Néhány évtizeddel ezelőtt Északkelet-India egyik államában fellázadtak a nők, és követelték, hogy őket is ugyanazok a jogok és lehetőségek illessék meg, mint a férfiakat. Vagyont ugyanis csak a férfiak örökölhettek és birtokolhattak, a nők nincstelenül éltek a férjük otthonában, a véleményükre senki sem volt kíváncsi. Sokan közülük alig 14 éves korukban el kellett, hogy hagyják az iskolát, hogy a ház körül dolgozzanak, teljes kiszolgáltatottságban. Nem csoda, ha generációk nőttek fel úgy, hogy menekülési útvonalként alkoholba fojtották a bánatukat.
Nem meglepő, ugye? És akkor, ha azt mondjuk: elnézést, pont ellenkezőleg? Mármint a felkelés valóban megtörtént Meghálaja államban, csakhogy nem a nők, hanem a férfiak próbálták kiharcolni az egyenjogúságot.
Az Északkelet-indiai állam hegyei között él a kaszi nép, ahol a gazdasági hatalom – ha a világon nem is egészen egyedülálló, de mindenképpen szokatlan módon – a nők kezében van. A másfél millió főt számláló kaszi társadalom a világ legnagyobb matrilieális - vagyis anyaági leszármazáson alapuló -társadalma.
A kasziknál a családi vagyon anyai ágon öröklődik, a gyerekek az anya nevét viszik tovább, születéskor pedig a lánybabáknak örvendeznek féktelenül, a fiúkra meg hümmögnek: végül is ő is fog majd lányt nemzeni, ha minden jól megy.
A vagyont a legkisebb lánygyerek örökli, neki lesz a feladata, hogy gondoskodjon a testvéreiről, és a családról. A fiatal férj a feleség családjához költözik oda, ahol aztán alkalmazkodik a szokásokhoz.
A férfiak felkelését elfojtották, de az egyenlőségi mozgalom még most is él, éldegél: A mintegy 1,5 millió kasziból olyan 2-3 ezer férfi támogatja. Mármint nyíltan; azt, hogy valójában mennyien értenek egyet azzal, hogy itt az ideje áttérni a „rendes” patriarchális társadalomra, ahol nem a férfiak, hanem a nők a kiszolgáltatottak, nem lehet tudni.
Pontosabban, azt állítják az ottani „maszkulinisták”, (saját szószülemény, olyan, mint a feminista, csak férfiban), hogy szó sincs arról, hogy elnyomnák a nőket, csak a férfiaknak szeretnének egyenlő jogokat és lehetőségeket. Ismerős, nem?
Pedig a helyzet, innen nézve, még nem is olyan durva.
Igaz ugyan, hogy a kaszik társadalmában a gazdaság az anyai ági öröklés révén a nők kezében van, a politikai hatalmat azonban egyértelműen a férfiak gyakorolják, vagyis társadalmi kérdésekben ők a döntéshozók.
Összehasonlításként: Magyarországon, ahol a nők elvileg egyenjogúak, egyetlen női miniszter sincs, a parlamentben pedig tízből kilenc képviselő férfi. A világ 100 leggazdagabb emberének listáján ugyanez a helyzet: szintén 10 százalék körül van a nők aránya. Tehát az elvileg egyenjogú társadalmunkban a gazdasági és a politikai hatalom is a férfiaké.
A kasziké pedig egy olyan elnyomó rendszer, ahol az elnyomottaké politikai hatalom, az elnyomóké pedig a gazdasági erő.
Valójában a gazdasági döntésekbe is be kell vonni a férfiakat
Sőt, még az sem egészen igaz, hogy a nők, vagyis pontosabban a mindent vivő, legkisebb lánygyerek rendelkezik a vagyon felett, hiszen valamennyi döntés előtt ki kell kérni az anyai nagybácsi jóváhagyását. Igaz, ő sokszor el van foglalva a saját családjával, ezért a gyakorlatban mégiscsak a lány dönt végül. Cserében viszont felelős családfő módjára neki kell gondoskodnia a családjáról: a szüleiről és a testvéreiről.
