Apa is tud anya lenni

Olvasási idő kb. 7 perc

Persze nem örökre és nem minden minőségben, de egy időre biztosan be tud ugrani. Egy fiatal budapesti házaspár elmesélte, hogyan cserélt helyet néhány hétre apa és anya, és hogyan változott át ezáltal a családjuk, de főként kislányuk élete.

Miközben saját baba-mama márkájuk termékein dolgoznak, egy baba-papa mozgalmat is indítottak azzal a céllal, hogy tovább oldódjanak az anyai és apai szerepeket övező sztereotípiák: például miért ne pelenkázhatnák a babákat apák a reklámokban? Történetük jól mutatja, milyenek a friss anyák hétköznapjai, de van ötletük arra is, hogyan vonjuk be az apákat a feladatokba, a gyerekek körüli teendőkbe. Az apák szerepe ugyanis ugyanolyan fontos, mint az anyáké, és közben elképesztő hozadéka is van. 

image00001
Ádám Berni

Bogi és Adorján a saját vállalkozásukban dolgoznak, kislányuk 11 hónapos volt, amikor az anyukának el kellett kezdenie tanulni az államvizsgájára, és ezzel egy igazi nagy változás kezdődött mindhármuk életében, ugyanis a hagyományos anyai teendőket az apa vette át.

“Három éve otthonról dolgozom, a saját vállalkozásunkban, tehát nem kellett bejárnom egy konkrét munkahelyre, de nyilván attól még munkám volt, cégünkben kézműves babatermékeket készítünk" - kezdte a történetüket Adorján.

Bár lelkes apukaként már az első pillanattól kivette a részét a teendőkből, egyszer csak eljött a pillanat, amikor Boginak el kellett kezdenie a tanulást. Eleinte azt gondolták, elég lesz annyi idő, amíg a kislány bölcsődében van, ám nem így lett, hanem az apuka kezdett nagyobb részt vállalni a gyermekgondozásból.

Az apa három szintet járt be

Adorján lelki szinten három részre osztja azt az időszakot, amikor Bogi kevésbé volt benne a mindennapi teendőkben. “Az elején szembesülnöm kellett azzal, hogy nem tudom azt mondani egy egyévesnek, hogy “még ezt a sort leírom” vagy “várj, még ezt a videót megszerkesztem.

A saját bőrömön megtapasztaltam, hogy a gyereknek most kell minden! Most van félelme, most éhes, most fázik, most akar játszani, most unatkozik.

Őszintén szólva nehéz volt az alkalmazkodás, mert azt éreztem, hogy semmilyen szinten nem vagyok ura az időmnek, az akaratomnak, lemegyek kiszolgáló személyzetbe.

01-papa-baba-180130-A40A5806-Edit
Szécsi István / Dívány

Amikor ezt elfogadtam, következett a második szint: a tevékenységek mikéntje volt nehéz, nem is kicsit: hogyan ne unjam el ötvenegyére az Aranyhaj és a nagy gubancot? Vagy hogyan tudjam huszonhatodik alkalommal is azt a három kockát különböző módon felépíteni, vagy épp az ellenkezője: embermagasra építeni a legotornyot majd lebontani, százszor. Mert a gyerek minden alkalommal örülni tudott ennek.

Én közben úgy éreztem, hogy a napi, felnőtt életemhez képest ez egy leépülés. De félreértés ne essék, a gyerek a maga szintjén egy végtelenül okos kis entitás, miközben én úgy éreztem, hogy le kell mennem gyerekszintre. Ez nagyon nehéz volt, de 1-1,5 hét alatt hozzászoktam” - részletezte Adorján.

Boginak mindeközben más volt a nehéz. “Nem én pelenkáztam át reggel, nem én választottam ki a ruháját, nem én vittem el a bölcsibe, nem velem uzsonnázott, nem voltam ott a vacsoránál, már csak az altatásnál kellettem. Például Adorjántól tanulta meg, hogy mi az a köldök, és most már mutatja is mindig. Úgy éreztem, lemaradok az első dolgairól, hiszen minden nap tanulnak valamit” - mondta az anyuka.

