Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Találtunk egy igen szemléletes videót arról, mi folyik ilyenkor a bébi agyában. Oké, és mi lesz az alvástanítással? Megmutatjuk azt is!
Természetesen vannak csecsemők, akik sosem sírnak, meg akiket alvásidőben csak betesznek az ágyukba és ott maguktól elalszanak. Az én ismeretségi körömben is van ilyen, nekik sosem kellett állást foglalniuk az évtizedes „sírni hagyni vagy nem sírni hagyni” vitában. Nekünk többieknek, akiknek a gyereke sírni szokott, azonban ki kell alakítanunk a véleményünket a témában. Ehhez most kaptunk egy remek videót a Science Nature Page című ismeretterjesztő oldal készítőitől, amely három percben elmagyarázza, mi történik, amikor sír a baba. Sajnos, semmi jó.
Ha sírni hagyjuk, rosszul fejlődik az agya
Ha sírni hagyjuk a babákat, az súlyos problémákhoz vezethet, amely negatív hatással van a fejlődésükre és későbbi jóllétükre. Az első élethónapokban átélt intenzív stressz megváltoztatja az agyi hírvivő anyagok hálózatát, ami az agy felépítésében és működésében is változásokat okoz. Az agyi változások hasonlítanak azokhoz, amelyeket depressziós felnőttek agyában látni. Ha egyedül sír a baba, túlaktiválódhat az adrenalinrendszere, amely növeli a későbbi agresszivitás, impulzivitás kockázatát. A sírni hagyás hátráltatja az immunrendszer működését, ezáltal fogékonyabbak lesznek a betegségekre. Egy kutatás szerint a sírni hagyott babáknál nem fejlődtek ki bizonyos intellektuális és társas készségek, és nehezen kontrollálták érzéseiket.
Amikor a babák fizikailag távol vannak gondozóiktól, a fájdalomért felelős idegrendszeri válaszok aktiválódnak, hormonális változásokhoz vezetve. Már napi 3 óra különlét is képes epigenetikai változásokat okozni, ami felnőttkorban stresszkezelési és memóriazavarokhoz vezethet. A sírás és a mosoly a baba kommunikációs eszköze: a babák sok okból sírnak, ha éhesek, ha fáj valamijük, ha kényelmetlenül érzik magukat vagy csak ölelésre vágynak. Ahogy a mosolyt, úgy a sírást is megfelelő válaszreakció kell, hogy kövesse, így a baba látja, hogy érzéseit elfogadják. A síró baba figyelmen kívül hagyásával azt kommunikáljuk, hogy a szomorúság és a düh elfogadhatalan, így vagy elnyomják érzéseiket vagy még nyűgösebbek lesznek.
Sokféleképpen meg lehet nyugtatni a síró babát: szoptatás, a méhen belüli hangokhoz hasonló hangok, nyugtató környezet, alvási rutin. A bőrkontaktus során oxitocin hormon szabadul fel, ami a szeretet és kötődés hírvivő anyaga. A méh egyfolytában mozgásban van, ezért nyugtatják meg a babákat bizonyos mozdulatsorok. Ha segítünk a babának megnyugodni és kezelni a stresszt, azáltal segítünk nekik kifejleszteni saját önmegnyugtató stratégiáikat.
Mi ebből az igazság?
A pszichológia története során már a múlt században felmerült, hogy a kora gyerekkori traumák felnőttkorban is hatnak ránk, csak még nem tudtuk, hogyan. Ma már többet tudunk erről: kiderült például, hogy a gyerekkori stresszhatásokat elszenvedők felnőttkorban egy sor betegségre nagyobb kockázatot mutatnak. Egy csaknem húszezer résztvevős vizsgálat során a kutatók 0-8 skálán pontozták a gyerekkori stresszt (ilyeneket, mint bántalmazás, szülő halála vagy épp elhanyagolás), és kiderült, hogy minél magasabb pontszámot ért el valaki, felnőttkorban annál nagyobb esélye volt tumoros betegségre, magas vérnyomásra, cukorbajra, krónikus légzőszervi betegségre és pszichés zavarokra is.
Ez azért van, mert a kora gyermekkori stressz átalakítja agyunk stresszérzékenységét. Azok a gyerekek, akiket pici korukban sok, erős stresszhatásnak tesznek ki, később túlzottan reagálnak a stresszre, nehezebben kezelik azt, mind pszichésen, mind testileg (vagyis adott stresszre jobban felmegy a pulzusuk, jobban összeszűkülnek az ereik és ez tovább tart, így nagyobb esélyük lesz a magas vérnyomásra stb.).
A sírni hagyott kispatkányok is rosszul vannak
Állatkísérletekből azt is tudjuk, miképpen megy végbe mindez. Amikor gonosz kutatók újszülött kispatkányokat rendszeresen elrángattak anyukájuktól, kiderült, hogy az ilyen módon nevelt kispatkányok agyában a glukokortikoid-receptor génje megváltozik: ez a stresszválaszban részt vevő gén működése úgy változik meg, hogy később a patkányok kisebb stresszre nagyobb stresszválasszal reagálnak.
A túlzott stresszérzékenység pedig a stresszel kapcsolatos betegségek kockázatát növeli (szívbetegség, cukor, stb). Emellett az így kínzott kispatkányok szorongóbbak, gyávábbak lettek anya mellett nevelt társaikhoz képest, és kísérleti körülmények között kokain önadagolására is hajlamosabbak lettek.
Ezeket az eredményeket azóta majmok esetén is igazolták, és részben emberek esetén is: a kora gyermekkori, csecsemőkori stressz, elhanyagolás bizony megváltoztatja a génkifejeződést, az agyműködést, a stresszválaszt és ennek sokféle negatív következménye van.