Persze a férfiak is vállalhatnak, és vállalnak is munkát, ami némileg kiegyensúlyozza a helyzetüket (és a lelküket), különösen a városi környezetben élőkét.
Vak komondorok ott is vannak
A fizikai erőfölény nem kérdés, az a kasziknál is a férfiaké, és nem is félnek használni. Bár sok helyen olvasni, hogy a kasziknál milyen kevés az erőszak, ez a hivatalos adatok és felmérések szerint nem igaz.
A családon belüli erőszak nem ritka a társadalmukban, viszont nem muszáj eltűrni. A kaszik nem tartják a házasságot sírig tartó elköteleződésnek, ha valami nem stimmel, könnyen kilépnek belőle. Ezt annál is inkább megtehetik a nők, mert a válás elfogadott, a nagycsalád pedig minden segítséget megad a gyermeküket egyedül nevelőknek: gondoskodnak a gyerekekről.
Ilyen körülmények között persze könnyen össze lehet egyeztetni a karriert az anyasággal, ami női szemmel, innen nézve, ideális helyzetnek tűnik.
Az elnyomottak nem kockáztatnak, nem lesznek sikeresek
A kaszi társadalom működése azonban nem csak egy kis egzotikus érdekesség, jóval több annál. Fontos - és roppant ritka - kontrollcsoportként rávilágít arra, hogy mit jelent egy társadalomban elnyomott nemként élni.
A világméretű nagy társadalmi "ki nyom el kit" játék egyrészt pénzről és a hatalomról szól, ugyanekkor nem csak erről, hanem a sikerről és az önmegvalósításról. És hogy ez hogyan függ össze az érzéssel, hogy az ember alávetett-e, vagy éppen az uralkodó nemhez tartozik?
Pár évvel ezelőtt Uri Gneezy és John List végzett egy kísérletet, amiben egy nagyon egyszerű szituációval azt vizsgálták, hogy különböző társadalmakban mennyire hajlandók kockázatot vállalni a férfiak és a nők.
A feladat az volt, hogy teniszlabdákat kellett egy vödörbe dobni. Minden találatért másfél dollár járt, kivéve, ha a játékos hajlandó volt megmérkőzni valakivel. Ha hajlandó volt összemérni az ügyességét, akkor minden találatért 4,5 dollár járt, de csak akkor, ha neki volt több találata, különben semmit sem kapott.
A hagyományosan marhapásztorkodással foglalkozó maszájoknál, ahol még a tehén is fontosabb, mint az asszony, a férfiak fele vállalta a kockázatot, a nőknek viszont csak negyede. Az Egyesült Államokban megcsinálták ugyanezt a tesztet, ott a férfiak háromnegyede volt hajlandó kockáztatni, a nőknek pedig csak egyharmada.
Végül pedig jöttek a nőközpontú kultúrában élő kaszik, és a kutatók azt tapasztalták, hogy a kaszi nők kétharmada volt hajlandó kockáztatni, vagyis nagyobb arányban, mint a maszáj férfiak. A kaszi férfiaknak pedig kevesebb mint fele ment bele a versenyhelyzetbe.
Az tehát, hogy valaki mennyire mer kockázatot vállalni, új dolgokba belevágni, (ami erősen összefügg az önbizalom meglétével vagy hiányával), nagyban függ az illetőt körülvevő kultúrától és a neveltetéstől. Vagyis, ahol a helyzet a nőknek kedvez, ott a nők a sikeresebbek, ahol pedig a férfiaknak, ott a férfiak visznek véghez nagy dolgokat.
Másrészt pedig ez nyilván magyarázat arra is, hogy miért keresnek a nők ugyanazzal a végzettséggel sokkal kevesebb pénzt, mint a férfiak. Hát, nem a képességeik miatt.
