Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Bocsánatot kérni lehet jól és rosszul, van olyan bocsánatkérés, amivel inkább terhet rakunk a másik vállára, nem felszabadítjuk őt.
Van, akiben idegenkedést vált ki a gondolat, hogy a szülő bocsánatot kérjen a gyerekétől. Egyesek szerint ez felborítja a rendet, hiszen az anya, az apa a nagy és erős, a poronty számára pedig elbizonytalanító, ha arról beszélnek, ők is hibáznak. Van, aki a tekintély csorbulásától fél, attól, hogy mi lesz abból, ha a szülő „megalázkodik” a gyerek előtt. Pedig bocsánatot kérni tudni kell, főleg, ha azt szeretnénk, a csemete is képes legyen majd rá.
Igaz, hogy a kisgyerek szemében a szülő mindenható, és nincs belekalkulálva a képbe, hogy gyengeségei is lehetnek. Erre a látásmódra szüksége van ahhoz, hogy biztonságba érezze magát, de ez annyira sajátja, hogy nem kell félni a lerombolásától.
Az anyák és apák nyugodtan elmondhatják, hogy ezt vagy azt elszúrták – ettől a kicsi nem fog elbizonytalanodni. Vannak helyzetek, mikor megkönnyebbülést hoz ez a gyereknek, mert ő is érzi a feszültségét, hogy valami nem stimmel, és ha a szülő nem vállalja magára, például azt, hogy az előbb indokolatlanul mordult rá a gyerekre, akkor magában keresi a hibát.
Lehet, hogy a felszínen ez sértődöttségben vagy haragban jelenik meg, de abból a szempontból mindegyik egy kalap alá tartozik, hogy a kisgyerek nem tudja még magában egyedül helyre tenni: „én nem is csináltam semmi rosszat, biztos csak rossz kedve van anyának”. Ugye, hogy nem életszerű mondat egy három-, négy-, ötéves szájából?
Bocsánatot kérni lehet jól és rosszul, attól függően, mi vele az ember célja. Van olyan bocsánatkérés, amivel inkább terhet rak a szülő a gyerek vállára, semmint felszabadítja őt.
Amikor azt várjuk, értsen meg minket
Egy anyuka akkor jött rá, valami félrecsúszott a bocsánatkérés területén, mikor észrevette, hogy négyéves gyereke rendszeresen azzal jön, mikor megszidják, hogy „Azért csináltam, mert dühös voltam.” Ezt olyan arccal mondta, mint valami felmentő érvet: rendben, ajtót nem csapkodunk, de ha az ember dühös, akkor egész más a helyzet, akkor szabad. Nem értették egymást, az anya mondta, hogy „Na és? Attól még nem csapkodjuk.”
Aztán eszébe jutott, milyen gyakran próbált a gyerektől úgy bocsánatot kérni, hogy magyarázatként a saját belső állapotát hozta fel. Hogy most azért volt türelmetlen, mert amúgy nyomasztja egy határidő, és ettől feszültebb. A különbség az volt, hogy az anya nem gondolta, hogy ez jogossá teszi tettét, ő azt szerette volna érzékeltetni, hogy nem a gyerek, hanem ő volt a hibás, amiért ráöntötte a rosszkedvét. De kicsi volt a csemete ahhoz, hogy ezt megértse. Neki az jött át, hogyha van magyarázat, akkor lehet rosszat is tenni.
Mikor a gyerektől várunk feloldozást
Mindenki ismeri az önostorozó szülőt: „Jaj, rossz szülő vagyok, hogy nem foglalkozom veled eleget, hogy sokszor kiabálok, hogy elfelejtem a szülinapodat.” Ezzel nem tud mit kezdeni a kisgyerek: őt nem az érdekli, hogy jó vagy rossz szülőnek tartjuk magunkat, és hogy hogyan áll az önbecsülésünk, hanem, hogy tudjon hozzánk kapcsolódni. Az érdekli, hogy érzelmileg elérhetőek legyünk. Attól, hogy anya vagy apa csalánnal csapkodja a hátát, még nem áll helyre a biztonságos kapcsolat, sőt. Ezzel a bocsánatkéréssel az a baj, hogy nem a gyerek, hanem a szülő komfortérzetének helyreállítása a célja.
A megbocsáthatatlanért ne kérjünk bocsánatot!
A bocsánatkérés alkalmas lehet arra, hogy a gyerek igazságérzetén esett csorbát kiköszörüljük, vagy arra, hogy továbblendüljünk egy kapcsolati zökkenőn, de nem alkalmas arra, hogy a valódi, súlyos hiányokat betömködjük vele. Ha büntetésként három napig nem szóltunk a gyerekhez, majd rájöttünk, hogy túllőttünk a célon, ne kérjünk bocsánatot érte, mert nem dolga, hogy megbocsásson.
Megmondhatjuk, hogy sajnáljuk, amit tettünk, de ne várjuk, hogy őbenne ez egyszeriben mindent helyrehoz. Ha a jövőben másként alakítjuk a kapcsolatunkat, az fogja idővel begyógyítani a sebet. A bocsánatkéréssel azt kérjük a másiktól, engedje el a velünk szembeni haragját, neheztelését. Amíg egy seb nem gyógyult be, a gyerek nem tudja ezt megtenni, ne is kérjünk hát ilyet tőle!
A bocsánat nem árucikk
És végül: ne vegyünk ajándékot, ne vigyük játszóházba, ne engedjük meg neki azt, amit egyébként nem szoktunk bocsánatkérésképpen. Ez üzletté teszi a bocsánatkérést: tehetek valami rosszat veled, ha utána megfizetem az árát – ez az üzenete. A bántalmazó kapcsolatokban is ez történik: a verés után jön a rózsacsokor és a gyertyafényes vacsora. Az igazi jóvátétel nem az, ha a megbántott gyereknek sütit veszünk, hanem ha megpróbáljuk nem elkövetni újra a hibát.
A jó bocsánatkéréssel nem újabb érzelmi terhet rakunk a gyerekre, hanem ellenkezőleg: vállaljuk a felelősséget, amiért egy helyzet balul sült el. Az a jó bocsánatkérés, ami közelebb hoz egymáshoz, és mindenki könnyebbnek érzi magát tőle, nem csak az, aki mondja.
Cziglán Karolina
pszichológus
