Egy ausztrál nő posztolt a Facebookon egy képet, a leírás szerint a barátnőjének gyereke hozta haza az írásbeli figyelmeztetést, miszerint az anya csokis süti helyett lesz szíves valami egészségesebbet csomagolni a gyereknek. A kislány Kindergartenbe, vagyis a mi fogalmaink szerint nagyjából oviba jár. (Viszont a pedagógust angolul ott is teacher-nek, vagyis tanárnak hívják, bár korban a mi ovisainknak megfelelő a dolog)
"A barátnőm - 8 egészséges gyermek anyja, a következők a hetedik gyerekre vonatkoznak - ezt kapta ma a 3 évese ovijából. Mondtam neki, hogy holnap csomagoljon két szelettel, és közölje velük, hogy elmehetnek a francba."
A jelenségre azonnal lecsaptak, mint foodshaming, vagyis kb. kaja általi megszégyenítés, és máris áradnak a hozzászólások, hogy hova menjen és mit csináljon a tanár, és mégis mit képzel magáról az ilyen. Pedig szerintem igaza van. Ezzel nem leszek túl népszerű, de elmondom, miért gondolom ezt.
1. Ha létezik tiltólista, rossz fej dolog tojni rá
Az üzenet szövege lefordítva nagyjából a következő: "Gyermeke ma csokis sütit hozott a pirossal jelölt ételek kategóriájából. Kérjük, válasszon egészségesebb ételeket az oviba." Ebből kiderül, hogy az adott intézményben létezik egy irányelv, hogy melyek azok az ételek, amiket ne küldjenek be a szülők a gyerekkel.
Egyébként számos kommentelő is leírta, hogy az oviban/iskolában a beiratkozáskor el kellett fogadniuk az intézményen belüli étkezésről szóló irányelveket, és aláírásukkal vállalták, hogy betartják azokat.
Innentől kezdve szerintem az anya helyzete védhetetlen. Senki nem mondja, hogy a gyerek ne egyen csokitortát. Csak annyit kérnek, hogy ne az oviba vigye be ebédre. És hogy miért ne?
2. A gyerekek (pláne az angolok, amerikaiak, ausztrálok) ijesztő számban túlsúlyosak vagy kövérek
Ami a társadalom számára is aggasztó, és hosszabb távon súlyos pénzügyi teher (vö: kapcsolódó betegségek gyógyítása, és a kieső munkaerő költsége). Jól tudjuk a különféle menzareform-programokból, hogy ezt központilag megváltoztatni szinte lehetetlen, ha a szülők, családok nem együttműködőek.
Tanulságos Jamie Oliver kudarcba fulladt iskolai menza reform kampánya, amivel az volt a célja, hogy megelőzze a gyerekek korai elhízását, az ebből fakadó betegséget, aminek oka elsősorban a helytelen táplálkozás. Nem kevés anyagi támogatást is kapott erre, így helyi termelőktől vásárolt friss és jó minőséggel váltották fel a zsíros, sós, kalóriadús menüket.
A kampány egy idő után kudarcba fulladt, mert több mint 400 ezerrel csökkent a menzán étkező gyerekek száma, akik ezután még a korábbinál is rémesebb, magukkal vitt ételeket ettek nap mint nap. Nem kértek az egészséges étrendből, szüleik pedig nem azt mondták, hogy eszed-nem eszed, ez van, hanem asszisztáltak az egészségtelen szokások fenntartásához.
Ha betartjuk az adott intézmény étkezési irányelveit, hosszabb távon a gyereknek segítünk. Ha minden gyerek szülei betartják, a gyerekeknek könnyebb elfogadni, hogy a benti kajálásra milyen szabályok vonatkoznak.
