A jó gyerekkornak nem elszenvedője a gyerek

Hagyományos tanterem, tankönyv és tananyag nélkül, játszva tanulva, együttműködve szerzik meg a gyerekek ugyanazt a tudást, mint más iskolákban, és amit kapnak, egy életre szóló útravaló: a jó gyerekkor, aminek nem elszenvedői, hanem alakítói voltak. Ez nem egy oktatási sci-fi, hanem az AKG leendő általános iskola működésének sarokköve. Niedermüller Annával, az alakuló intézmény vezetőjével beszélgettünk.

A gyerek nem az életre készül, hanem él - így szól az AKG mottója. Az iskola és a tanár feladata pedig az, hogy mindegyiküknek segítsen felismerni és kibontakoztatni erősségeit és tehetségét, függetlenül azok akadémikus jellegétől.

Dívány: Kezdjük a konkrétumokkal. Mikor, hol, hogyan indul az iskola?

Niedermüller Anna: 2018 szeptemberben indulunk el. A hol egyelőre kérdés, több ingatlant is néztünk, több is van, ami megfelelne, de egyelőre nem kötöttünk szerződést. És a hogyan is ezzel függ össze: az épület is meghatározza majd, hány osztályt tudunk indítani, most azt gondoljuk, valószínűleg az első hat évfolyamot tudjuk egyszerre megnyitni.

Dívány: hogyan lehet beiratkozni? 

NA: ezen mi is sokat gondolkoztunk már. Az biztos, hogy nem fogunk hatéveseket felvételiztetni, és esetleg azt mondani egy gyereknek, hogy "bocs, nekünk nem kellesz". Túl a pszichológián, mit is lehetne mérni egy csapat hatévesen? Az iskolakezdő gyerekek olyan nagyon sokfélék, és a képességeik is nagyon szórtak. Az egyik dologban egy négyéves szintjén van, a másikban viszont annyit tud, mint egy kilencéves.

Arra jutottunk, a családokat, szülőket lehet szűrni, kérdőívekkel, beszélgetésekkel. Nagyon fontos, egyformát gondolunk-e? Nem lehet úgy jó munkát végezni az iskolában, ha nagyon eltérő az elvárás, és kétfelé húzzuk a szekeret. Ezt követően pedig sorsolni fogunk.

Dívány: fizetős lesz az iskola?

NA: az iskola költségtérítéses lesz, ezt mindenképpen szeretnénk havi 100 ezer forint alatt tartani. És lesz ösztöndíjprogramunk is, a befizetett térítési díjak meghatározott hányadát elkülönítjük társadalmi felelősségvállalási céljainkra.

Dívány: mi történik addig?

NA: Folyamatos műhelymunka folyik, mert azt kell nagyon pontosan lemodelleznünk, hogyan és mi történik a gyerekkel 6 éves korától a nyolcadik (vagy a 12.) év végéig. A létező rendszertől alapjaiban eltérő modellt dolgozunk ki, és nagyon fontos, hogy az tökéletesen összeálljon. Ehhez nagyjából kétheti rendszerességgel körülbelül 70-80 fővel dolgozunk együtt, akik közül 15-20 napi szinten vesz részt a munkában.

Hasonlóan a "nagy AKG"-hoz, ez is egy alulról szerveződő, konszenzuson alapuló rendszer, amihez nagyon sokféle szempont és különböző tapasztalat közül kell megtalálni az utat. Nagyon máshogyan tekintünk a gyerekekre és a tanárokra is, mint a közoktatásban ma megszokott.

Mondok egy példát: a tanárnak nálunk sokkal nagyobb lesz a szabadsága, ezzel együtt pedig sokkal nagyobb lesz a felelőssége is, mert senki nem fogja neki felülről megmondani a tutit. Egyéni utakat kell keresnie, együttműködnie, megtalálni a módszertanban azokat a megoldásokat, amik a különféle helyzetekben működnek. Ez sokakat vonz, sokakat elrémít.

Dívány: honnan tudják, ki felel meg ennek? Mindenki azt ír az önéletrajzába amit akar, és sokszor láttunk már olyat, hogy a bemutatóórán cuki tanítóról pár hónap alatt azért kiderül, hogy messze nem annyira cuki.

