A gyereknevelés rengeteg olyan pillanatot tartogat, amiben a humor megkönnyítheti szülő és gyerek életét. Érdemes tudatosítanunk ezt magunkban, így könnyebben eszünkbe jut, és olykor éppen ez az eszköz ránt ki minket egy kétségbeejtő, megoldhatatlannak tűnő helyzetből. De persze ezt is lehet jól és rosszul használni. A kérdés, hogy mi a célunk vele.
A humor hidat épít
A mondás szerint két ember között a legrövidebb út egy mosoly. Nos, a humor is egyike a közvetlen utaknak, ahogy eljuthatunk egymáshoz. És a gyereknevelésben mindennél, még a sokat hangsúlyozott következetességnél és sok egyéb tiszteletreméltó szempontnál is fontosabb maga a kapcsolat.
Valójában ez az egész magva: igazán kapcsolatban lenni a gyerekkel, úgy, hogy valóban őt látjuk, rá reagálunk. A humornak ereje van, mert egy pillanat alatt át tud hatolni vaskos falakon is. Ha két ember együtt nevet, azt jelenti, összekapcsolódnak, együtt vannak. A gyerek pedig boldog, és biztonságban érzi magát ilyenkor, és így minden könnyebb, még a fegyelmezés is.
Megelőzni a vihart
Minden szülő kitapasztalja, mik a rázós helyzetek, és már előre befeszül, amikor jön az a fejezet, aminél mindig vita van, amikor folyton húzza az időt a gyerek, ellenáll, nyűglődik. Ezek legtöbbször a hétköznapok rutin elemei, mint a lefekvés, elindulás otthonról stb. A szülő próbálja nyugodt hangon közölni, hogy eljött a játékelpakolás ideje, és utána megyünk fogat mosni, a gyerek ágál, a szülő egyre ingerültebb, végül mindenki kiabál. Erre a legjobb megoldás a játékosság.
A kisgyereknél leginkább a játékban jelenik meg a humor, a közös hülyéskedésben. Anya felkapja a játékmacit, és kissé színpadiasan magyarázza neki „ja, hát a gyerekem ma nem hajlandó fogat mosni, akkor neked kell jönnöd velem, valaki fogát meg kell mosnom, ezt a feladatot kaptam”. A váratlanság kizökkenti a porontyot, meglepetten kacag, és ebben a megváltozott légkörben hogy, hogy nem, gördülékenyen megy minden.
Lehet, hogy aki még keveset próbálta, abban van némi ellenérzés, mondván, minek bohóckodjon, anélkül nem lehet elvárni, hogy fogat mosson a gyerek? De ne felejtsük el, a gyerek legotthonosabb közege, anyanyelve a játék. A „bohóckodó” szülő nem ripacskodik, hanem a saját nyelvén szól a gyerekhez. Nem leereszkedik hozzá, hanem belép a világába.
Feloldani a konfliktust
Saját gyerekkorából is mindenki visszaemlékezhet, vannak azok a helyzetek, mikor az ember már csak azért köti az ebet a karóhoz, mert ciki lenne egyszer csak meghátrálni a vitában. Amikor már mindkét fél belehergelte magát, és tetőfokára hágott a feszültség, akkor egyszerűen nincs lehetősége a gyereknek azt mondani, hogy „na jó, legyen ahogy akarod, anya, apa”. Amikor már tíz persze szidjuk, milyen felháborító, hogy nem képes csendesebben játszani, noha ezerszer mondtuk, hogy pihenni akarunk, ő meg kiabálva, könnyezve magyarázza, hogy de nincs halk tűzoltóautó, és közben nagyon egyedül érzi magát, mert a szülő rettentő távolra került tőle érzelmileg, akkor nem reális kimenetel, hogy egyszer csak elhallgat, és nyugodt hangon közli, hogy „OK, akkor halkabb leszek”. Ugye, nem? És mivel ez nem megoldás, általában csúnya vége van ezeknek a helyzeteknek: büntetés, pofon, kölcsönös megsértődés.
Ha még nem jutottunk el odáig, hogy mindenki zokog, hanem csak észleljük, hogy oda tartunk, akkor életmentő, ha eszünkbe jut a humor. Csípőre tett kézzel megkérdezhetjük: „kedves tűzoltó parancsnok, maga szerint lehet úgy pihenni, hogy az ember fejében tűzoltóautók rodeóznak? Így: körbe-körbe!” (És mutatjuk a fejünk körül.) Erre persze röhög a tűzoltóparancsnok, és valahogy egyetértésre jutunk, mert már nem ellenségek vagyunk.
Annál, hogy a gyerekben oldjuk a feszültséget, talán még fontosabb, hogy magunkban is, hiszen a szülő is belehergeli magát ezekbe a vitákba, ez számára is beszűkült állapot, amiből a humorral saját magát is kihúzhatja, és reálisabban láthatja az egész kérdés súlyát. A gyerekek gyakran azért nem együttműködőek, mert olyan helyzetet teremtünk, amiben nem tehetik meg arcvesztés nélkül. Erre tökéletes megoldás a humor.
És mikor ne viccelődjünk?
Vannak azonban pillanatok, amikor ne használjuk a humort. Az egyik, mikor csak nekünk vicces. Ha olyan hangulatban van a csemete, hogy inkább sérelmesnek érzi a viccelődésünket, akkor kártékony erőltetni, hiszen nem közelebb, hanem messzebb kerülünk egymástól. A másik, mikor menekülésként használnánk, hogy elkerüljünk valami fontos, de kellemetlen témát, érzelmet. Ha a gyerek komolyan kérdez, igazi választ érdemel, nem viccelődést.
Nem kell félni, ha nem jön azonnal, mindenki képes a játékosságra, humorra a gyerekkel. A szülői tekintély pedig garantáltan nem fog csorbát szenvedni. Épp ellenkezőleg: a gyerek szemében tiszteletre méltó, ha képesek vagyunk megszólalni az ő nyelvén is.
Cziglán Karolina
pszichológus
