A minap fül-orr-gégész barátnőm mesélte: egy aggódó anyuka elvitte hozzá kivizsgálásra a négy éves kisfiát, mert gyanús volt neki, hogy nem jól hall szegény. Elvégezték a vizsgálatot, és mindent rendben találtak, de azért a barátnőm a végén, mintegy empirikus próbaként, négyszemközt, suttogva megkérdezte a kisfiútól: tényleg nem hallod, amikor anya arra kér, hogy rakjál rendet a szobádban?
A kisfiú pedig szintén suttogva azt válaszolta: „De hallom, csak nem érdekel.” Mindezt természetesen nagy, kerek, őszinte szemekkel, a világ legtermészetesebb dolgaként adta elő.
Ettől a sztoritól megihletve úgy döntöttünk, összeszedjük azokat a tipikus gyerekhazugságokat, amiket szülőként MINDIG beveszünk. Vagy azért, mert nem merjük megkockáztatni, hogy ne vegyük komolyan, amit a gyerek mond, vagy azért, mert még rutintalanok vagyunk.
Ja, igen, ebben a cikkben nem a kamaszgyerekek ordas nagy hazugságai lesznek, hanem a kisgyerekek lódításai, amiket szinte még ők maguk is elhisznek, de legalább is tiszta szívvel képesek beleállni. Még akkor is, ha csillámpónik szökellnek benne keresztül-kasul, de istenbizony. Sőt, akkor a leginkább.
Kaja-kamu
Borcsika, kérsz még egy joghurtot?
Hát persze!
És megeszed?
Nem, nem.
Ebben a párbeszédben nagyjából minden benne van: a gyerek természetesen hatalmas adag ételt kér, mert az jól mutat a tányéron, aztán két falat után otthagyja az egészet, és még örülhetünk, ha nem köpött bele kétszer. Aztán persze esküvel ígéri, hogy a „maradékot” megeszi uzsonnára, de tényleg. Muhaha.
Ennek minősített verziója az iskolai/óvodai kaja-kamu, ami már átveszet a másik kategóriába, ez pedig a:
MINDENKI kamu
Nem vagy hajlandó nutellás zsömlét csomagolni a gyerekednek tízóraira? Úgy gondolod, hogy jó lesz a víz is a kulacsába, sőt, határozottan érvelsz is mellette, mert nem akarod idejekorán kinyírni a hasnyálmirigyét a cukros izékkel? Hogy lehetsz ilyen szívtelen, amikor az osztályban MINDENKI nutellás zsömlét visz tízóraira narancslével? Ki ne hagyjuk, kis csokiszelet is jár utána desszertnek. Te meg csak nézel hülyén, hiszed is, meg nem is, de magadban százszor elátkozod a sok felelőtlen szülőt, aki nem tud normális kaját csomagolni a gyerekének, és ezzel a tiédet is a végromlásba viszi.
Majd félve rákérdezel a szimpatikus anyatárstól a suliban, hogy ő mit csomagol tízóraira, és kiderül, hogy alig bírja visszaverni a gyerek próbálkozásait, és minden bizonnyal ő az utolsó normális az osztályban, aki rendes szendvicset kap enni. Ezen felbátorodva egyre több szülőtől meg mered kérdezni, hogy náluk mi a gyakorlat, és lassan összeáll a kép: szíved szottya, porontyod csúnyán átvert – ahogy a többi szülőt a többi gyerek – és egyedül a Pistinél láthatott nutellás zsömlét, egyetlen egyszer, amikor a nagyi csomagolta neki a tízórait.
Természetesen a mindenki-kamu bármely más esetben is ugyanígy működik: már mindenkinek külön szobája van az osztályban, mindenki egyedül meg a zeneiskolába, mindenkinek van vállról indítható rakétája, csak neki nincs, hüpp. Te meg beveszed.
Fáradtság-kamu
Szegény gyerek hazaér az első nap az iskolából, alig áll a lábán, lerogy a kanapéra. Természetesen tudod, hogy a gyerekek manapság borzasztóan túlterheltek, nem is zavarod, hadd pihenjen. Majd előhozakodik a szuper ötletével: ha már úgyis itt fekszik, mi lenne, ha bekapcsolná a tévét, vagy megkaphatná a tabletet, de csak egy kicsit. Te pedig ráállsz, mivel te sem szeretsz unatkozni heverészés közben. Vajon hány nap múlva esik le, hogy csúnyán át lettél verve?
Természetesen, ha átjöhet a legjobb barátja, esetleg suli után strandra mentek, a fáradtságnak semmi esélye kiütközni rajta, ellenkező esetben mindig.
Mószerolás-kamu
Az az élmény megvolt már, amikor a gyereked pisis nadrágban érkezett haza az óvodából? A szülő rákérdez, hogy ez meg mi, és hogy történt, mire szegény gyerek szívet tépően sírni kezd: az óvónéni nem engedte, hogy kimenjen a vécére, és utána azt sem, hogy átöltözzön.
A szülőt erre elönti a pulykaméreg, berongyol az óvodába, még épp elkapja az óvónőt, és felelősségre vonja, aki csak néz, teste egy élő kérdőjellé görbül, mi van? És akkor szépen kibontakozik a valóság, amelynek a végén a legszívesebben a föld alá süllyednél: kicsi gyermeked ugyanis sem azt nem jelezte az óvónéninek, hogy pisilnie kell, sem pedig azt, hogy megtörtént a baj, ezért nem követte intézkedés ott helyben az eseményeket.
Természetesen bármi más balesettel működik a történet, szóval érdemes körültekintőnek lenni, mielőtt verbálisan letépjük valaki fejét, ezzel totál hülyét csinálva magunkból, mert van az úgy, hogy a gyerek szerint mindenki más hibás, ha valami kellemetlenség történt, kivéve persze őt.
Betegség-kamu
Nem is tudom, hogy kell-e ezt taglalni, kivel ne fordult volna még elő, hogy a reggel halál sápadt gyerek, aki mozdulni sem bír, abban a percben kivirul, és makkegészséges lesz, amint meghallja, hogy lemondtad az oviban az ebédjét.
Ennek a minősített esete, amikor a kicsi gyerek unalomból kamuzik be valamilyen rettenetes tünetet. Vasárnap délután lélekszakadva berobogsz vele az ügyeletre, végigülitek a sort, és az orvos nem talál semmit. A gyerek őrült cukin viselkedik, csacsog, mert foglalkoznak vele, és végre történik valami, te meg borzasztó hülyén érzed magad, mert kint tényleg beteg emberek ülnek – bár, ha jobban meggondoljuk…
Tudnád folytatni a sort, vagy van egy jó sztorid? Kommenteld oda a Facebookon!
Érdekel hogyan nevelhetünk boldog gyereket?
Tarts velünk szeptember 29-én este a Hatszín Teátrumba, és hallgasd meg Dr. Kádár Annamária pszichológus előadását. Jegyeket itt vásárolhatsz.
