Bevallom, anyukaként nem volt túl sok kedvem a bölcsis farsanghoz, állhatok neki jelmezt vadászni és pénzt adni olyasvalamiért, amit a két és fél éves lányom egyszer fog felvenni az életben, de hát a gyermekvállalással áldozatok is járnak. Így aztán február elején gyanútlanul elindultam a közeli hipermarketbe, mivel úgy rémlett, láttam egy sornyi gyerekjelmezt a ruhaosztályon.
Akkor még nem tudtam, mi vár rám
A kislányom ugyanis alapvetően utálja a csini ruhácskákat. A ruhácskák alatt kifejezetten a pántos, szoknyás, egybevarrott ruhát értem, és minél fodrosabb vagy rózsásabb, annál kevésbé hajlandó felvenni. Persze, minden életkorban volt neki néhány ilyenje, vásároltam vagy kaptuk, némelyik rajta volt egyszer, sokakat úgy nőtt ki, hogy felpróbálni sem volt hajlandó. Pólóban és kényelmes cicanadrágban szeret járni, egyetlen kivétel a farmerszoknyája, nem beszélve arról, hogy kedvenc színe a kék. Nekem ezek ellen semmi kifogásom nincs, olyat viseljen, amiben kényelmesen érzi magát, a kék pulóver szépen kiemeli a kék szemeit, és bevallom, gyönyörűnek tartom a vagány kis terepszínű nadrágos lánykát.
De farsangra csak ruhácskát vehetsz fel!
A közeli hiperben volt tündérkosztüm: testhez simuló, műszálas, csillámos felsőrész, rövidke tüllszoknya, szárnyak. Volt királylányruha: ugyanez szárnyak nélkül. És volt még méhecsketündér, pillangó és angyal: pontosan, mint az előbbiek, csak sárgában, színesben, illetve fehérben.
Gondoltam, jó, akkor hát elindulok a fast fashion-boltok irányába, ott biztosan nagyobb a választék. Valóban nagyobb választék van. Hercegnőkből. A Disney-vonalat követve az ember öltözhet jégtáncos-hercegnőnek és mindenféle másszínű hercegnőnek és tündérnek. A jelmezekben közös az ujjatlan, műszálas, karcsúsított, esetenként fűzős felsőrész, a fodros szoknya többnyire tüllből (gondolom, mindet kambodzsai kislányok varrták napszámban), és a kiegészítők hada: tiara, karkötő, nyaklánc, gyűrű. Sminkkészletet 2-3 évesnek nem találtam, de szerintem csak nem kerestem eléggé.
Ezen a ponton elveim ellenére felvetettem a kétévesnek, hogy mi lenne, ha királylánynak vagy tündérnek öltözne, de közölte, hogy szó sem lehet róla, ő doktornéni akar lenni vagy nyuszi.
Következtek tehát a használtruha-boltok és az internet. Az interneten természetesen szintén a fenti tündér-jégtáncos-Disneyhercegnő vonal uralkodik, emellett találtam egy boszorkányjelmezt, de az is pontosan ugyanúgy nézett ki, mint a fentiek, karcsúsított, tüllszoknyás holmi, csak éppen piros-feketében, arany és ezüst csillámokkal nyolcezerért.
Esetleg szexicica?
Ezen a ponton már kezdett rajtam eluralkodni a feminizmus, és komolyan elgondolkoztam, hogy tényleg itt tart a világ, az ember két és fél éves lányként csak és kizárólag tündibündibe és tüllszoknyába öltözhet? A végső csapás egy vidéki turkálóban ért, a kirakat tele volt jelmezekkel, ezért bementem és megkérdeztem, van-e valamilyük 98-asban, ami nem királylány. „Lesz itt valahol egy szürke cica” – mondta az eladó, és én már készítettem is a pénztárcámat, jó, nem nyúl vagy doktornéni, de egy cirmosra biztosan rá tudom beszélni a gyereket. Elő is került a cicajelmez: pántos, tapadós műbársony kezeslábas szürke-fehér párducmintával, hatalmas kivágással, deréktájon tüllszoknyácskával. Valóban nagyon dögös volt, bár a cicát nem láttam benne, amíg az eladó fel nem hívta rá a figyelmemet a hátuljára varrott kis farkincára. Tutifix, hogy pedofilok tervezték pedofiloknak.
Egyébként, bár erre nem figyeltem célzottan, nagyon úgy tűnt, hogy a fiúknak sincs sokkal nagyobb mozgásterük: általában szuperhősnek öltözhetnek, a szuperhősruhák egy része természetesen vállban kitömve, hiszen fontos, hogy izmosnak tűnjön a hároméves Vasember.
