A Daily Mailen akadtunk egy cikkre, illetve vitaindítóra. Egy anya egy baba-mama fórumon azt a kérdést dobta be a közösbe, hogy egyedül hagynánk-e egy 10 hónapos gyereket egy lakásban 10 percre. A kérdés felvetője leírta, hogy ő bizony egyedül hagyja a babát pár percre, amit úgy magyaráz, hogy a baba mindig, minden nap ugyanabban az időben alszik egy órát, ébredés nélkül. Addig a kedves szülő kiugrik az 50 méterre lévő boltba, hogy beszerezze a legszükségesebbeket. Valószínűleg neki sem lehet teljesen egyértelmű ez a dolog, ha felvetette a témát a fórumon.
Mint azt sejteni lehet, rövid idő alatt 800 vérmes felhasználó szállt be a vitába, a legtöbben egy határozott „nem” -mel feleltek. Sokan közülük a hírhedt, és máig megoldatlan Madeleine- ügyet említették, mint a tízperces nem-odafigyelés lehetséges kockázata illetve eredménye. Madeleine McCann 2007-ben tűnt el egy portugál üdülőhely apartmanjából, ahol szülei hagyták, míg ők egy 120 méterre lévő étteremben ebédeltek. A kislány azóta sem került elő, bár már a világ minden szegletén látni vélte valaki. Olyannyira foglalkoztatta az ügy a közvéleményt, hogy a wikipédián már külön szócikk van a kislány eltűnéséről, és amikor a google keresőjébe beírtam a Madeleine szót, kiegészítésként a kislány vezetékneve jött fel először.
Kizárt, hogy egyedül hagyjam
Nekem speciel pont ez az ügy nem jutott eszembe, de sok más igen; először is hogyan állíthatja valaki teljesen biztosan, hogy kisbabája nem ébred fel azalatt a pár perc alatt, míg ő távol van. Lehet, hogy 365 napon keresztül minden nap így történt, de mi a biztosíték arra, hogy így történjen a 366-dik napon is? És mi van akkor, ha azalatt a pár perc alatt rátekeredik a takaró, fulladni kezd, bukik, ami visszafolyik a torkába, beüti a fejét, stb.? Egy kellőképpen pesszimista, ugyanakkor nagy fantáziával rendelkező anyuk kapásból fel tudna sorolni még legalább tízféle tragikus végkimenetelt. Sajnos elég öt perc a végzetes tragédiára, de a visszafordíthatatlan egészségügyi károsodásra is. Nem éri meg.
Ha nem ennyire végletes eseményekben gondolkodunk, akkor is történhet más, kisebb súlyú dolog, ami – annak ellenére, hogy nem károsodik a baba egészsége – igenis rossz élmény neki és ezáltal nekünk is. Mi van, ha megébred a baba, és elkezd sírni? Sírni, sírni, sírni... És nem lesz ott senki, aki megvigasztalja. Ha nem válaszol rá senki, előbb-utóbb feladja szegény, és megtanulja, hogy nem is érdemes jelezni a gondot, mert úgyis egyedül lesz a bajával, senki nem fog segíteni neki. Persze ez a „tanult tehetetlenség” nem egyetlen alkalom hatására alakul ki; ez elsősorban intézetben nevelt babákra igaz, akikre nem jut annyi segítő kéz. Nem történik visszafordíthatatlan tragédia, ha egyszer-kétszer nem tudunk rögtön odaszaladni, amint meghalljuk babánk sírását, de igenis törekednünk kell az azonnali reakcióra.
A másik, amire sokan hivatkoznak a vitában, egy lehetséges tűzeset, ami bármikor, bárhol előfordulhat. Ekkor már mindegy, hogy csak egy percre ugrottunk le a boltba, vagy a kutyával egy háztömb-körüli körre, a tűz olyan gyorsan képes terjedni, hogy másodpercek is számítanak.
A harmadik dolog, amire egy kommentelő felhívta a figyelmet, logikus, mégsem biztos, hogy mindenkinek eszébe jutna; nevezetesen, hogy nem is a babával történik valami a kiságyában, hanem velünk, azalatt az idő alatt, amíg levisszük a szemetet, megsétáltatjuk a kutyát, stb. Elüthetnek az úttesten, elájulhatunk, ránk eshet egy tégla, ráadásul, ha eszméletünket vesztjük, még el sem tudjuk mondani, hogy otthon hagytunk egy kisbabát pár percre, amíg mi levonultunk a szeméttel.
És ott van még pl. a zár kérdése; én például hajlamos vagyok egy tökéletesen működő zárral is szerencsétlenkedni, kulcsot beletörni, kódot elfelejteni, félreütni, stb. Ebben az esetben sem a babával történik baj, legalábbis első körben. De a dolgok szerencsétlen összjátéka tragédiába is fordulhat, jobb nem kísérteni a sorsot.
És ha mégis?
Azt hiszem, eleget írtam azokról a dolgokról, amik az embert megakadályozzák abban, hogy pár percre egyedül hagyja a lakásban a kisbabáját. De léteznek – számomra érthetetlen módon – emberek, akiknek elfogadható az, ha a gyermek pár percre kívül esik a szülő „hatótávolságán”. Ők olyan indokokkal szálltak be a vitába, mint hogy mindenkinek joga van élni, és igenis vannak dolgok, amiket meg kell tenni (valószínűleg itt a szemétkidobásra gondolhattak), és az alatt semmi rossz nem fog történni a babával.
