Sok szülőben merül fel most a dilemma a táboroztatás kapcsán: küldje vagy ne, engedje vagy ne a gyereket, és ha igen, mennyi időre, és milyenbe?
Néhány alapszabály megfogalmazható, de nincsenek univerzális válaszok arra, hogy pontosan hány éves kortól és hány napra, mert ez több tényezőn múlik. A legfontosabb ezek közül, hogy a gyereknek van-e kedve menni.
Csak akkor menjen, ha ő szeretne, és beszéljük meg (és tartsuk is be!), hogy bármikor hazajöhet: ha szól, érte megyünk! Még az sem írja felül ezt a megállapodást, ha drága volt: akkor se kösse ki a szülő, hogy „befizetlek, de akkor ott maradsz végig!”, mert ezzel olyan terhet ad útravalóul, amit a hátán cipelve még akkor sem fogja jól éretni magát, ha egyébként nem lett volna probléma.
Hiszen a jó táborozáshoz kell, hogy biztosnak érezze az otthoni hátteret: gondolnak rá, és segítenek, ha arra lenne szükség. Minél inkább biztos ebben a gyerek, annál valószínűbb, hogy nem lesz rá szüksége. Olyan ez, mintha kötélen kellene egyensúlyoznunk: ha tudjuk, hogy van alattunk védőháló, kevésbé remeg a lábunk, és biztosabban átjutunk a túloldalra.
Persze, ez nem jelenti, hogy aggodalmaskodni kell a gyerek helyett, és naponta öt SMS-sel zaklatni, hogy ugyan, biztos-e, hogy jól érzi magát, kapott-e elég ételt reggelire, kényelmes-e az ágya, tényleg nincs-e semmi baj.
Ne legyen hátsó szándékunk a táboroztatással, vagy legalábbis ne ez döntse el, megy-e a gyerek, és hova. A nyár a kikapcsolódás, és nem a bújtatott tanítás időszaka. De nem is személyiségfejlesztő tréning a tábor – persze, valójában hathat úgy, de ne azért küldje a szülő, hogy egy másik gyereket kapjon vissza, aki mondjuk önállóbb, vagányabb vagy ki tudja, milyenebb. Azzal tesz jót a szülő, ha nincs más ambíciója, mint hogy segítse a gyereket, hogy tudja magát jól érezni.
Hogy mi az az életkor, mikor már táborba küldhető, arra számot nehéz mondani, inkább az lehet iránymutató, hogy ne dobjuk mély vízbe a gyereket.
Jó, ha az első táborélménynél van valaki, akit már ismer, például egy barátjával együtt megy. Megint más az iskolai tábor, ahol az egész közeg ismerős: ha ehhez van kedve, semmi akadálya, hogy elengedjük. De idegen közegbe inkább csak akkor, ha megvolt a fokozatosság, előfordult, hogy több napra elszakadt a szülőktől, akár nagyszülői távollétek kapcsán.
Ha ilyesmi sosem történt, és egészen addig egy éjszakát sem töltöttünk külön, nem jó kezdés egy hosszabb tábor, főleg idegen környezetben, ahol nincsenek barátok, ismerős felnőttek. Természetesen a gyerek személyisége is fontos, hogy mennyire szokott szorongani új helyzetben, és idővel feltalálja-e magát.
Ha útnak indul a gyerek, mindenképp beszéljük meg, hogyan tartjuk a kapcsolatot, hogyan jelez, ha haza szeretne jönni. Fontos, hogy megteremtsük a biztonságérzetét! Ha például még nincs mobiltelefonja, de erre az alkalomra kap egyet kölcsön, ne előző nap, hanem jóval korábban kezdjen ismerkedni vele, ne kelljen amiatt szorongania, mi van, ha nem sikerül minket elérni.
Az is jó, ha van forgatókönyv arra, ha bármi baja lenne, kinek fog szólni. A szülő számára talán evidens, hogy bármelyik felnőttnek, hiszen azért vannak ott – de a gyereknek sokkal konkrétabb, megnyugtatóbb mankó, ha azt mondjuk, hogy szóljon Julika néninek, akit ismer korábbról.
Beszéljük át, mit visz magával, és jó, ha vele csomagolunk. Ez is biztonságérzetet ad. Azzal nincs baj, ha veszünk egy-két új ruhadarabot, aminek örülhet, és a táborvárásnak része az is, hogy majd azokat is fel lehet venni, de ne ilyenkor cseréljünk teljes ruhatárat, mert nyomasztó lehet a gyereknek az idegen környezetben kibontani egy csomagot, amiből csupa sosem hordott darab bukkan elő. Amiben csak lehet, törekedjünk az ismerősségre, biztonságra!
Jó, ha a búcsúzásnál a szülő nem azzal akarja jelezni a köteléket, hogy arról áradozik, milyen szomorú lesz a gyerek távollétében: ez azt az érzetet kelti, hogy most valami nehéz, rossz dolog előtt állnak, sőt, akár bűntudatot is kelthet benne. A közös készülődésből, az ölelésből, jókívánságokból bőven eléggé érzi, hogy fontos nekünk, és várjuk vissza.
És bármilyen furcsa, visszajönni sem olyan könnyű! Ha jól sikerült a tábor, egy lassúbb, monotonabb környezetben kell újra megtalálnia magát, ha rosszul, a csalódottság, szomorúság élménye az, amit nehéz megosztani – ha csak nem kap ebben segítséget. Mindenképp igaz, hogy sok olyan élmény éri a gyereket, amiből a szülők kimaradtak, és ha úgy érzi, nem is érdekli őket, az magányos érzés.
Fontos, hogy legyen tere rögtön hazaérkezéskor, hogy meséljen! Hiába evidencia a szülő számára, hogy örül a gyerek érkezésének, fontos ezt kifejezni, kedves dolog például, ha előre megbeszéljük, hogy azon a napon a kedvenc ételét fűzzük. Ha erre gondol a gyerek, érzi, hogy valakik várják őt, és előre készülnek a jövetelére. Ez többet ad, mint annak a tudata, hogy anya, apa most nagyon hiányolja.
Táborozni jó, de csak ha jókedvvel megy a gyerek, és ha az életkorához, személyiségéhez képest elég biztos pont, kapaszkodó áll rendelkezésre. Halmozni nem érdemes ezeket az élményeket: inkább legyen egy jó tábor, mint három túlélnivaló.
Cziglán Karolina
pszichológus
