A környezettudatosság a hobbim. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy nincs ugyan bűntudatom, ha időnként repülőre ülök, vagy csomagolt szalámit vásárolok, és senkit nem ítélek el ugyanezért, viszont kimondottan élvezem, ha sikerül megtalálni valaminek a környezetbarát módját. Tulajdonképpen ez egy életmód: hogyan tudunk 21. századi életet élni, úgy, hogy ne legyen akkora a családom ökológiai lábnyoma, mint a Godzillának.
Amikor megszületett a lányom, elég hamar rájöttem, hogy a családi élet iszonyatosan sok szeméttel jár. Én viszont nem erre szerettem volna tanítani a gyerekeimet, mert nem akarom, hogy úgy érezzék, hogy joguk van kizsákmányolni a Földet, és úgy élni, mintha nem lenne holnap.
Az első nagyobb döbbenetet a használt papírpelenka hegyek okozták, aztán szépen lassan bejöttek a főzéssel kapcsolatos szeméthegyek, mindenféle törlőkendők, amik nélkül azelőtt simán megvoltam. Szóval hamar eljutottam oda, hogy ez így nem mehet tovább.
Nem pont ezért, de időközben Budapestről vidékre költöztünk, ami meghozta az életmódunkban is a nagy áttörést.
Közlekedés, kipufogógázok és egyéb égéstermékek
Vidéken a közösségi közlekedés - néhány nagyvárost leszámítva - eleve nem játszik. Itt három módja van eljutni A-ból B-be: az autó, a bicikli (motor), és a gyaloglás. Ha az embernek mázlija van, és jó helyen lakik, akkor semmi baj, minden elintézhető gyalog.
A belvárostól távolabb lakni viszont elég nagy szívás: ha a gyerekeket szállítani kell az iskolába/óvodába, akkor egyetlen megoldás marad: az autó. Esetleg a bicikli. Errefelé elég sok anyuka hozza-viszi a két gyerekét biciklivel, elöl és hátul is ül egy lurkó, és nem azért, mert akkora hippik, és még csak azért sem, mert akkora környezetvédők lennének, hanem mert autóra nem jut nekik.
Akinek viszont igen, az ki se száll belőle. Mondhatnám, hogy nekünk szerencsénk van, de igazából nagyon is tudatos döntés volt, hogy a belvárosba költözünk, így gyakorlatilag az autót csak akkor használjuk, ha valami terhet kell szállítani, vagy városon kívül megyünk. A gyerekek is gyalog járnak minden iskola utáni programjukra. Ezzel az egyszerű húzással, mármint, hogy beköltöztünk a belvárosba, havi két tank benzint spórolunk meg.
A másik nagy kísértés, és a vidéki élet egyik borzalma is egyben: mindenki fával fűt, mivel azt még ki tudják fizetni. És ez még a jobbik eset, a rosszabb, ha eltüzelik a szemetet, ami viszont azzal jár, hogy télen iszonyatosan szennyezett a levegő. Ez egy elég nagy dilemma volt, mivel a fa nálunk pont nő, és akkora juppik azért mi sem vagyunk, hogy két lehetőség közül direkt a drágábbat válasszuk. A megoldás az lett, hogy amikor elfogyott otthon a tűzifa, nem újítottuk meg a készleteket, hanem bekapcsoltuk a gázkazánt, és úgy tettünk, mintha lusták lennénk fát hasogatni. A levegő ugyan nem lett tisztább, de a lelkiismeretünk igen.
A bevásárlás is megoldható gyalog
Mivel nagyon-nagyon közel lakunk mindenhez, tényleg semmi értelme autóval járni bevásárolni, viszont valahogy mégiscsak haza kell szállítani azt a kajamennyiséget, amit két otthon dolgozó felnőtt, plusz két otthon evő gyerek felfal.
A megoldás a banyatank néven létező, gurulós bevásárlótáska lett. Eleinte kicsit furcsán néztek rám a városban, mert errefelé ez még az idősek sportja, viszont akkora hippi vagyok, hogy nem igazán érdekelt mások véleménye. Most meg már mintha egyre több fiatalnál is látnék ilyet bevásárláskor.
