szövegét.
Volt olyan, hogy gyerekkoncerten az egyik felnőtt számunkat kérte egy szemüveges kislány: a Gyere Istent! Mondtam, hogy nem biztos, hogy jó ötlet, mert Világvége egyébként a szám alcíme. (nevet) Ez elég meredek vállalkozás lett volna, úgyhogy végül azt csináltam, hogy a kislánnyal kézen fogva együtt énekeltük el, és így egy kis “cukibb” világvége lett.
A gyerekek vágják a felnőtt dalokat is a maguk szintjén, legalább is az én gyerekeim értékelik.
Persze, és fordítva is így van, a gyerekszámokat meg a felnőttek imádják. Táncolnak rá, mozog a szájuk, végig éneklik a szülők, sőt, mostanában azt kérik, hogy csináljunk nekik külön koncertet, amikor a gyerekeket otthon hagyhatják, és csak a felnőttek bulizhatnak a gyerekszámokra.
Futnak mostanában felnőtt projektek is?
A Speckót most egy kicsit altatjuk, mert annyira elkezdett dübörögni a gyerekszféra, hogy se időnk, se energiánk nem maradt rá. Háy Jánossal szoktunk irodalmi műsorokat készíteni. János felolvas a novelláiból és a verseiből, ahhoz szerkesztek műsort dalokkal. Vannak videós részek is a műsorban. Felvettem János lakásában a képeit, amiket ő festett, és ezt a kisfilmet szokta élőben, hatalmas öniróniával kommentálni. Ezek az előadások úgy működnek, mintha a dalok egy liturgia részei lennének.
Igazából most nem vágyom új felnőtt műsorra, mert olyan izgalmasak a régiek is, és még nincsenek eléggé “kijátszva”. Sokszor, sokféleképpen lehet belőlük koncertet szerkeszteni.
Persze, lehet, hogy jönnek majd új ötletek, vagy olyan élethelyzetek, amik hoznak majd újabb felnőtt programot. A három gyereklemezünket egy olyan gazdag egységnek tekintem, ami után majd meg lehet egy picit pihenni, mást is csinálni.
Egymás után jött a három gyerek.
Igen, nekem ezek a lemezek a gyerekeim.
Miért épp űr témájú az új lemezetek?
A korábbi két albumunk is tele volt röpülő lényekkel vagy kütyükkel: a Sárkányjárgánytól kezdve a Békalepkén át a Távoli barátokig, akik tulajdonképpen az ufó haverok. Az Űrdöngölőkben is számtalan érdekes figurát és helyszínt találtam ki, festettem és énekeltem meg. De az is a célom volt, hogy úgy mutassam be a Földet, mint a kozmosz egyik legizgalmasabb bolygóját, hogy úgy tekintsünk az emberekre is, mint űrlényekre, meg persze az állatokra, a növényekre is. Például az elefánt az eddigi legnagyobb űrlény, akit ismerünk.
Hajlamosak vagyunk a sci-fiben keresni a titokzatosságot, pedig épp elég izgalmas lény és történés van a földi közegben. És nemcsak a látható dimenziókban, hanem a mikrovilágban, a képzeletünkben, az álmainkban is. És ez a sok-sok csoda mind egy-egy univerzum is.
Azok viszik a gyerekeiket Rutkai Bori Banda-koncertre, akik a felnőtt projekteket is figyelemmel kísérték?
Van átfedés, de a velem egykorúaknak ma már gimnazista, néha egyetemista gyerekeik is vannak. Olyanok kezdtek járni a koncertekre, akiknek kisebbek a gyerekeik.
A gyerekszámaink kimondottan bulizásra valók, a felnőtt zenéink ennél visszafogottabbak. Főleg az utolsó albumunk, az Anticity sokkal kontemplatívabb, meghittebb muzsika.
Te egy igazi reneszánsz polihisztor vagy, az Iparművészeti Egyetemről indultál, vizuális kommunikáció szakon végeztél. Hogy jött ebből a zene, a szövegírás, a horgolás, a színpad és minden más?
Mindig szerettem “mindent” csinálni, és eléggé muzikális voltam, de nem foglalkoztam vele, csak lappangott. Kiskamasz koromban szerettem a nagyon erős musicaleket, mint a Kabaré vagy a Hair. Lisa Minellit utánoztam az osztálykiránduláson cilinderben. Nagyon vonzódtam ehhez a műfajhoz, gyerekszínészkedtem is egy ideig, szóval az előadó-művészettel kapcsolatban voltam, csak közben érdekelt a kamera másik oldala, az a fajta kreativitás, ami a filmezés.
Animációs rendező szerettem volna lenni vagy filmrendező. Minden érdekel a forgatókönyvírástól kezdve a vágásig, a klipjeinket is én rendezem. Általában az a menet, hogy a vendégszereplőkkel leforgatjuk a jeleneteket, és amikor mindenki kész, akkor kisminkelem magam és én ugrok a kamera elé, hogy felvegyük a szájszinkronos részeket.
Ez ki is tölti a napjaidat?
Fullosan. Most mindennap vágok egy kis ajánlót a könyvhöz, horgolom a bábokat az új repertoárhoz, festem a díszleteket, soha nem unatkozom.
Sportolsz?
Nemrég beiratkoztam egy helyre, ahol van konditerem és egy pici uszoda is, elkezdtem gépezni, amit eddig nem csináltam, de nagyon megszerettem. Utána jöhet egy kis pancsolás, szaunázás.
Felvillanyozódtál erre a kérdésre.
Igen, mert nagyon jólesik csinálni. A festés és a horgolás hátgörbüléssel jár, és ahhoz, hogy az embernek meglegyen a színpadi kondíciója is, arra gyúrni kell. A sok manuális foglalatoskodás után kell egy kis fizikai bevetés is.
Amikor még jellemzően a pesti éjszakában koncerteztetek, mindig nagyon felelősségteljesnek tűntél. Megfigyelésem szerint sosem maradtál ott a közönséggel lerészegedni, meg hajnalig dorbézolni. Ebben volt valami tudatosság, vagy egyszerűen máshol volt dolgod?
Én másképp emlékszem (nevet). Szóval nemcsak így vagyok tudatos, hogy nem maradok ott bulizni, hanem a háttérmunka most is nagyon sok tudatossággal és felelősséggel jár. Ahogy meg vannak fogalmazva a szövegek, ahogy gondoskodással kezeljük a koncerteket, az tényleg egy nagyfokú tudatosság.
A karrierépítésed is tudatos?
Most, ahogy a kiadóval és a szervezőnkkel együtt kampányolunk a könyv körül, én is keményen taposom a pedált. Dolgozni kell azon, hogy sok jó emberekhez jusson el a munkánk, hogy a gyerekek igényes zenét kapjanak.
Nem vagyunk megélhetési gyerekzenekar, jólesik jól csinálni ezt a “munkát”, és úgy tűnik, egyre többen megszeretnek, megismernek minket. Ez egy nagyon klassz misszió.
