A Facebook-on futottunk bele egy végtelenül aranyos hirdetésbe, egy kitűnő tanuló, hatodik osztályos gyerek korrepetálna kisebbeket, az így keresett pénzből pedig kiskutyát szeretne vásárolni.
Felhívtuk a hirdetésben megadott telefonszámot, hogy utána járjunk a történetnek. A telefont a kislány – nevezzük Évinek – anyukája vette fel, és készségesen el is mesélte a sztorit.
Az egész egy évvel ezelőtt kezdődött, igen, azóta kering a neten a plakát. A Facebook-ra nem is ők tették fel, ők csak kiragasztották a hirdetést a helyi kisbolt bejáratánál, amit valaki lefotózott, így került fel a közösségi oldalra.
Ez után megindult a telefonok áradata, több százan hívták őket, ezek közül hárman szerettek volna valóban korrepetálást, de ők is messziről, vidékről (nem véletlen, hogy a helyi kisboltnál plakátoltak, és nem a neten), mások pedig pénzt ajánlottak fel, amit a család köszönettel visszautasított.
A korrepetálással pénzkeresés ötletét a család együtt ötlötte ki. A három gyerek mindig látta otthon, hogy ha valamit szeretnének, azért meg kell dolgozni, Évi pedig annyira akarta ezt a kiskutyát, hogy szívesen vállalta volna az ezzel járó munkát. Ez az ötlet viszont – a fent leírtak miatt – nem jött be.
Kiskutya azért mégiscsak lett, végül vásárolt egyet a család. Azért nem fogadtak örökbe, vagy szereztek ingyen kutyát, mert a család már korábban kinézett egy elég drága fajtát, két hétig vigyáztak is egy ilyenre, és közben beleszerettek. Pontos elképzelésük volt tehát: boston terriert akartak, most pedig már ott cirkál náluk a fekete-fehér foltos, kis háromszög fülű jószág, amit imádnak.
Azt azonban semmiképpen sem szeretnék feladni, hogy a gyerekek dolgozzanak valamit, ami a koruknak megfelel. A legidősebb jövőre már hivatalosan is vállalhat diákmunkát, Évi pedig, anyukája nyomdokain, valami segítő foglalkozásra gondolt, például idősekkel, vagy menekült gyerekekkel szeretne foglalkozni szabadidejében. Pénzt ugyan ezzel nem keres, de legalább jót tesz.
Hogy mi ebből a tanulság? Az egyik, Évi anyukája szerint az, hogy bármi, amit feltesznek a közösségi oldalakra, önálló életet kezd élni, ahogy ez a sztori is. A másik, hogy jó ötlet volt, hogy a szülő telefonszámát adták meg, és nem a gyerekét, mert voltak furcsa hívások is, amit a gyerek még nem biztos, hogy jól tudott volna kezelni, de legalább is nem szívesen tette volna ki nekik.
A harmadik pedig nekünk öröm, hogy ilyen emberekbe is belefuthatunk, mint Évi családja.
