És mikor jön a második? – hangzik el gyakran a kérdés, mikor megtudják, hogy a családban még csak egy gyerek van. Mert egy gyerek nem gyerek. Legalábbis azoknak, akiknek egynél több gyerekük van.
Ha valaki megházasodik, rutinszerűen szúrják oda a kérdést, hogy mikorra tervezitek a gyereket. Kedves, érdeklődő kérdés, nincs ebben semmi rossz, ugye? Arról persze a kedvesen érdeklődőknek fogalma sincs, hogy – mondjuk - évek óta rajta vagyunk a gyerek-projekten (borzalmas szó), csak valamiért nem jön össze. Vagy egyszerűen még nem vagyunk abban az életszakaszban, hogy gyereken gondolkodjunk. Ezt a legtöbben talán képesek is megérteni, felfogni. Jó esetben még le is esik nekik, hogy nem illik ilyen kérdésekkel bombázni a friss házasokat. Na jó, általában nem esik le.
Na de, ha valakinek már van egy gyereke, azt jelenti, hogy igen, képes teherbe esni, képes kihordani és képes megszülni a babát. És az természetes, hogy ha valakinek már van gyereke, akkor rutin-és menetrendszerűen jön a második. Így onnantól kezdve, hogy az első terhesség már látható, a mikor jön a baba? kérdés azonnal átvált terveztek másodikat?-ba, esetleg mikor tervezitek a másodikat?ba.
Pedig sok oka lehet, hogy valaki nem vállal második gyereket, csak ezt valamiért kevéssé képesek az emberek felfogni. Lehet, hogy az első sem jött össze úgy, mint a karikacsapás. Lehet, hogy olyan „élményeket” élt át az anya vagy az apa, vagy éppen mindketten, hogy számukra elképzelhetetlen még egy gyerek. Vagy egyszerűen anyagi szempontok alapján döntöttek úgy, hogy egynél megállnak.
Az is magyarázat lehet, hogy időközben annyi minden történt ebben az országban – politikai, gazdasági, sőt társadalmi értelemben is – hogy teljesen érthető, ha ebbe a miliőbe nem akar még egy gyereket szülni.
Mivel a mai Magyarországon sajnos egyre többen gondolják azt, hogy inkább külföldre küldik azt az egy szem gyereket is tanulni, és óva intik, hogy hazatérjen, számukra egyre kevésbé opció még egy gyerek vállalása.
Minden érv elfogadható, hiszen egy család élete, gyerekvállalási szempontjai – jó esetben – magánügynek számítanak, csak ezt a legtöbben nem látják. És ha jön a kérdés, persze mosolyogva, jó pofát vágva kell elmondani az elmondhatatlant, hogy éppen most esik a házasságunk darabjaira, vagy most volt a huszonharmadik lombikprogram, de megint nem sikerült, vagy most vetéltem el ötödször, és hatodjára már nem akarom átélni.
Sőt, és most jön az igazi horror: olyan is van, hogy valaki úgy érzi, szeretne egy gyereknél megállni, mert nekik az úgy jó. Pedig nem is volt lombik, nem volt rémes a szülés, és még csak nem is éheznek. Elképesztő, igaz? Ha nem egy olyan trauma áll a döntés hátterében, amit a legkevésbé sem szeretnénk a liftben megtárgyalni egy idegennel, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az adott szülőpárnak már legalább 300-an elmondták, hogy miért döntöttek rosszul, és miért kéne még legalább egy gyerek, és ők ennek ellenére úgy érzik, hogy nekik jó az egy.
Szóval ha a kedves olvasó kíváncsi arra, hogy miért nincs a szomszédnak még egy gyereke, de sosem merte megkérdezni, akkor már ne is kérdezze meg, hanem válasszon a felsorolt lehetőségek közül, nagyot nem tévedhet. Mindenkinek megvan a maga története, és ezt tiszteletben kellene tartani.