Na de hogyan vásároljak környezettudatosan?
Mivel a mi városunkban sokan foglalkoznak mezőgazdasággal, magától értetődik, hogy a helyi termelőktől szerezzem be a zöldséget, gyümölcsöt, sőt, még a húst is, nem pedig a hipermarketben, amit a világ másik végéről hoznak ide.
Ennek az egyik előnye, hogy mivel az élelmiszer nem utazik, sokkal kisebb terhelést jelent a környezetre, míg eljut a konyhánkig, ráadásul nem kellett kezelni mindenféle frissen tartó vegyszerekkel. Végeredményben frissebb, jobb minőségű, finomabb és olcsóbb élelmiszerhez jutunk egyszerűen azzal, hogy az üzletek helyett rászoktam a piacra.
Igaz, télen semmi esély friss áruval megoldani a főzést, olyankor jönnek a fagyasztott zöldségek, meg a magyar batáta, mert olyan is van már. A feldolgozott élelmiszereknek tehát részben, de főleg a nyári időszakra búcsút is intettünk, na jó, Nutellát meg sajtokat azért szoktam vásárolni időnként, utóbbit a kecskés embertől, aki maga készíti.
A másik jolly joker a jól kiépített, és megbízható termelői hálózat. Az idényzöldségek- és gyümölcsök nagy részét, és a húst gyakorlatilag ma már házhoz hozzák nekem, ez a szolgáltatás jár a vásárlásért. Van annak egy kimondott szépsége, amikor pontosan tudod, hogy hány csomag spárgát tud leszedni és házhoz szállítani másnap a termelő, mert ő azt látja ma a földjén.
Ennek köszönhetően csomagolóanyag sem nagyon keletkezik, legalábbis sokkal kevesebb, mintha üzletben vásárolnám meg az ennivalót.
Időtakarékosnak éppen nem mondanám
Az a helyzet, hogy a feldolgozott élelmiszerek – bár tudjuk, hogy az ördögtől valók – mégiscsak nagyban megkönnyítik azoknak az életét, akik nap mint nap etetik a családot. Hát ez most már nálunk nincs. Viszont, elég hamar rá lehet szokni a saját ízekre, és a tudatra, hogy amit a család eszik, az mind házi, és pontosan tudod, mi van benne.
Igen, ez egy erős szupervumen érzés, mindenkinek ajánlom. Egyébként meg tényleg nem nagy kaland elkészíteni egy májkrémet, tepertőkrémet, kőrözöttet, vagy pesztót, és főzni is mindenki tud, aki tud olvasni, és van is rá ideje, mert az időigény egy létező hátulütője az ökovilágnak.
Kiskert? Hát persze!
Az ökoanyuságnak van egy nagyon erős romantikafaktora is, mondjuk, amikor a barackfa és a spejz között, ahol a baracklekvárt tárolom, tíz méter a távolság. Vagy amikor tavasszal frissen szedett rukkolát eszünk a reggelihez, nyáron pedig csak kinyúlok, és letépem a teraszkorlátra felfuttatott uborkafáról az uborkát. Vagy amikor télen azt a lecsót teszem az asztalra, amit még én tettem el augusztusban a saját termésű paradicsomból és paprikából.
Természetesen az a mennyiség, amit hajlandó vagyok otthon megtermelni, inkább cuki, mint ipari: tíz tő paradicsommal még senki sem váltotta meg a világot. Arra viszont pont jó, hogy a gyerekeim ne csak környezetismeret órán, elméletben találkozzanak az embertől és a kutyától eltérő létformával, arra meg különösen, hogy a saját termésű ízek után, érési időn kívül senki ne akarjon nálunk paradicsomot enni.
A palackozott vízről és az üdítőkről is lemondtunk. Egyrészt nem gondolom, hogy normális lenne, hogy minden liter egy forintos vizet száz forint értékben kellene csomagolni, szállítani és marketingelni, másrészt gyakorlatilag bármiből tudok szörpöt készíteni, ha cukros italra vágynak a gyerekeim (de csak gyümölcsből és fűszerekből szoktam). Hát, nem én pörgetem a GDP-t, az biztos.
Ha vidéki, legyen disznaja!
Na, ennyire azért nem vagyunk bevállalósak. Nagytestű állatunk soha, semmilyen körülmények között nem lesz, mégpedig két okból. Az egyik, hogy sajnos nem lenne szívem levágni, akkor meg minek tartsam. Jó, lehetne kecskénk a tejéért (játszadoztunk a gondolattal, hely éppen lenne neki), de nem valószínű, hogy reggelente következetesen fel szeretnék kelni egy órával korábban, hogy megfejjem a Micit. Meg nem is tudnám, de biztos meg lehet azt is tanulni.
A tyúkokkal ugyanez a helyzet, szép dolog a házi tojás, de hát az egy másik higiénia szint. Ráadásul mi szeretünk utazni, és novembertől áprilisig nem is lenne probléma az állat, májustól szeptemberig viszont, amikor nekivágunk, mindig találni kellene valakit, aki ellátja az állatokat. Úgyhogy inkább megveszem azt a heti tíz tojást a tojásos embertől.
Takarítás, mosás
Ez a rész egy csalódás lesz, sajnos nem igazán vannak működő, egyben környezettudatos megoldásaim. Az öblítőszert könnyű helyettesíteni ecetes-illóolajos vízzel, az alternatív mosószereket és takarítószereket viszont nem igazán tartom hatékonynak, fájdalom, én pedig szeretem ha nemcsak tiszták, de annak is látszanak a dolgok.
Ha már a ruháknál tartunk, beszéljünk egy kicsit a divatszemétről! Az a helyzet, hogy nálunk nem igazán keletkezik. A kinőtt gyerekruhák családon/baráti társaságon belül forognak, egy-egy darabot többen is hordanak, mielőtt végleg a kukába vándorolnának. Nem, nem szövök belőle rongyszőnyeget. A felnőtt ruhákkal meg az van, hogy amit szeretünk, attól úgysem válunk meg addig, amíg vállalhatóan néznek ki, amit meg nem szeretünk, azt gyorsan elajándékozzuk. Bőven van kinek.
Mit csinálunk a szeméttel?
Természetesen nálunk is keletkezik kommunális hulladék, de elég kevés. A szerves hulladékot komposztálom, és ha kész, megy a palántáim alá. A papírhulladékot beviszik a gyerekek az iskolába, a többit pedig szelektíven gyűjtjük. Tejet automatából veszünk, és saját üvegbe, bevásárlószatyrot nem szoktunk kérni, PET palackos dolgot nem vásárolunk (kivéve az ecetet), pelenkás gyerekünk már nincs.
Az izzókat már rég energiatakarékosra cseréltük a házban, a szigetelés kiváló, a meleg nem szökik el. Persze, még lenne hová fejlődni, de a napkollektorról üzemeltetett fűtés és elektromos rendszer kiépítése azért egy olyan beruházás, ami azt gondolom, nem elsősorban környezettudatosság kérdése, hanem pénzé.
Megéri?
Ha a nagy célt nézzük, hogy a Föld ne pusztuljon ránk még legalább addig, amíg az unokáim fel nem nőnek, de legalábbis a lelkiismeretem tiszta legyen, akkor igen. Ha azt nézem, hogy várhatóan egészségesebbek leszünk attól, hogy (reményeim szerint) tiszta élelmiszert eszünk, akkor feltétlenül.
Ha az életminőségünket nézem, akkor nagyon is, így élni kimondottan szórakoztató. Hogy kevesebbe kerül-e? Sajnos én ezt nem tudom megállapítani, sosem volt szigorú költségvetése a családunknak, amit át kellett volna szabnunk, de biztos észrevettem volna, ha nagyon megdrágult volna az életünk.
Én inkább arra tippelnék, hogy olcsóbb lett, például azért mert nincs kiskereskedelmi (sőt, bármilyen kereskedelmi) árrés az ételünkön, kevesebb benzint használunk, eldobható dolgokért pedig elvből nem adunk többé pénzt.
