Szeptemberben még nem is tudtam, hogy létezhet ilyen probléma, vagy hogy engem zavarni fog, most májusra mégis a határán vagyok annak, hogy nekiálljak feminista nyári tábort keresni a kiscsoportos lányomnak. Létezik ilyen vajon? Vagy legalább különóra? Feminizmus alapjai kiscsoportosoknak workshop?
Ha nem létezik, hát nagy szükség lenne rá, mert a „sima” óvodában igen alaposan beleverik a gyerekek fejébe a nemi alapon történő kategorizálást, ahogy a hagyományos szerepeket is. Én legalábbis megijedtem.
Tükröm, tükröm, mondd meg nékem!
Az anyák napi ünnepségre várva a folyosón nyomogattam a telefonomat, miközben több kiscsoportos is megszólított, a miénkből és a másik csoportból is. Mind lányok voltak, kettesével vagy hármasával jöttek, és mind azt akarták tudni, melyiküknek szebb a ruhája. Általában ehhez hasonló beszélgetéseket folytattunk: „Az én ruhám szebb, mint a Zsuzsié?” „Mindkettő egyformán szép.” „De az enyém szebb?” „Nem számít, az sokkal fontosabb, hogy okos vagy kedves vagy ügyes vagy vicces legyél.” „Jó, de melyik szebb?” „Mindkettő nagyon szép”. „Jó, de melyik szebb???” „Mindkettő nagyon szép.” „Jó, de melyik szebb??!!!!!!??” „Mindkettő nagyon szép.” – a kiscsoportosok ezen a ponton többnyire rájöttek, hogy személyemben valamiféle értelmi fogyatékossal van dolguk, és elmentek más döntőbírót keresni.
Gyűrűt, karkötőt a homokozóba!
Szeptemberben az első szülői értekezleten a leendő óvónők ismertették velünk a dress code-ot: oviba kényelmes ruhában kell jönni, olyanban, amit a gyerekek könnyen fel-le tudnak venni, és nem baj, ha koszos lesz. Külön kiemelték, hogy az ékszereket, nyakláncot, gyűrűt, hosszú fülbevalókat, karkötőket lehetőleg mellőzzük, mert balesetveszélyesek.
„Micsoda hülyeség” – gondoltam. Hiszen ezt mindenki tudja, nem? Nyilván senki sem fogja skinny jeans fölé húzott tüllszoknyában, felékszerezve küldeni a gyerekét az oviba! Hát tévedtem. A mi ovis csoportunkban a business casual viselet konkrétan a pisiléskor levehetetlen skinny jeans, fölé húzott rózsaszín tüllszoknyával, valamint 1-4 kiegészítő (a hajcsat, hajgumi is kiegészítőnek számít, amennyiben állatkás vagy csillog).
Az egyébként kényelmes ruhákat kedvelő, pólós-cicanadrágos, rövid hajú lányomat (maga kérte a rövid hajat, mert a bölcsiben egy csoporttársának olyan volt és megtetszett neki, ja, meg utál fésülködni) egy ponton csúfolni kezdték a kishercegnők, mert olyan, mint egy fiú. Rövid haja van és nadrágban jár, akkor nem lehet lány!
Bár a szoknyát még ezen a ponton sem akarta felvenni, pár hónap ovis kiképzés után megkért, hogy növesszük meg a haját, és ugyan a póló-cicanadrág is maradt, de rá kellett kicsit erősíteni a rózsaszín, csillogó, kiskutyás-kiscicás vonalra. A kedvenc hajós és indiános (sic!) pólója a kortárs nyomás hatására a szekrény mélyére süllyedt.
A farsangon is mindenki tündérnek öltözött persze – Zsuzsi doktornéni akart lenni, így nekiálltam a neten doktornénijelmezt keresni. Nem találtam, míg aztán az egyik online játékboltban találtam egy cuki nővérkejelmezt kislányoknak. Akkor gyanút fogtam: lehet, hogy az orvosjelmezt a „fiú jelmezek” szekcióban kellene keresnem? És igen, ott volt. Végül nem vettük meg, mert túl fiús.
Áldozathibáztatás népdalkincsünkben
Lehet, hogy a bántalmazás kérdéskörére kicsit túlérzékeny vagyok (munkám során sokat dolgoztam bántalmazott nőkkel), de amikor úgy október táján a kislányom új dalocskát hozott haza az oviból, kissé meglepődtem. A dalocska úgy szólt, hogy „csicseriborsó, bab, lencse / fekete szemű menyecske / ne menj haza este / mert megdöf a kecske”. Öööö, nos. Nyilván a háromévesek semmit sem fognak fel a dal enyhén szexualizált felhangjából, és nem is feltétlenül ezzel van a bajom. Hanem azzal, hogy mi az, hogy a menyecske ne menjen haza este? Áldozathibáztatás 1.0. Minek ment oda? Biztos miniszoknyában volt, nem? Úgy viselkedett, hogy azzal bátorította a kecskét!
Nem lehetne inkább azt tanítani a lányainknak, hogy bátran menjenek haza este, a menyecskéket akaratuk ellenére előzetes beleegyezés nélkül megdöfő kecskéket meg szépen bezárni az ólba, vagy valami? Szerencsére ez hamar lecsengett és elfelejtődött, később cuki gyerekdalok következtek csigabigáról, a menyecskés nóta valószínűleg csak engem traumatizált – bár a barátnőimet kifaggatva kiderült, hogy egy igen népszerű, szinte minden óvodában ismert dalról van szó.
Engedjük előre a lányokat!
Szóval rózsaszínben, felékszerezve, kényelmetlen ruhákban feszengünk a homokozó szélén, és vigyázunk, hogy felelőtlen viselkedésünkkel ne bátorítsuk a kecskét. Cserébe előreengednek! Nem csak az oviban, mindenhol. A fejlesztőórán és a sima játszóterezéskor is számtalanszor előfordult az alábbi helyzet: Zsuzsi lányom és random kisfiú majdnem egyszerre érnek oda az adott játékhoz / hintához / sor elejére. Esetleg a kisfiú pár másodperccel hamarabb. Fiú megfogja a hintát, Zsuzsi hüppögni kezd. Kisfiú anyukája / óvó néni / fejlesztőpedagógus néni szépen vagy kevésbé szépen elmagyarázza a kisfiúnak, hogy a lányokat előre kell engedni, ezért most Zsuzsi fog hintázni, mert ő lány. Zsuzsi kap először nyomdát, matricát, mert ő lány. Zsuzsi játszhat a zöld lapáttal, mert bár Gergőke előbb ért oda, de Gergőke udvarias kisfiú, igazi úriember, igaz? Aki előreengedi a hölgyeket?
Zsuzsi megkapja a lapátot, matricát, Gergőke, akivel amúgy jól lehetett volna közösen homokozni vagy hintázni, most gyűlöl minket, és mit sem ért az egészből. Szerintem meg hároméves korban legyen azé a hinta, aki előbb odaért, és kész.
Nem akarom, hogy a lányomat hátrány érje, mert lány. Nem akarom, hogy meg kelljen növesztenie a haját, és minden reggel nyolcágú francia fonatba kelljen fonnom csillogó csatocskákkal, csak, mert lány. Nem akarom, hogy indokolatlan előnyökhöz jusson, előbb kapjon matricát, csak mert lány. Nem akarom, hogy bazi kényelmetlen műszálas cuccokban kelljen homokoznia, míg a fiúk vígan fetrengenek a sárban melegítőben, csak, mert lány. Nem akarom, hogy kishercegnőnek kelljen öltöznie farsangon, amikor ő orvosnak akar, csak, mert lány.
Az óvodakezdés előtt még azt gondoltam, végül is, ha itthon jó példát mutatunk neki, apa nem ver meg se engem, se őt, anya néha szoknyát vesz, néha nadrágot, néha apa viszi le a szemetet, néha anya, és egyik szülő sem ugatja le a másikat, akkor túl nagy baj nem lehet. De ekkora mértékű intézményes és kortárs nyomással nem számoltam. Elég vajon az otthoni környezet ennek ellensúlyozására? Vagy törődjek bele, vásároljak be rózsaszín tüllből, és mondjam meg a lányomnak, hogy amíg fonom a haját, gondoljon Angliára?