3. A gyerekek árgus szemmel figyelik egymás kajáját, és nem fair, hogy valakinek mindig sokkal jobb
Minden anya ismeri a jelenséget, amikor a gyerek hazajön az iskolából, és kivert kölyökkutya-tekintettel közli, hogy az osztályban mindenki kakaóscsigát és cukros üdítőt kap, csak ő nem. Ez persze így nem igaz, de van benne igazság. A mi iskolánkban is vannak például irányelvek, igaz, nem leírtak (sajnos) és nem kellett őket hivatalosan elfogadni (sajnos), de minden szülőin elsorolják a tanárok, mi az, amit légyszi ne csomagoljunk a gyereknek. És mindig van, aki szarik rá.
Ez nem tisztességes azokkal a gyerekekkel szemben, akiknek a szülei (egyébként a gyerek érdekében) betartják, hogy nem az iskolában kell édességet/szemetet/stb enni. Mert a gyerekek szívük szerint nyilván mindig csak nutellás kenyeret, hotdogot, pizzát és rántott húst ennének.
Tök más, amikor azon megy cserebere, hogy nálam alma van, nálad meg banán, mint amikor nálam alma van, nálad meg csokitorta. És egy csapat 3 éves, akikről a fenti példában szó van, még elég kevéssé rezonál a hosszútávú egészségügyi hatásokra, annál jobban az igazságtalanságra.
4. A mindig vannak egy kicsit egyenlőbbek nagyon rossz lecke
Amikor vannak átlátható irányelvek, de valaki nem tartja be őket, mert úgyse tudnak vele mit csinálni, az pont olyan, mint az index nélküli luxusterepjáró szlovák rendszámmal, a papíron minimálbérből élő vállalkozó, aki minden évben a Maldív szigeteken tölti a februárt, vagy a puskából ötösre vizsgázó gyerek. Azt tanítja, hogy nem az számít, betartod-e a szabályokat, hanem az, elkapnak-e, ha nem tartod be.
Most csak az ideák szintjén, mindenki tudja, sokkal jobban működne az ország (bármelyik), ha mindenki fizetne adót, ha senki nem ügyeskedne, senki nem élne vissza a hatalmával, befolyásával, és szerezne tisztességtelen előnyöket. Az, hogy közösen betartjuk-e azokat az egyébként a gyerekeink érdekét képviselő szabályokat, amik az ovira vonatkoznak, fontos lecke ugyanerről.
5. Mindenkinek jobb, ha egyesek nem kapnak cukorsokkot
Amikor a gyerekek nagyjából az egész napot az intézményben töltik, és egy pedagógusnak kell elboldogulnia az egész csoporttal, mindenkinek jobb, ha nincs négy gyerek, aki étkezés után meghülyülve rohangál a hirtelen bevitt negyed kiló cukortól, aztán fél óra múlva nullára zuhant energiával nyüszít a szőnyegen, mert a vércukorszintje pont ennyi idő után esett a béka segge alá.
Ez már végképp tűrhetetlenül ezobio elképzelés, tudom, de a tanár, a gyerek és a csoport szempontjából is sokkal könnyebb, ha mindenki úgy eszik, hogy ne legyenek benne hirtelen hullámcsúcsok és hullámvölgyek. Ismételjük meg: senki nem mondja, hogy a gyerek ne egyen csokitortát, csak annyit, hogy ne az oviban tegye ezt.
6. Ha elrontottam, nem sértődöm vérig, ha ezt szóvá teszik
Az ember időnként elszámolja magát az uzsonnákkal, és el tudom képzelni, milyen nehéz lehet ez nyolc gyerekkel. Az angolszász intézmények legtöbbjében egyébként helyben is lehet ebédet venni, tehát ilyen esetben általában nem szükséges inkább csokitortát csomagolni. De ha így tettem, akkor nem sértődöm meg, ha szólnak, hogy nem tartottam be a megállapodást. Mert ha egy húsz fős csoportban minden anyuka csak havonta egyszer csinál ilyet, akkor már ott tartunk, ahonnan indultunk: hogy minden egyes nap lesz egy gyerek, akinek csokitortája van nasinak, nem répaszeletkéi.
