Egy pimasz róka és egy kedves nyuszilány, vagyis a simlis és a szende nyomozását nézhetjük meg a Disney univerzumban. Így foglalhatnánk össze a Zootropolis című filmet, ha az állatok nem kérnék ki maguknak ezt a beskatulyázást. Remek látvány, jó poénok, kicsit szájbarágós tanulság. A gyerekeim imádták, és rengeteg poént kapnak a kísérő felnőttek is.
A Disney legújabb rajzfilmje mindazt megadja a nézőnek, amit a gyártó eredendően és hagyományosan képvisel. Egyrészt egy hatásos, magával ragadó és elkápráztató filmet, fordulatos, de követhető sztorival, másrészt egy nagyon hangsúlyos amerikai értékrendet. A film szerencséje, hogy annyira hatnak a színek, a formák, a karakterek, a történet dinamikája, hogy az erősen sulykolt üzenet sem rontja az élvezeti faktort. Az igen kritikus 13 éves fiam tökéletesnek nevezte, és nem fogom megúszni, hogy a 6 éves kislányommal még a héten újra megnézzük a moziban.
A filmmel egy olyan állatvilágba (pontosabban emlősvilágba) csöppenünk, ahol minden élőlény civilizálódott – egyfajta szellemi evolúció révén: sokszínű, de globalizált társadalmat alkotnak, ahol már nem szempont a tápláléklánc. Ehhez kell a demokratikus berendezkedés (ez nem az állatfarm!) és persze a politikailag korrekt közbeszéd: nem emlegetik a faji különbségeket, nem feszegetik a ragadozó/növényevő témát, óvakodnak a sztereotípiáktól, és ha lehet, nem nevezik cukinak a nyuszit, ravasznak a rókát. Az is kiderül azonban, hogy az elméleti egyenlőség mellett a valóság (leginkább a fizikai adottságok) kialakít bizonyos hierarchiát az állatok között, és ez jelenti a valóvilágot.
Ennek a zootopikus világnak a fővárosa Zootropolisz, a nagy olvasztó tégely, ahol a farkas a báránynak hörcsöge, és bárkiből lehet bármi! – ez a film jelszava, üzenete, identitása, védjegye – Anyone can be anything!
Ebbe a közegbe vágyódik a csendes kisvárosból egy rendes répatermesztő nyúlcsalád kedves gyermeke, [a népmesei hős,] Judy Hopps. A nyuszilány nem akart semmi többet, mint megvalósítani az álmait, jobbá tenni a világot, és beteljesíteni a nagy amerikai/disney igazságot: bárkiből lehet bármi! (mondtam már?). És hol lehet a leglátványosabb karriert befutni, hol tudsz leggyorsabban előrejutni a ranglétrán? Hol nem számít a származás? Hogy tudod a legjobban szolgálni a társadalmat, jobbá tenni a környezeted? Rendőrként! Judy lesz az első rendőrnyúl Zootropoliszban.
Ez a város tényleg gigantikus, egy igazi megapolisz, profi infrastruktúrával és multikulti, multianimál lakossággal. Judy belekerül egy elképesztő nyomozásba, ahol csak egy rókára számíthat. Ne tegyük fel a kérdést, hogy csak a filmekben ennyire különböző karakter-e minden rendőrpáros, és hogy a végén mindig országos cimborák lesznek-e, minimum házassági tanú vagy a gyerek keresztapja. Itt a lényeg, hogy egy izgalmas, fordulatos nyomozás dübörög a vásznon, ami igen sok meglepetést tartogat.
Pedig a stáblista alapján a film alapsztorija megjósolható és kiszámítható. Ha a film rendezőinek eddigi munkásságát betennénk egy film-turmixba, rövid keverés után a Zootropoliszt önthetnénk ki belőle. Byron Howard a Volt-ban és az Aranyhaj-ban is azt bizonyította, hogy eltérő karakterekből szeret összecsiszolt párost alkotni, ráadásul az előbbiben nagyon messziről indul a kalandok során összeborulásba torkolló kutya-macska barátság. A másik rendező, Rich Moore a Rontó Ralph-ból hozta a jobb világért küzdő, célokat elérő hőst.
A mozi-tapasztalat egyértelmű: a közönség nagy százalékának tetszett, sőt imádta a filmet. Joggal! A sztorinak egyenes és logikus íve van és az utolsó hét percet leszámítva – amennyire ez egy utópikus mesefilm esetében elmondható – a realitás talaján mozog. Éppen annyi és olyan mérvű fordulat van, amennyi kell. A poénok nemcsak ültek, de csattantak is. A karakterek kiválóak. Zootropolisz látványa egy egész világot, egy teljes képet világít meg. Mindez elnyelte a gyerekeimet is: nagyon dicsérték a filmet.
Történelmi vonatkozás
Ebben a filmben minden mondatnak, gesztusnak, képnek, hangnak megvan a szerepe, értelme, jelentősége. Ha már többször is elhangzik a „buta nyuszi, ravasz róka” csúnya, inkorrekt általánosítás, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a film végén tanító jelleggel megkapjuk e jelzős szerkezetek ellentétét. A Disney a saját ideológiai bombáját dobta a nézőtérre, amely olyan ügyesen robban, hogy azt a film egyik effektjének érezzük.
Az összefoglalását kapjuk annak, hogy a Disney szerint mit kell és mit érdemes tudni a világ, de leginkább Európa 20. és 21. századi történelméről. Hogy veszik át a hatalmat a kicsik és frusztráltak, hogyan tudnak hatni a félelemkeltéssel, hogy vadít meg bárkit külső befolyás, és hogy mindezzel szemben csak a tiszta szív küzdhet, és csak a személyes megismerés, a bizalom döntheti le a sztereotípiákból épült falakat.
Akármekkora klisékkel is van dolgunk, azt el kell ismerni, hogy jól kezelték az alkotók, és azt is, hogy így válik teljessé a film. Meglepően sokrétű a Zootropolis, izgalmas kibogozni a benne lévő utalásokat, üzeneteket. Talán csak a sötét oldalt kiszolgáló farkasokat mutatják be általánosítva, befolyásolható, csordában tevékenykedő állatokként. Általános iskolás órákon érdekes lehetne eljátszani azzal, hogy az egyes állatfajok milyen szerepet kapnak a filmben. Történelemtanároknak kifejezetten ajánlom órai feldolgozásra, pláne mert aktuális értelmezést is kapunk a migráns kérdéshez. A film nézőpontjáról annyit, hogy nem lepődnék meg, ha Angela Merkel díszdobozban küldené el karácsonyra a DVD-t Orbán Viktornak.
A film végén Judyval még egyszer (ezredszer) és utoljára elmondatják, hogy „bárkiből lehet bármi! Nem számít, milyen állat vagy, a változás veled kezdődik és együtt sokra leszünk képesek!” És ezen a ponton egy nagy finálé-koncert következik: tigris táncosok mellett Shakira hangján énekli egy gazella az egész stáblista alatt, hogy bármit megpróbálhatsz (Try everything!)