Vagy például azzal, hogy ha megbizonyosodunk, hogy a baba édesdeden alszik, akkor még ha azalatt a pár perc alatt, amíg nem vagyunk a lakásban, fel is ébred, nem tud olyan kevés idő alatt semmi baj történni.
A facebook hírfolyamban gyakran szembejövő életigazságot írnék ide; onnantól, hogy megszületik a gyermeked, már nincs olyan, hogy te, hanem csak TI!
Amivel persze nem értek egyet, de azzal igen, hogy a felelősség igenis az enyém, bármi történik a gyerekemmel. El sem tudom képzelni azt az életfogytig tartó lelkiismeret-furdalást, amit az okozna, ha két percre elengedném a felelősséget, és véletlenül pont azalatt a két perc alatt történne valami baj.
Ismerőseim körében is felvetettem a kérdést. Egy történetben egy valamivel több mint kétéves kislány anyukája szaladt le a szeméttel, ez idő alatt a kislány – mert ezt látta a szülőktől – elfordította a biztonsági kallantyút, aminek következtében anyukája már nem tudott visszamenni a lakásba. Hiába magyarázta a kislánynak, hogy mit csináljon, annyira eluralkodott mindkettejükön a pánik, hogy a kislány nem tudta visszafordítani a kallantyút, a megoldás ebben az esetben tűzoltók képében érkezett.
A legmegdöbbentőbb esetet egy kollégám mesélte, akinek az ismerőse viszonylag fiatalon és meggondolatlanul vállalt gyereket, és a baba nevelését is ebben a szellemben folytatta. Pár hónapos volt a kisbaba, amikor anyukája úgy érezte, moziba kell mennie; el is ment, a babát két összetolt fotelra tette. Még sem kúszni, sem mászni nem tudott, de azért valahogy leküzdötte magát a két fotel közé, mire az anyuka hazaért. Iszonyúan megijedt, ráeszmélt, hogy mit tett, és soha többé nem fordult elő ilyen. Igaz, ez még a 70-es években történt.
De nem kell ehhez ilyen messzire a múltba menni, most is hallunk olyan szülőkről, akik simán elszaladnak egy késő esti moziba/bekapni egy gyrost, amikor a gyerek otthon alszik. Ők azzal érvelnek, hogy jó alvó gyerekekről van szó, akik nem ébrednek fel soha, és többen is laknak rajtuk kívül a társasházban, tehát nem egy tanyán hagyják a gyereket az éhes farkasoknak, hanem a civilizációban.
Kollégáink között is van olyan, aki elmondta, hogy igenis szaladt el alvó gyerek mellől a kisboltba - a teljes menet nem volt tíz perc, de addig egyedül volt a gyerek a lakásban. Moziba soha nem mentem volna el, de hat kifliért elugrottam, nem rendszeresen, de mondjuk ötször az évek során - mondja ő.
Sőt, nem is kell feltétlenül leragadni a lakásnál. Sokan vágják rá azonnal, hogy soha nem hagynák egyedül a gyereket, de sokkal kevesebben vannak azok, akik a hiszti után végre alvó gyereket kiszedik a benzinkútnál az ülésből, míg beszaladnak kifizetni a tankolást, vagy nem hagyják kint a beöltöztetett (és a hiszti után végre alvó!!!) gyereket a gangon, ahelyett, hogy becibálnák, levetkőztetnék és az ágyába fektetnék. Egy tankolást kifizetni gyerek nélkül egyáltalán nem tűnik olyan sokkolónak - nekünk. Amerikában élő barátnőm, amikor először látott ilyet - falfehér arccal mondta, hogy egy ilyenért náluk már a rendőrök várnák a visszatérő szülőt. És ezzel most nem azt akarjuk mondani, hogy ott jobb, tudjuk, fegyverviselés - csak azt, hogy más, ott például nagyon máshol húzódik az a határ, ami még belefér.
Nézzük, mit ír erről a Btk;
Btk. 208. § Kiskorú veszélyeztetése
208. § (1) A kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy – ideértve a szülői felügyeletet gyakorló szülő, illetve gyám élettársát, továbbá a szülői felügyeleti jogától megfosztott szülőt is, ha a kiskorúval közös háztartásban vagy egy lakásban él –, aki e feladatából eredő kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Egy jogászt is megkérdeztem erről; vajon az a konkrét eset, hogy egy anyuka öt percre egyedül hagyja a kisbabáját a lakásban, kimeríti-e a kiskorú veszélyeztetésének tényállását, mely büntetőjogi kategória. Molnár Adél ügyvédnő szerint ilyen esetekben gumiszabályként kezelik a törvényeket; az általános bírói gyakorlat szerint nem számít súlyos kötelességszegésnek a gyerek rövid ideig felügyelet nélkül hagyása, de a körülményeket minden esetben vizsgálni kell - vannak fokozatok, ennek megfelelően differenciálni kell; nem mindegy, hogy 40 fokos kánikulában, egy kocsiban hagyom öt percre a gyereket egyedül, vagy a kiságyában szunyókálva. Az első esetben – ahogy a közelmúltban történt esetben is – elítélik a szülőt, a második esetben azonban nem; ha egy alvó babát a kiságyban hagyunk, azzal még nem vétünk a törvény ellen, más kérdés, hogy saját lelkiismeretünkkel miként tudunk megbirkózni.
