A világ talán még sosem volt olyan kicsi, mint most. Egy nagy közösségben élünk, annak minden pozitívumával, negatívumával, örömével, bánatával, kiszolgáltatottságával együtt: soha nem volt ilyen egyszerű eljutni Thaiföldre, egzotikus ételeket kóstolgatva henteregni a fehér homokon, de sose éreztem magam ilyen közel egy-két kontinensekkel arrébb dúló fegyveres összecsapásokhoz, háborúkhoz, földrengésekhez, tömegszerencsétlenségekhez, katasztrófákhoz, hiszen nem csak a hírük, hanem a hatásuk is órák alatt eljut hozzám: változik a tőzsde, a benzin ára, meg még ezeregy dolog, változik az egész világ.
Egy hétmilliárd fős kicsi faluban élünk, ahol bele se gondolunk, hogy mindannyiunk ezer és ezer szállal kapcsolódik a másik életéhez.
Szeptember 26-a a Nyelvek Európai napja. Ez alkalomból a felvilágosult vagány nyelvújító Kölcseyről elnevezett gimnáziumba járó diákok, akik életkoruknál fogva sokkal nyitottabbak, széleslátókörűbbek és befogadóbbak, mint mi, felnőttek vagyunk, úgy döntöttek, hogy igazi világfiként ünneplik ezt a napot. Megkeresték azokat a diáktársaikat, akik félig, vagy nem teljesen magyar származásúak, elbeszélgettek velük, és megkérdezték őket a történetükről.
A Kölcseyben, akárcsak sok más középiskolában az országban, sok olyan diák tanul, aki kétnyelvű, vagy még többnyelvű, nem a (csak a) magyar az anyanyelve; akinek a szülei Magyarországra költöztek valahonnan, mielőtt ő megszületett volna, vagy miután ő megszületett, akinek az édesanyja, vagy édesapja magyar, a másik szülője más nemzetiségű, és aztán az országban maradtak, vagy akinek esetleg mindkét szülője más nemzetiségű, és ideköltöztek, és úgy döntöttek, hogy itt rendezkednek be.
Ezekben a gyerekekben nem csak az közös, hogy több nyelvet beszélnek anyanyelvi szinten, vagy aránylag többet láttak a világból, mint a többiek, hanem az is, hogy a magyar kultúra és a magyar nyelv is egyike azoknak a kultúráknak, amiket magukénak vallanak, emellett viszont ott van a másik nyelvvel érkező másik is.
Ez azonban nem félelmetes, hanem gyönyörű. A Kölcseys diákok, akik ebben a videóban megnyilatkoznak, ezek a nyílt tekintetű szép kamaszok egyszerűen, minden sallang nélkül megmutatják nekünk, milyen csodálatos a diverzitás, és milyen természetes, közben pedig érdekes, amikor egy olyan gazdag és tüneményes nyelv, mint a magyar, magába olvaszt teljesen különböző nemzetiséghez is tartozó fiatalokat: svéd, angol, olasz, egyiptomi, vietnámi, afrikai, francia, kínai, szír, tunéziai, spanyol.
Ők, a jövő, miközben megtartották a saját kultúrájuk iránti természetes érdeklődést és vágyat, olyan tiszta ékes magyarsággal szólalnak meg, mint bármelyikünk. És öröm és büszkeség nézni és hallgatni, amikor a hat éve Szíriából érkező fiatal srác megszólal, és azt mondja: nem is büszke vagyok, hanem örülök annak, hogy itt vagyok Magyarországon és ilyen emberek között élek, ilyen emberek között vagyok itt, akik okosak, felvilágosultak, és megértenek engem. így legyen továbbra is!
