A kisfiam imádja a kutyákat, de mivel nekünk nincs, szegény, elnyomott gyerek kénytelen az utcán sétáltatott, idegen állatokat simogatni. A legtöbb esetben persze a hideg futkos a hátamon ilyenkor, nem, nem a kutyákkal van bajom úgy általában, csak féltem a gyerekem az ismeretlen, és ezért kiszámíthatatlan lények támadásától. Vagy védekezésétől, mindegy, végeredményben attól, hogy egyszer valamelyik jól belekaffant a fiamba.
Úgyhogy elkezdtem megelőző céllal kutakodni, vajon mit tudok tenni szülőként, hogy megóvjam a gyerekemet egy ilyen incidenstől. Kiindulási pontként két dolgot nyugodtan kizárhatunk: 1.) hogy mostanában saját kutyánk legyen, 2.) hogy a gyerek lemond arról, hogy idegen állatokat simogasson. Ebből a felállásból kell tehát kihozni a legjobbat.
Éppen belebotlottam egy kutatásba, amely arról szólt, hogy miért történik annyi kutyatámadás gyerekekkel szemben. Ez is jól kezdődik, mindegy, ha már így van, akkor tudjuk meg! Az ankarai egyetem kutatásának eredménye szerint azért, mert a felnőttek felügyelet nélkül hagyják a gyereket a kutyával (vagy fordítva, ez most mindegy), de ez még a könnyebben kiküszöbölhető ok lenne. A nagyobb baj az, hogy még ha jelen is vannak a szülők, akkor sem ismerik fel a kutya félelemre, szorongásra utaló jelzéseit, sőt, egyenesen félreértik azokat: boldognak látják az egyébként stresszes, ideges állatot.
A téma már csak azért is fontos, mert a legtöbb kutyatámadást gyerekek szenvedik el. Magyarországi adataink nincsenek, de a kutatás szerint az USÁ-ban évente 300 ezer ilyen eset történik, ami borzasztó nagy szám. A legtöbb ilyen eset a 4-7 éves gyerekekkel történik, vagyis ők a leginkább bátor, ám kutyákat félreértő korosztály.
A felnőttek sem értik a kutyákat
A legjellemzőbb kutyatámadásos szituáció pedig az, amikor az említett korosztályba tartozó, felügyelet nélkül hagyott kisgyerek a család jól ismert kutyájából vált ki támadó reakciót. Például azért, mert az állat védi az élelmét, játékát, vagy a gyerek fájdalmat okoz neki. Mondjuk ez nem egy brékinges megállapítás.
Az viszont igen, hogy nemcsak a felnőtt felügyelet ténye, hanem annak a minősége is fontos. Kimutatták ugyanis, hogy gyakran még a kutyatartó felnőttek is félreértelmezik a saját állatuk jelzéseit.
Végeztek egy vizsgálatot, amelyben a szakértő szerint az állat egyértelműen a szorongás jeleit mutatta, ám ezt a felnőttek (kutyások és nem kutyások vegyesen) kétharmada egyáltalán nem vette észre, helyette úgy gondolták, hogy jól érzi magát az eb.
Némi különbség egyébként volt a kutyatartók és a nem kutyatartók véleménye között: a nem kutyások nagyobb arányban látták az állaton a feszültség jeleit. Nemek szerint pedig úgy nézett ki a dolog, hogy a férfiak 71,4 százaléka ítélte az egyébként stresszes kutyát nyugodtnak, míg a nőknek csak az 58,1 százaléka. Vagyis a nők valamennyivel érzékenyebbek voltak az állat jelzéseire, de még így is tévedett több mint felük.
Meg kell ismerni az állatot
Megkérdeztünk a témáról egy hazai szakembert, Auvalszky Katalin habilitációs kutyakiképző szerint valóban nagyon fontos, hogy a kutya gazdája ismerje az állatot, és felismerje a jelzéseit. Szerencsére ma már egyre kevesebb az olyan old school állattartó, aki megveszi a kutyát, majd kivágja az udvarra, esetleg láncra is veri, és nem foglalkozik vele többé. A szakember hangsúlyozta: amint egy állat bekerül a családba, azonnal el kell, hogy kezdődjön a szocializációja, a különböző helyzetekkel, ingerekkel való megismertetése. És persze fordítva is, a gazdának is meg kell ismerkednie a kutyájával.