NA: A tanárválasztásnál nem a diploma a kérdés. A műhelymunka, ami folyik, azért is jó, mert a gyakorlatban is látjuk, ki mennyire rugalmas, képzi-e magát, a kihívásokra hogyan és milyen válaszokat talál, hogyan reagál feszült helyzetben, és hogyan képes együttműködni adott esetben ellenkező véleményekkel is.

Azt látjuk, hogy ez a modell rengeteg pedagógust megmozgat, örömmel tanulnak egymástól, hatalmas a lelkesedés, az önzetlenség, önkéntesként vesznek részt, és lenyűgöző, mennyi jó értelemben vett kutató szemléletű ember gyűlt össze, akik azt figyelik évek, évtizedek óta, hogy merre lehet előrelépni.

Dívány: mit tapasztal meg majd ebből a gyerek, aki ide jár? Mi a cél?

NA: Azt szoktuk mondani, hogy nem másság van, hanem sokféleség. Nem hiszünk abban, hogy van egy etalon, egy ideális út, és mindenkinek azon kell járni. Ez a mai közoktatás, van egy doboz, a kocka alakú nyílás, és minden gyereket ezen passzírozunk át, akkor is ha itt kicsit kilóg, akkor is, ha ott kicsit kerek.

Amit mi adni szeretnénk, az a magabiztosság. A tájékozódás képessége. Az információ megszerzésének és szűrésének képessége. És képesség az együttműködésre, szociális intelligencia. 

Nem lesz központi tanterv, nem lesznek osztályok. Úgynevezett "kisiskolák" lesznek, ez évfolyamonként 48 gyerek és 6 pedagógus. Minden pedagógushoz 8 gyerek tartozik majd szorosan, ő lesz a felelős azért, hogy közösen megtalálják a gyerek egyéni útját. Természetesen nem csak 8 gyereket tanít majd, de az a nyolc kiemelten az övé lesz.

Dívány: És hogyan állnak majd össze a 8-as csoportok? Ki a jó matekos? 

NA: Nem. Ha megvan a 48 gyerek, ismerkedős alkalmakat szervezünk, hogy kicsit megismerjük őket, alkothassunk egy képet arról, ki milyen. Ez alapján tudjuk majd kialakítani, vagy legalább körvonalazni a 8-as csoportokat, hogy mindenki a helyére kerülhessen, az intenzívek éppúgy, mint a visszahúzódók.

Ez arra is jó, hogy mire elindul majd az év, nekik is lesznek kapaszkodóik, biztonságérzetük. Már nyárra azzal az útravalóval szeretnénk őket elengedni, hogy tudják, ki lesz a tanítónéni, kik lesznek a társak.

Dívány: eljön a szeptember, és akkor mi következik?

NA: Nem ülnek be a padba. Nem lesznek hagyományos osztálytermeink, inkább úgy kell elképzelni, hogy a 48-as csapatok egy-egy saját "lakást" kapnak, lesz közös terük, konyhájuk, lesznek kisebb kuckóik. Fontos, hogy a teret folyamatosan alakítani tudjuk, hogy legyen mód leadni az energiát, vagy éppen visszavonulva megpihenni. Ezért a bútoroknál, berendezéseknél a mobilitás, átalakíthatóság a kulcs.

Nem lesznek órák, hanem rugalmas hosszúságú sávok lesznek az egyes tevékenységekre, és az is változik majd, melyik sávban milyen bontásban lesznek a gyerekek. Valami olyasmit kell elképzelni, hogy mondjuk reggel, az első sávban az alapkészségekkel foglalkozunk majd, az alapcsoportban, 8-asával. Utána jön egy mozgásos sáv, olyan tevékenységekkel, ahol mozgásos játékok segítségével oldhatnak meg feladatokat. Utána ebéd és pihenő. Ezt követően pedig a művészetek és a projektek.

