Az Egyesült Államokban bizonyos időközönként előforduló iskolai lövöldözések nem csak az áldozatok számára veszélyesek, hanem a szemtanúként túlélő gyerekek életét is alapjaiban rengethetik meg. A gyermekkori poszttraumás stressz zavar (PTSD) ugyanis olyan betegség, amely kezelés nélkül, magától nem igazán gyógyul. Hazánkban szerencsére nem igazán fordulnak elő hasonló események, bár a gyerekkori PTSD más típusú traumák (baleset, családon belüli erőszak) hatására attól még elég gyakori.
Ez nem minden, létezik ugyanis az úgynevezett másodlagos PTSD, ami azoknál alakulhat ki, akik a szörnyű eseményről másodkézből értesülnek: másoktól hallják vagy filmben látják. A másodlagos PTSD régebben a háborús veteránok családtagjainál volt gyakori, ma azonban a videómegosztó csatornák elterjedtségével minden kamasz megnézhet pár iskolai lövöldözést – és ez akár tüneteket is okozhat.
Miért lesz bajuk a balesetek, lövöldözések, verekedések szemtanúinak, mivel jár ez és mihez kezdhetünk vele? Elmagyarázzuk.
Nem bírjuk, ha bántanak
A PTSD olyan esetekben alakul ki, amikor valaki egy, az életét vagy testi épségét fenyegető helyzetet él át, vagy annak közvetlen szemtanúja. Bár PTSD-t okoznak természeti katasztrófák (cunami, vörösiszap) és súlyos autóbalesetek is, a kutatások szerint a legérzékenyebbek az olyan helyzetekre vagyunk, amikor emberek bántanak más embereket. Vagyis a legnagyobb valószínűséggel PTSD-t okozó események a háborús élmények, a fizikai bántalmazás, megerőszakolás, megverés, és természetesen ebbe a sorba illik az olyan iskolai lövöldözés is, ami Valentin napon történt Floridában.
Gyakorisága az átlag népességben 1-14%, de a traumát átélt gyermekek körében 1-100%-ot is elérhet. A PTSD sajnos beavatkozás nélkül nem igazán gyógyul magától: a kutatások szerint a tünetek évekkel a traumát követően is fennállnak az esetek nagyjából felében.
A tünetek a traumás eseményt követő 1-6 hónappal alakulnak ki. Közéjük tartozik a trauma „újraélése”: kényszerű emlékezés, azaz akaratom ellenére is mindig eszembe jut az esemény, ez gyakran képszerű, magam elé is képzelem, vagy épp rémálmok formájában jelentkezik. Gyakori a traumával kapcsolatba hozható helyek, személyek kerülése (bár gyermekkori PTSD esetén ez kevésbé jellemző). További tünet az ún. fokozott készenléti állapot, vagyis állandóan úgy érzi az illető, mintha veszélyben lenne, ennek testi és pszichés tüneteivel: alvászavar, ingerlékenység, koncentrációs nehézségek, veszélyérzés.
Ami a gyerekkori PTSD-t illeti: minél idősebb a gyerek, annál jobban hasonlítanak a tünetek a felnőtt PTSD-hez, ugyanakkor kicsi, beszélni még nem tud gyerekek esetén igen nehéz lehet a diagnózis.
Trauma másodkézből
Előfordult már velünk, hogy valami szörnyű történetet olvastunk vagy hallottunk, amely aztán hetekig kísértett minket, rendszeresen eszünkbe jutott? Én anyaként a gyerekekkel történő szörnyűségekkel vagyok így, nem szabad ilyesmit olvasnom. Ha sokszor eszünkbe jut egy felzaklató történet, az még nem a másodlagos PTSD, de ha ugyanez súlyosabb tünetekkel, álmatlansággal, elkerülő viselkedéssel is jár, akkor már jó úton haladunk a diagnózis felé.
A másodlagos PTSD annak az érzelmi megterhelésnek a hatására alakul ki, amikor valaki a trauma átélőit, az ő élményeiket hallgatja. Tünetei hasonlítanak a PTSD-hez: az illető újraélheti a traumát, álmodhat vele, és megjelenhetnek nála az elkerülő reakciók is, azaz autóbalesetről hallva utána nem mer kocsiba ülni és hasonlók. Ehhez társulhatnak a nyugtalanság, szorongás általános tünetei: álmatlanság, gyors szívverés, verejtékezés, ingerlékenység. Előfordulhat, hogy az illető önbizalma, magabiztossága csökken és másokban is kevésbé bízik meg onnantól.
Minél képszerűbb a traumatizáló esemény előadásmódja, minél közelebb áll hozzánk az illető, akivel történt, és minél jobban bevonódunk érzelmileg, annál nagyobb eséllyel okozhat tüneteket a másodkézből származó trauma. A szakemberek számára is kérdéses, hogy hol az a határ, amikor mondjuk egy netes hír vagy egy youtube-videó megtekintése traumatizálhat: felnőttek általában jól viselik a filmes erőszakot, óvodás gyerekeknek kézenfekvő, hogy nem mutatunk háborús filmeket meg zombihorrort, mert rémálmaik lesznek tőlük, a kamasz gyerekek és a valós, traumatizáló eseményeket rögzítő netes videók pedig valahol a kettő között helyezkednek el – valószínűleg az egyéni érzékenységtől függ, hogyan reagál egy-egy kamasz az ilyesmire.
Szülőként sajnos arra nincs lehetőségünk, hogy teljesen biztonságossá tegyük az egész világot, és arra sem látok túl sok esélyt, hogy egy kamaszt eltiltsunk az internettől. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy mindig beszélgessünk velük arról, mit láttak, mit hallottak. Nem biztos, hogy kamasz gyerekünk igénybe fogja venni a beszélgetés lehetőségét, de akkor is mindig fel kell ajánlani.
Különösen olyan esetekben, amikor kamaszokat érintő tragédiával van tele a net: mint a tavalyi buszbaleset vagy az idei, floridai lövöldözés. A tiniket foglalkoztatják ezek a dolgok, és könnyen belefuthatnak számukra ijesztő részletekbe – ilyenkor fontos, hogy elérhető legyen egy megbízható személy, aki meghallgatja a félelmeiket.
Szerencsére gyógyítható
A PTSD felnőtt- és gyerekkorban is gyógyítható. Felnőttkorban szóba jön a gyógyszeres kezelés is, gyermekkorban jelenleg nincs olyan gyógyszer, ami hivatalosan alkalmazható lenne. A gyógyszerek mellett/helyett kulcsfontosságú a pszichoterápia. A kezelés ún. kognitív viselkedésterápiával történik (ennek van gyermek változata is). Ennek során a traumát más megvilágításba helyezzük, emellett relaxációs gyakorlatokat is alkalmazunk. Minél előbb megkezdik a kezelést, annál jobban gyógyulnak a tünetek.
A PTSD jól gyógyítható betegség, kezelése egy esetben nem működik jól: ha a gyerek még mindig a traumatizáló helyzetben van. Ez értelemszerűen nem balesetek és véletleszerű erőszakos cselekmények esetén fordul elő, hanem jellemzően családon belüli erőszak esetén (akkor is, ha a gyerek elszenvedője, és akkor is, ha rendszeres szemtanúja annak). Ilyen esetben a pszichoterápiát megelőzően kulcsfontosságú, hogy a gyereket el lehessen távolítani a bántalmazó környezetből.