A sírni hagyás vajon mi?
Akkor már csak az a kérdés, hogy a sírni hagyás súlyos stressznek számít-e vagy sem. Ez több dologtól is függ, de elsősorban attól, mit nevezünk „sírni hagyásnak”: a videóban ugyanis arról van szó, amikor hosszú ideig figyelmen kívül hagyod az újszülött csecsemő sírását és nem veszed ki az ágyából, mi több, ügyet sem vetsz rá. Ez valóban sírni hagyás, és ha ez rendszeresen ismétlődik, akkor a fent felsorolt agyi hatásokkal kell számolnunk.
Sokszor azonban olyan eseteket is ide sorolnak (például a fenti videó alatt a kommentelők), ami nem sírni hagyás és nem okoz beláthatatlan epigenetikai és agyfejlődési rendellenességeket. Ezek azok az esetek, amikor nem kiscsecsemőről van szó, nem hosszú időről, nem rendszeresen, és/vagy nem figyelmen kívül hagyjuk a gyereket.
Néhány példa arra, ami NEM a veszélyes sírni hagyás:
- beteszed az amúgy jóllakott, szeretgetett újszülött csecsemőt az ágyába, ahol 4-5 percig sír, mert neked pisilned kell, és ma épp olyanod van, hogy nem a magadra kötött csecsemővel szeretnél vécére menni
- beteszed az amúgy jóllakott, szeretgetett újszülöttet az ágyába / járókába, mert forr a víz és le kell szűrnöd a tésztát, a baba addig sír
- apára vagy nagymamára hagyod az újszülöttet 2-3 óra hosszára, mert elmész a hathetes kontrollra, vagy akár a kocsmába. A baba sír, de apa vagy nagyi fel-alá hurcolássza hősiesen. A baba ugyan sír anya után, de közben érzi, hogy nincs magára hagyva. Ha ugyanerre a 2-3 órára egyedül hagyják az ágyában és ott sír, az már sírni hagyás.
- úgy hozza az élet, hogy valamiért akár 1-2 órára is sírni hagytad a babát az ágyában, de ez egyszer vagy kétszer fordult elő az életben és nem rendszeresen. Ezt leszámítva jóllakott, nem elhanyagolt, szeretgetett baba.
- hat hónaposnál, más szakemberek szerint egy évesnél nagyobb babát sírni hagysz az ágyában úgy, hogy mellette vagy (egy helyiségben vagytok) és lát téged vagy rendszeresen ránézel, megsimogatod, hozzászólsz. Míg az újszülöttnek gőze sincs, mi folyik körülötte, a tízhónapos pontosan látja, hogy anya most nem tudja felvenni, mert főz, de azért itt van és beszél hozzá.
- Leszoktatod az éjszakai szoptatásról a hat hónaposnál nagyobb, jó súlyfejlődésű csecsemőt úgy, hogy az sír, te vigasztalgatod, de tejet nem adsz neki.
- Nem engeded, hogy a mászóképes baba a konnektorba nyúlkáljon, könyvet / pormacskát / szemetet egyen, ezért hosszasan és kétségbeesetten sír.
Akkor még egyszer: a valóban káros sírni hagyás az, ha az újszülöttet lerakod valahova és felé sem nézel mérhető ideig, és ez többször is előfordul.
Mi van az alvástanítással?
A sírni hagyás sokszor előkerül az alvással kapcsolatos vitákban. Ami a rossz alvó babákat illeti: létezik az az elmélet, hogy éjszaka többször is felébredünk picit, csak visszaalszunk; és az a baba, aki nem tanult meg egyedül visszaaludni, minden mikroébredéskor segítséget igényel, azaz sír. Az ilyen babáknak találták ki az alvástanítást, más szóval a „sírni hagyós módszert”: pár nap alatt ugyanis megtanulnak elaludni egyedül, és utána már nem kell nekik segítség hozzá. Abban a pár napban viszont sírnak.
A módszernek vannak ellenzői és követői is, mielőtt azonban kimondjuk, hogy ettől visszafejlődik a bébi agya meg a stressztengelye, pár szempontot érdemes átgondolni. Az alvástanítás hívei sem javasolják a dolgot újszülöttkorban, és azt sem javasolják, hogy hagyd magára a babát. A klasszikus módszert minimum hat hónapos, jó súlyfejlődésű, egészséges csecsemőknek javasolják úgy, hogy az ember beteszi a babát az ágyába, majd 2-3-4-5 stb. percenként bemegy hozzá, megsimogatja, beszél neki.
A baba ebből tudja, hogy nem hagyták magára (az újszülött még nem tudná ebből, túl pici hozzá). Állítólag néhány napig sír csak a baba, aztán megtanul egyedül elaludni. A másik, egy fokkal humánusabb módszer szerint tegyük a (fél évesnél idősebb) babát az ágyába, majd üljünk le mellé és olvassunk. A baba sírni fog, néha szóljunk hozzá kedvesen, állítólag pár nap alatt így is megtanul egyedül elaludni.
Egyiket sem próbáltam, mert vajszívű vagyok és őrült, és inkább kétóránként felkelek visszaaltatni a babámat – ugyanakkor azt sem gondolom, hogy a fenti alvástanító módszerek kimerítik a veszélyes sírni hagyás fogalmát. Hiszen néhány napig alkalmazzák csak őket, nagyobb babáknál, akiket nem hagynak teljesen magukra. Arról még nem szólnak kutatások, hogy az „alvástanított” babák felnőve betegebbek, érzékenyebbek-e társaiknál.
Szóval ami ezt illeti, tegyünk belátásunk szerint – de az újszülöttet ne hagyjuk magára és ne hagyjuk figyelmen kívül, ha sír!