A történetünk vége azért heppiend: a sokadik használtruha-boltban rábukkantam egy drapp nyúlkezeslábasra, pont a gyerek mérete, nem is túl meleg, igaz, hogy csak kölcsönözhető annyiért, amennyiért két királylányruhát is adnak, de sebaj. A kislánynak is tetszett, boldogan szaladt be nyusziként a buli kezdetén a kb. tizenkét tündérkirálylány közé.
Jövőre meg megtanulok varrni.
Vegyük már észre, hogy ez káros!
A személyes preferenciáink mellett azért többről is szó van itt. Az az érzésem ugyanis, hogy nem teljesen normális, ha ilyen mértékben erőltetjük ilyen korai életkorban a csini, csajos, és főként a szexi vonalat. Nem csak a farsangról van szó: egyik barátnőmék bölcsijében a karácsonyi fotózáson vörös, pántos szaténruhába öltöztették a gyermekét, hajába piros rózsát kapott és a fotós utasításait követve némiképp értetlen arccal ugyan, de kacéran emelgeti a szoknyáját a karácsonyfa alatt. Szépen harmonizál a ruha színe a piros üveggömbökkel, és nem is néz ki rosszul, csak hát kicsit fura, hogy az említett gyerek mindehhez két éves.
Tavaly ősszel járta körbe az internetet az a történet, ahol egy anyuka kiakadt, amikor nem kapott normális Halloween-jelmezt a lányának: ugyan ő remek rendőr- és cowboy-jelmezetek talált, de mindegyiknek volt külön fiú- és lányverziója, utóbbiak kisszoknyával meg egy kis fodorral.
A kislányok egyre korábbi életkorban történő csajosítása nem újkeletű jelenség. Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) 2007-ben adta ki figyelmeztetését, amelyben a kislányok szexualizálásának veszélyeire hívja fel a figyelmet. A „szexualizálás” kifejezést ők abban az értelemben használják, amikor egy ember (vagy filmszereplő) értékét az adja, hogy a külseje mennyire tetszetős az ellenkező nem számára. A szakemberek szerint mindez annyira elterjedt, hogy már észre sem vesszük: amíg nem figyelmeztetnek rá, fel se tűnik, hogy a Disnex-hercegnők szexibbek és vékonyabbak, mint bármely szupermodell.
Depressziós lányt akar? Öltöztesse szexi hercegnőnek!
Eileen L. Zurbriggen, az APA bizottságának vezetője szerint mindez nagyon is valós és égető probléma, hiszen a kislányok szexualizálása számos területen hátrányukká válik. És itt nem arra gondolunk, hogy ha túl dögös cicának öltöztetjük a négyévest, akkor esetleg megtetszik egy pedofilnak, hiszen ezek bár szörnyű, de szerencsére igen ritka esetek. A probléma ennél sokkal szélesebb körű: a szexualizálás ugyanis az értelmi fejlődésre, a fizikai és lelki egészségre és a szexuális fejlődésre is károsan hat.
Az APA által idézett kutatások szerint a kislányok szexualizálása aláássa az illető magabiztosságát, a testével való jó viszonyt, így nagyobb eséllyel fogja szégyellni a testét és nagyobb eséllyel válik szorongóvá. A szexualizálás nagymértékben növeli az étkezési zavarok, a kórosan alacsony önértékelés és a depresszió esélyét. Az egészséges testkép pedig feltétele az egészséges szexualitásnak is.
A szakemberek szerint a szülők rengeteget tehetnek az ügy érdekében, hiszen viselkedésükkel ronthatnak, de javíthatnak is a helyzeten. Ideális esetben a család nem sulykolja a kislányokba, hogy a legfontosabb, hogy csinosak legyenek és tetsszenek a fiúknak – és ha azt gondolnánk, hogy á, a mai emancipált világban senki sem mond már ilyet, akkor elárulom, hogy múlt héten hallottam teljes komolysággal egy ismerős nagymama szájából.
Ehelyett inkább azt kellene erősíteni a lányokban, hogy a kompetencia és a belső értékek fontosak igazán. A külső csupán egy tényező a sok közül, de sokkal inkább más tulajdonságok – humor, intelligencia, közös érdeklődés – szerint választunk például barátokat. A szakemberek szerint jól ellensúlyozza a médiából ömlő szépségideált, ha a lányunk sportol és/vagy ha van valamilyen értelmes hobbija, amiben kompetensnek érzi magát. Ezek során ugyanis könnyű ráérezni, hogy boldogabbá és magabiztosabbá tehet a tudás és az erő, mint a csillámpor és a tüllszoknya.