Házi feladat nem lesz, azt viszont nagyon szeretnénk, hogy ha az egész iskolának mindig lehetne egy-egy fő témája mondjuk 6-8 héten keresztül. Akkor mindenki azzal foglalkozna, és mindenki be tudna kapcsolódni, nem csak az egykorúak, hanem az évfolyamok között is. 

Nem tantárgyakban gondolkodunk, hanem ezekben a témákban, játék alapú foglalkozásokban, projektekben, témahetekben. Hogy a gyerekek ne elszenvedői legyenek az oktatásnak, hanem aktívan, tevőlegesen vehessenek benne részt. A kíváncsiságukra alapozunk.

Mondjuk ha vesszük azt a témát, hogy piramisok, akkor lehet úgy, hogy valaki elhadarja tábla előtt, a többi végighallgatja, ennyi. Vagy lehet ez egy lehetőség, hogy megtaláljuk, mennyi mindent lehet kezdeni ezzel a témával: lehet számolgatni, lehet közelíteni a művészetek felől, mást tesz hozzá az elsős, mást a felsős, de mind összeáll, és mindenki hozzá tud járulni.

Dívány: felteszem a kérdést, ami ilyenkor mindig felmerül. Jó ez a gyereknek? A világ nem ilyen. Ott szabályok vannak, és a munkahelyen is alkalmazkodni kell, azok szerint játszani.

NA: Ez egy tévedés. A világ igenis ilyen. A sikeres, kreatív emberek mind örömmel, szenvedélyből végzik a munkájukat. Biztosan van olyan hivatalnok, aki minden reggel utálja, hogy be kell mennie a munkahelyére, de mi szülők, általában nem ezt akarjuk a gyerekeknek. 

A multi sem arra kíváncsi ma már, ki mennyire szabálykövető. Más tudásra van szükség. Az a fontos, ki mennyire újító, mennyire tud a szokványos kereteken kívül gondolkozni. Ma már az a lényeg, ki mennyire találja meg a saját útját, legyen az bármi. Sokkal jobb egy boldog kertész vagy műkörmös, mint egy boldogtalan hivatalnok. Mire ezek a gyerekek felnőnek, egészen más szakmák lesznek, azt sem tudjuk, milyenek. Arra kell megtanítanunk, hogyan tudja folyamatosan megújítani a tudását.

Arra mostanra nagyon sok bizonyíték van, hogy minél tovább "burokban" tudjuk tartani a gyereket, a fejlődésének megfelelő körülmények között, annál magabiztosabb felnőtt lesz, aki képes megfelelni a kihívásoknak.

Dívány: de azért csak meg kell tanulni írni meg olvasni, akkor is, ha a gyerek nem akarja, nem?

NA: Igen. Az első néhány év az egyéni tanulási utak megtalálásáról szól. Nem is a tanulási utakról, csak arról, találjuk meg azokat. Az írás, az olvasás, a számolás - ez a három alapkészség a lényeg. Ezek előkészítése legyen nagyon alapos, és ne kényszer, hanem saját indíttatás vezérelje. És ez az indíttatás megjön, ettől nem kell félni, bár az egyes gyerekeknél az egyes területeken nem pontosan ugyanolyan tempóban. De megjön, ha hagyjuk, és nem kényszerítjük.

A természetes kíváncsiságot, a tanulás iránti vágyat ápolgatjuk, keltjük fel, ez minden gyerekben megvan. Sőt, azt is érdekes látni, hogy egy mai hatéves milyen óriási lexikális tudással jön az iskolába. Ezek a gyerekek rengeteg mindent tudnak rengeteg mindenről, hagyni kell őket, segítsenek ezzel egymásnak is.

Dívány: való ez minden gyereknek? Mi van azzal, aki szabálykövető? Aki igényli a határozott kereteket?

NA: a szabadság nem azonos a szabadossággal. Mi abban hiszünk, hogy itt a gyereknek a komfortérzete lesz más. De nem teszünk rá olyan döntéseket, amikre nem kész még. Ez is a tanító felelőssége. Ha valaki a szorosabb kereteket igényli, annak adjuk meg azt, mert attól lesz biztonságban. De ha valaki olyan, hogy szétrúgja a ház oldalát, azt ne kényszerítjük szűk falak közé.