IMG 4464
Gyóni Edit

“Azért nagyon hiányzott a gyereknek az anyukája, és persze elvoltunk napközben, de voltak nehezebb periódusok” - folytatta Adorján, aki lelki szinten eljutott egy harmadik fázisba, ahogy mondja, megérkezett az APASÁGba. “A nagybetűs, szeretetteljes apaságba, amikor a kislányom már könnyebben aludt el velem, többet bújt hozzám, kialakult egy olyan érzelmi kapocs, amiben tízből hétszer még mindig az anyjához megy oda, de nem tízszer. Előfordult olyan is, hogy indultam el otthonról, és velem akart jönni, az nagyon megható volt. Ezért is megérte, és

aki csak teheti, próbáljon meg 1-2 hetet eltölteni a jelenben a gyerekkel, mert nagyon megéri -

üzeni Adorján a többi apukának.

Sakkozás volt az egész napom

A párhetes helycsere alatt az apa minden teendőt átvett, amit egy anya csinál: főzött az egész családra, mosott, teregetett, vasalt. “Szabadidőm nekem is annyi volt, amennyi az anyukáknak lenni szokott, amíg a gyerek aludt. Be kellett látnom, hogy minél jobban húztam, halasztottam a közös játékot, a vele való foglalkozást, annál később fog elaludni, annál hosszabbra nyúlik az aktív időszaka” - részletezte Adorján, hogyan telnek egy szülő napjai.

image00003
Ádám Berni

Nem egy nő vigyáz a gyerekemre 

Néhány tanárom elcsodálkozott azon, hogy nem nagymama, nem bébiszitter, tehát nem egy nő vigyáz a gyerekemre, hanem apa van otthon és ő csinál mindent, reggeltől estig.

Kicsit rosszul is éreztem magam amiatt, hogy a tanulást helyeztem középpontba. Például az a gondolat, hogy „nem főztem a gyerekemre”, a mai napig előhoz egy pici gyomorgörcsöt, pedig tudom, hogy kislányom biztonságban és jó kezekben volt. Másrészt úgy gondolom, hogy ez valójában csupán abból fakad, hogy még mindig van egy olyan társadalmi elvárás, hogy mindent a nőknek kell csinálnia. Ugyanakkor, közben nekem az is fontos tapasztalás volt, hogy megéltem ez alatt az idő alatt, hogy az apukák mit érezhetnek, amikor este hazajönnek a munkából.”

Apák, szakadjatok ki a mókuskerékből

A helycserés periódusból azt is tapasztalta a házaspár, hogy könnyebben megtudják osztani a feladataikat, nőtt a türelmük egymás iránt. “A kapcsolatunkhoz is hozzáadott, jobban elfogadjuk egymást, megértőbbek és belátóbbak vagyunk” - mondta Adorján, aki egyébként a saját környezetében azt látja, hogy az apák egyre inkább részt vesznek a gyermekgondozásban is.

“A baráti körünkben lévő apák hatottak rám elsődlegesen, ugyanakkor nem esett nehezemre a kislányomról gondoskodni, ettől függetlenül a babapapa mozgalommal minden apukát szeretnék bátorítani, hogy szakadjon ki a mókuskerékből egy-két hétre, nem lesz könnyű, de hallatlan hozadéka van.

08-papa-baba-180130-A40A5924-Edit
Szécsi István / Dívány

"A másik üzenetem pedig az, hogyha egy cég fontosnak tartja azt az elvet, hogy a gyereknek az életében vegyen részt az apuka, akkor vallja magát #babapapa márkának. Ez egy olyan, nulla forintba kerülő coming out, amit ha megteszel, akkor a Facebook sem mossa le rólad, hogy te egy, a baba-papa értékek mellett kiálló márka vagy” - mondta lelkesen az apuka, akinek nagy álma, hogy egy pelenkamárka vagy egy bébiételt gyártó cég akár apák napja környékén futtasson egy olyan reklámkampányt, amelynek fotóin apa pelenkázza vagy eteti a babát. “Ez lehet akár egy felhívás is: legyenek apukákkal létrehozott baba-papa reklámok” - mondta Adorján.

Apa is tud anya lenni, és anya is tud apa lenni

- tette hozzá Bogi.

Te cserélnél a pároddal a gyereknevelésben?

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek