A tizenéves kor annak az időszaka, amikor egyre inkább szeretné érezni a gyerek, hogy a szülők is elismerik önállóságát, azt, hogy ő már nagy, hogy „már nem kisbaba”. Ez sokszor vezet ütközéshez, mert a szülő egész másképp képzelné az önállósodást: ő a feladatok és kötelességek terén gondolkodik erről. A gyerek pedig inkább a szabadságát növelné. Azért fontos, hogy valahogy megtalálják a mindenki számára elfogadható középutat, mert a túlzottan korlátozott tini máshol fogja megtalálni a szabadságát, és ennek nem minden formája veszélytelen.
Azoknál a fiataloknál, akik túlmennek a határon, ami belefér a tinédzser csínyekbe, és például drogozásba vagy bolti lopásba keverednek, gyakran megfigyelhető, hogy a család valamelyik szélsőséget képviseli: vagy a laissez faire jellemzi őket, és egyáltalán nem figyelnek a csemetére, vagy túlkontrollálóak. Ezért, ahogy a gőz lelöki magáról a lezárt edény fedelét, úgy ők is megkeresik az utat, hogy valami olyat tegyenek, amiben megnyilvánulhat a saját akaratuk. Ha valaki nem kapja meg a terepet a hétköznapi élet kérdéseiben, lehet, hogy őrültségeket fog tenni.
Na de hogyan érzékeltessük a gyerekkel, hogy elfogadjuk, ő már nagy, és többet szabad neki, mint korábban, és hogyan tegyük ezt úgy, hogy azért a szülő komfortérzete is megmaradjon, és ne essenek szét a családi szabályok?
Először is, el kell fogadni, hogyha volt, van is valamifajta idilli elképzelésünk arról, hogy néz ki egy jó család, a kamasz már nem biztos, hogy mindenben idomulni fog hozzá. Lehet, hogy számunkra a jól működő családot szimbolizálják a közös, meghitt étkezések, és azt még talán el is tudjuk érni, hogy ne hozzon a tini az asztalhoz tabletet és tegye félre az okostelefonját, de attól még lehet, hogy magába fordulva fog falatozni, és nem beszélget senkivel. Ebből persze nem következik, hogy teljesen engedjük el a céljainkat, hanem csak az, hogy rendszabályozási eszközökkel nem fogjuk megszerezni az együttműködését. Legyen kevés, de következetesen betartott szabály, amik a gyerekkel való egyeztetésen keresztül alakulnak ki, és fogadjuk el, ha egyébként nem mindig úgy és azt mondja, teszi, mint ahogy jól esne nekünk.
Fontos a kamasznak, hogy saját céljai legyenek, amiket most már nem a szülő talál ki. Például, az már nem működik, hogy meghúz anya, apa egy mesterséges vonalat, hányas átlagot kell az iskolában produkálni, vagy mi lehet a legrosszabb jegy, amit hazahoz. Érdemes leülni beszélgetni arról, hogy mik a céljai, ehhez milyen út vezet, és ahhoz mit kell teljesíteni. Na persze, itt adódhatnak ütközések, hiszen mondhatja a fiatal, neki nem fontos a tanulás, hiszen rocksztár szeretne lenni. A szülő pedig úgy véli, ez keveseknek sikerül. Akkor meg lehet határozni egy olyan utat, amivel nyitva hagyja annak lehetőségét, hogyha mégis másképp alakulna, akkor meglegyen a szabadsága a változtatásra. Bármennyire is beleélte magát a fiatal a zenei terveibe, valójában már van annyi realitásérzéke, hogyha nem is vallja be, azért ott van benne a kisördög, a szorongás, hogy mi van, ha mégsem jön össze. Ezért neki is megkönnyebbülés, ha a szülő, amellett, hogy tiszteletben tartja, és nem szólja le a tervét, képviseli a realitást, és arra szabott tervet készít vele együtt. Tehát, meg lehet beszélni például, hogy mi a B változat, ha nem rocksztár, akkor hova menne tanulni, és meg lehet állapodni, az ahhoz szükséges tárgyakra odafigyel, míg a többiből nem ragaszkodunk jó jegyekhez.
Amíg a gyerek kicsi, a család rendjét, beleértve a lakás berendezését, napirendet, a szülők szabják meg, a poronty beleszületik ebbe. Legfőképp az anyáknak nehéz ettől eltérni, akik úgy gondolkodnak, háziasszonyként ők menedzselik a család életét. Nekik senki ne mondja meg, hogy főzelék helyett saláta legyen, és hogy a cipők az előszoba másik felében jobban elférnének! Mégis, érdemes úgy is nézni a családi életre, mint ami nemcsak a szülők, de főleg az anya felségterülete, hanem a gyerek is alakítója lehet. Lehet, hogy az ő javaslata mindenki életét megkönnyíti, vagy legalábbis az is jó, ahogy ő mondja. Meg fog lepődni a kamasz, és őt is érettebbé teszi, ha megtapasztalja, a szülők komolyan veszik a felvetését, és ő is tud családi szintű változásokat kezdeményezni. Lehet, hogy eddig mindig vízpartra ment a család nyaralni, és senkinek nem jutott volna eszébe, hogy a hegyekben túrázzanak, de miért ne lehetne elfogadni, ha a tini ezt javasolja?
Az, hogy sok mindenben szabadságot kap a gyerek, sőt, egyes kérdésekben akár a szülők igazodnak hozzá, nem jelenti, hogy átadják neki a kormányrudat, és káosz uralkodik el a családban. A szülők mondják ki a végső igent vagy nemet, de egészen máshogy fog csengeni, ha előtte komolyan, és valódi nyitottsággal megfontolják a gyerek kérését is. A tini sokat átvesz abból, ahogy a szülei hozzá viszonyulnak, és ez mintát ad ahhoz, hogy ő saját magával hogyan bánjon. Akit komolyan vesznek, ugyanakkor néhány szabályt is betartatnak, az könnyebben tanulja meg, hogy hasonlóan viszonyuljon magához: (jó értelemben) komolyan vegye magát, és szükség esetén önkontrollt gyakoroljon.
Cziglán Karolina
pszichológus