Sőt, már a családba kerülést megelőzően, a kutya kiválasztásakor is fontos lenne, hogy a megfelelő tulajdonságokkal rendelkező eb kerüljön a megfelelő emberhez. Örökbefogadáskor általában a menhelyek, az örökbeadó állatvédők tudnak segíteni ebben, ha pedig vásárolni szeretnének egy állatot, akkor nagyon fontos, hogy ne szaporítótól szerezzék be a kutyát, amit mondjuk egy parkolóban adnak át, hanem ellenőrzött tenyésztőtől vegyék.
Igaz, egy ellenőrzött tenyésztőtől származó, szűrt, törzskönyves kutya ára 100 ezer forintnál kezdődik, ugyanakkor garanciát is vállalnak arra, hogy nem pusztul el az állat pár nap múlva, és nem derülnek ki örökletes betegségek, idegrendszeri problémák.
A jó tenyésztő kikérdezi a leendő gazdát, és a család temperamentumának, életmódjának megfelelő állatot ajánl felelősséggel, és az nem feltétlenül pont az a kis jószág, amelyik először, a legbátrabban odamegy a leendő gazdihoz. Auvalszky Katalin szerint egyébként ebben az esetben is érdemes szakképzett kutyakiképző segítségét kérni az állat neveléséhez, és naponta időt kell szánni az ebre: játszani, foglalkozni vele, és agyilag is lefárasztani.
A gazdának ki kell tapasztania, hogy mennyi az az egészséges, kutyára fordított idő, amivel a kutya fizikai és szellemi lefárasztásával kölcsönösen hasznos együttélést tud biztosítani. Az állatnak azt is meg kell tanulni, hogyan tudja elfoglalni magát a gazdája jelenléte nélkül is, így a szeparációs szorongás nevű szörnyeteg (folyamatos vonyítás, rágás, rombolás) is elkerülhető.
Ha egy családba, egy jól nevelt kutya mellé kisbaba születik, abból elvileg nem lenne szabad, hogy gond legyen, az állatnak ugyanis tudnia kell, hogy ő van a falka hierarchiájának a legalján. Ugyanakkor mindig figyelni kell a kutyának a gyerekre adott reakcióit (tehát, ahogy fent is írtuk, fontos a minőségi felügyelet!), és ha a kutya fél, vagy az agresszió jeleit mutatja, akkor nem szabad összeengedni őket felügyelet nélkül.
Utcai szituációban
Térjünk vissza a kiindulóponthoz: arra az esetre, amikor a gyerek az utcán szeretne megsimogatni egy kutyát. Auvalszky Katalin a következő támpontokat ajánlotta:
- Mindig meg kell kérdezni a gazdát, hogy meg szabad-e simogatni a kutyát, és mindig meg kell várni a beleegyező választ!
- Nem szabad a kutyát átölelni, leszorítani
- Nem szabad a kutyának fájdalmat okozni
- Kérdezés nélkül ne etessük!
- Két kutya játékába ne szóljon bele, akaratlanul is sérülés lehet a vége.
- Ne hajoljon a gyerek kutya fölé, mert azt az állat fenyegetésnek érzékelheti, inkább szemből nyugodt, egyenes testtartással közeledjen, vagy guggoljon mellé, várja meg, amíg a kutya kezdeményezi a testi kontaktust.
- Tartózkodjon a hirtelen mozdulatoktól, mindig nyugodtan viselkedjen a kutyával!
Ha pedig az állat a következő jeleket mutatja, akkor inkább ne erőltessük a barátkozást:
- farokbehúzás
- vicsorítás
- hátracsapott fülek, „sunyítás”
- feszült testtartás
Ezek a jelek természetesen nem általánosíthatóak, minden kutyának egyedi jelzésrendszere van, amit a gazdának jobb esetben illik tudni, és adott szituációban, ha szükséges, határozottan kivonni a kutyát a helyzetből.
Emellett a kutya hangjelzéseit is fel kell ismernie, és tudni, hogy ez most jót jelent-e, vagy rosszat. Ugyanakkor Auvalszky Katalin szerint ma, Magyarországon erre jobb az aggódó szülőnek is odafigyelni, és olyan közeget keresni (pl: vizsgázott terápiás kutyák és felvezetőik foglalkozásai, gyermek-kutyasulik), ahol a gyermek szabadon, és bátran ismerkedhet a kutyákkal. Ezeken a foglalkozásokon a gyermek játékos formában tanulhatja meg a kutyák kommunikációját, ezzel elkerülve a későbbi baleseteket.
A legfontosabb pedig: a saját félelmeinket ne vetítsük ki a gyermekeinkre, mert azzal helyrehozhatatlan károkat okozhatunk bennük.
