Mit csináltak az emberek, mielőtt feltalálták a nosztalgiát?! - jutott eszembe a graffitikönyves bölcsesség, miközben azon lamentáltam, hogy hova tűntek a régi jó telefonbetyárok. Talán felnőttek, és nem termelték ki a következő generáció betyárjait? Ezt akár magamtól is kérdezhetném, ugyanis az Y-generáció oszlopos tagjaként magam is szórakoztam osztálytársaim társaságában a régebben még közkedvelt időtöltésnek számító tevékenységgel.
Az Y generáció egy új típusú nemzedék, melynek kialakulásában a technika száguldó fejlődése játszott rendkívül fontos szerepet. Ha az 1900-as évek utáni időszakot felosztjuk, akkor ez a generáció a negyedik a sorban, az 1980 és 1999 között születetteket soroljuk ide. (wikipédia)
Vajon a mi generációnk Bárány vezetéknevű tagjai már nem fogják megismerni a „Halló, Bárány lakás? - Itt a farkas!” erősségű poénokat? Nem mintha ettől rosszabb lenne a mai gyerekeknek, mert talán nincs telefonbetyárkodás, de van internet, oltás a méhnyakrák ellen, és pár ezer forintból vehetünk repülőjegyet egész Európába.
Kortársaim közül lassan mindenkinek gyereke lesz, sőt, a második, harmadik is megszületett már valahol. Egy marék szintén Y-generációs munkatárssal elgondolkodtunk, hogy milyen dolgok, játékok, tárgyak, szokások rabjai voltunk gyerekkorunkban, és mik azok, amik ezek közül már teljesen kikoptak, és ha megemlíteném egy mostani gyereknek, gyanakvással vegyes meglepetéssel az arcán vágná rá, hogy még életében nem hallott ilyen baromságról. Íme az első tíz dolog, ami eszünkbe jutott:
1. Telefonbetyárkodás – Kis lakás? Akkor cserélje nagyobbra! Se telefonkönyv, alig van már vonalas telefon, ráadásul a mostani számkijelzős telefonokkal a lebukás is garantált...
2. Papírgyűjtés házalással – Nagyon furcsa, hogy ezt gyerekkorunkban egyáltalán engedték a szüleink. Engem például kiverne a hideg veríték, ha gyerekem úgy döntene, hogy vadidegen lakásokba kéredzkedik be pár újságpapírért. Mondjuk valószínűleg nem is járna akkora sikerrel, hiszen a nyomtatott sajtó kiszorulóban van, mert „megváltoztak a tartalomfogyasztási szokások”.
3. Emlékkönyv - aki élt és mozgott, annak volt emlékkönyve. Na jó, lehet, hogy csak a lányoknak. És akit egy kicsit is jobb kézügyességgel áldott meg a mindenható, annál tornyokban álltak az emlékkönyvek, mert mindenki az ő rajzát akarta a saját könyvében tudni. A rajzok mellé pedig jól bejáratott idézetek kerültek, és persze ne feledkezzünk meg a könyv lapjának sarkát behajtó „titkosításról” sem!
4. Takarékbélyeg – elég homályos emlékeim vannak róla, de az rémlik, hogy szép színesek voltak a kicsi bélyegek, az iskolában lehetett őket megvenni, amit aztán beragaszthattunk a bélyeggyűjtő füzetbe, mert "Sok kicsi sokra megy!", avagy "Fillérekből lesz a forint!". Soha, senki nem használta fel valószínűleg semmire. Tényleg, egyáltalán mire volt jó?
5. Barátságfüzet – fogtunk egy füzetet, és minden oldal tetejére egy-egy kérdést írtunk, majd körbeadtuk a barátainknak, akik beleírták a válaszaikat. Mostani fejemmel már egy kicsit belemenősebb kérdéseket írnék, de akkor még mindenki megelégedett azzal, hogy melyik szín a kedvence, vagy ki a kedvenc sportolója. Sajnos nem őriztem meg, mint kordokumentumot, pedig annak ellenére, hogy elég jelentéktelen kérdések voltak benne, azért jó lenne visszaolvasni őket.
6. Köpeny – a köpeny nagyjából a „mi generációnkig” szorosan összetartozott az iskola fogalmával. Egyrészt védte az ember ruháját a kosztól, másrészt jótékonyan elfedte a társadalmi, anyagi és egyéb különbségeket a gyerekek között. Osztálytársaimmal együtt persze gyűlöltük a köpeny intézményét.
7. Sörgés – már leírni is fura ezt a szót, a word sem ismeri, pirossal aláhúzza. Őszintén szólva nem tudom, hogy teljesen „kipusztult”-e a sörgés, én mindenesetre mióta játszótérre járok a gyerekemmel, egyszer sem vettem észre, hogy bárki sörgött volna bárkivel. A sörgés általában kislányok körében volt népszerű: két lány szembeállt egymással, megfogták egymás kezét, és körbe-körbe ugráltak, illetve egyik lábbal ugrottak, másikat pedig húzták maguk mellett.
8. Filmslágerek magyarul – akármilyen ciki is, szinte mindenki ismerte a magyar popzene eme fura zsákutcáját. Igen, nekem is volt kazettám, rajta pl. az Emánuel című film magyarított zenéje. Szerzői jogi szempontból is aggályos volt a dolog, ízlésbeli problémák is adódtak, de ezek akkor nem tűntek fel.
9. Könyvtárazás - Mármint nem abban az értelemben, hogy kikölcsönzünk olvasnivalót, mert az szerencsére létezik, sőt, elég sok iskolában viszik is a gyerekeket rendszeresen a könyvtárba. De utánanézni a dolgoknak a kiselőadáshoz már nem kell elmenni a könyvtárba. Nem mintha ez baj lenne.
10. Pénteken négykor az óránál - Nem csak Az Óra nincs már meg, hanem a kapcsolattartás módja, intenzitása is tökéletesen átalakult. Nekünk is nehéz visszaidézni azt az érzést, hogy régen tényleg úgy csináltunk programot, hogy megbeszéltük, hogy három nap múlva négykor találkozunk a Moszkván, akkor odamentünk, és találkoztunk a Moszkván. Ha a másik nem volt ott, akkor vártunk. Ha nagyon, nagyon sokáig nem jött, és véletlenül volt telefonja, akkor a fülkéből megpróbáltuk felhívni.
