Egy terhesség elvesztése mindig traumatikus és szomorú esemény, valamiért a korai időszakban történő vetélés hatásait hajlamosak vagyunk alábecsülni. A korai vetélést ráadásul sok nő meg sem osztja másokkal, hiszen ilyenkor még a terhességet sem szokás világra kürtölni. Így előfordul, hogy a nő közvetlen környezetén, párján kívül mások nem is tudnak a megfogant babáról, sem a veszteségről.
Az első pár hétben még nem rugdal a baba, még nem tudjuk a nemét, még nem láttunk ultrahangon a kis lábujjacskáit – adódna a következtetés, hogy ilyenkor nem is annyira megrázó az elvesztése.
Csakhogy egy nemrég megjelent kutatás adatai szerint a korai vetélésen átesett nők egyharmadánál fennállnak a poszttraumás stressz zavar (PTSD) tünetei. Ez annyira sok, hogy a tanulmány szerzői szerint az összes, korai terhességet elveszítő nőt szűrni kellene poszttraumás stressz zavarra.
Poszttraumás stressz zavar, szorongás, depresszió
A kutatásba majdnem kétszáz nőt vontak be – ez nem számít soknak, ezért a kutatást majd nagyobb mintán is érdemes lesz megismételni. A résztvevőket a vetélést követően egy, három és kilenc hónappal is kikérdezték.
Egy hónappal a vetélés után a nők 28 százalékánál állt fenn poszttraumás stressz zavar (PTSD), 32 százalékuk közepes vagy súlyos szorongásos tüneteket mutatott, 16 százalékuk pedig depressziós volt. Három hónappal a vetélést követően egy kissé módosultak az arányok: többen szenvedtek poszttraumás stressz zavarban (38%), kicsit kevesebben szorongtak (20%) és kevesebben voltak depressziósak (5%).
A kontroll csoportban (akik nem vetéltek el) senki sem volt PTSD-s, és 10 százalékuk volt szorongó vagy depressziós (ez nagyjából megfelel a szorongás és a depresszió normál előfordulási arányának).
A poszttraumás stressz zavar nevű tünetegyüttes olyan esetekben lép fel, amikor életet vagy fizikai egészséget veszélyeztető helyzetet élünk át (békeidőben az autóbalesetek és a megerőszakolás a leggyakoribb okai, de háború, természeti katasztrófa is okozhatja). A túlélő az esemény után hetekkel vagy hónapokkal is küzdhet a tünetekkel: az esemény betolakodik a gondolatai közé, akarata ellenére sokszor eszébe jut, vele álmodik. Igyekszik kerülni az eseménnyel kapcsolatos, felzaklató emlékeket, helyszíneket, próbál nem gondolni rá, de hiába. Emellett a szorongás általános tünetei – álmatlanság, félelemérzés, ingerlékenység, szívdobogás, mellkasi szorítás – lehetnek jelen. A PTSD gyógyszerrel és/vagy pszichoterápiával jól kezelhető.
Titkos veszteségek
Az eredmények segítenek jobban megérteni a korai vetélést, amely valamelyest különbözik az egyéb típusú veszteségélményektől. A korai vetélés ugyan gyásszal jár, ez a gyász azonban sokban különbözik az egyéb veszteségekre (szeretett személy elvesztésére) adott gyászreakciótól. A gyász itt kevésbé „személyre szóló”, emiatt gyakran nehezebben megélhető, hiszen nem egy ismert személyt veszítettünk el, hanem egy épp kialakulóban lévő valakit. Nincsenek, illetve nagyon másmilyenek a közös emlékek: a boldog pillanatok közös élmények helyett inkább azt takarják, amikor pozitív lett a teszt, amikor elmondtuk a párunknak, vagy amikor először láttuk a szívverést az ultrahangon.
A veszteségélmény mellett a vetélés milyenségétől függően gyakran traumatikus, egyes esetekben akár életet veszélyeztető testi élményekkel, tünetekkel, azok egészségügyi ellátásával is meg kell birkózni.
A szeretteink elvesztését kísérő gyász a környezetünk számára is érthető, így a gyászoló számíthat a társas támogatásra, együttérzésre; megoszthatja szomorúságát olyanokkal, akik szintén ismerték az illetőt. A korai vetélés ezzel szemben inkább izolálja a gyászolót a társaktól – hiszen gyakran az egész történet titokban marad. Így nem kapnak együttérzést, támogatást, sem időt és teret a gyászra.
Jobban kellene figyelni
A tanulmány szerzői szerint jó lenne, ha a nőgyógyászati-szülészeti ellátóhelyen szűrnék a korai vetélésen átesett nőket a poszttraumás stressz zavar tünetei szempontjából, és adott esetben ebben képzett pszichológushoz irányítanák őket. Fontos lenne, hogy a dolog fizikai, testi része mellett a páciensek pszichológiai szükségleteire is irányuljon némi figyelem, ez pedig napjainkban sokszor elmarad – nem csak hazánkban, hanem a tanulmány színhelyéül szolgáló USÁ-ban is.
Az egészségügyi személyzet kommunikációja, a páciens felvilágosítása is fontos lehet. A vetélésen átesett nők ugyanis kiemelten hajlamosak magukat hibáztatni a történtekért, akkor is, ha az égvilágon semmi hibát nem követtek el. Nem kellett volna sportolni, repülőre ülni, dolgozni, stresszkeltő helyzetbe kerülni, medvecukrot enni?
A valóságban a korai vetélések többsége genetikai, azaz örökletes tényezőknek tudható be, nem pedig az anya életmódjának. Az indokolatlan bűntudat eloszlatásában sokat segíthet, ha az egészségügyi személyzet alaposan felvilágosítja a pácienst.
A szakemberek szerint emellett a férjekre is oda kellene figyelni, hiszen a vetélés őket is gyakran megviseli. A párjuk vetélését végigélő férfiak lelkével pedig aztán végképp nem szokás foglalkozni, pedig előfordul, hogy rosszabb állapotban vannak, mint a feleség.
Ha bizonytalan abban, mit mondjon, és mit ne mondjon vetélésen átesett ismerősének, ezeket a tanácsokat olvassa el.
