Ezt csomagolja a gyereknek az egyhetes táborba

A csomagoláspara nemcsak az összcsaládi nyaralást előzi meg, de legalább ekkora izgalommal jár az is, ha a gyerek megy táborba (halleluja!). Sőt, ha lehet, még nagyobbal, mert ott még ki sem tudjuk húzni a pácból, ha valami nincs, mivel nem vagyunk ott. Úgyhogy jól át kell gondolni, hogy mi kerüljön a csomagba. 

Amit ugye, amikor a gyerek meglát, azonnal elszörnyed és közli, hogy ő ezzel egy tapodtat sem megy, elég lesz ennek a fele is. Mi pedig aggódva meggyőzzük, hogy dehogyis nem, feltétlen szüksége lesz a második pulóverre is. Végül persze az idő őt igazolja, és a fele cókmókot viseletlenül hozza majd vissza, de ez legyen a legnagyobb bajunk, mert mi van, ha egész héten tíz fok lesz és jégeső?

Segítünk a listával, amit gyakorlott táboroztatók és a gyereket hétvégi apukáknak rendszeresen átadó, vagyis meglehetős csomagolási rutinnal rendelkező szülők segítségével állítottunk össze. 

shutterstock 146708702

Ruha

Az egyszerűség kedvéért számoljunk egy hétre, mégsem írhatjuk mindig azt, hogy ahány napra megy, plusz egy darab. Persze láttunk mi már, főleg fiúgyereket úgy hazajönni táborból, hogy egy darab zoknit sem használt el és pólót sem cserélt egy hétig (a fürdőgatya viszont mehetett a kukába), de ez már legyen az ottani szobatársainak problémája. 

  • 8 bugyi/alsógatya
  • lányoknak, ha már viselnek, melltartók
  • 8 zokni, de csak ha túrázós, sportolós profilú a tábor. Ha strandolós, akkor jóval kevesebb is elég lehet
  • 7 rövid ujjú póló
  • 3 hosszú ujjú póló
  • pizsama
  • 1 könnyen kezelhető pulóver, 1 kardigán, 
  • fiúknak 3 sort/lányoknak 2 sort+1 szoknya/strandruha
  • 2 hosszúnadrág, lehetőleg sötét színű, lányoknak az egyik lehet leggings.
  • 1-2 fürdőgatya/fürdőruha
  • 1 esőkabát
  • 1 vízálló zárt cipő
  • 1 szandál
  • 1 gumipapucs
  • 1 világos nyári sapka
  • strandolós/úszótáborok esetén a fürdőköpeny is hasznos!

Érdemes megkérdezni, hogy ágyneműt adnak-e, ha nem, azzal is készülni kell.

Tisztálkodószerek

Törölköző: Egy közepes/nagyobb méretű törölköző alap. Ha strandolnak, akkor nincs mese, kell egy külön nagyobb strandtörölköző is, ami rögtön az első nap koszos lesz, ebbe én már nem törölném a gyerekemet este, zuhanyzás után. 

A tisztálkodószerek sajnos nagy helyet foglalnak, és nem is fogynak el egy hét alatt, ezért érdemes drogériában utazós méretet venni mindenből. Kivéve a fogkrémet, mert a mini nem tart ki egy hétig. 

  • fogmosó-felszerelés (fogkefe, fogkrém, pohár)
  • fésű, lányoknak hajgumi, csattok, hajráf, stb.
  • tusfürdő, sampon, hajbalzsam, akinek szükséges
  • ha nagyon száraz bőrű a gyerek, 1 kis kiszerelésű krém
  • papírzsebkendő, 4 db tízes csomag
  • gyógyszerek, vitaminok – kisebb gyereknél a felügyelő tanárok, pegagógusok kezébe, adagolással együtt. Fenistil a csípésekre, és néhány sebtapasz is jól jön, helyet nem igazán foglal.
  • tinédzsereknél dezodor, borotvahab, borotva
  • naptej

Ha a kísérőnél nincs (meg kell kérdezni)

  • szúnyog- és kullancsriasztó
  • vécépapír
  • szalvéta
shutterstock 201511172

Dokumentumok

  • diákigazolvány
  • TAJ-kártya másolata
  • pénztárca, pénz

Egyebek

  • könyv, olvasnivaló
  • játékok, kártya, utazós méretű társasok
  • rajzeszközök és füzet
  • vízi játékok
  • tabletet ne, általában kérni is szokták, hogy maradjon otthon, csak a baj van vele.
  • és persze az alvóállat, ha van olyan

Hasznos lehet

  • zseblámpa elemmel
  • kulacs, ha túráznak, kötelező!

Szintén a tábor profiljától függ, hogy mibe csomagolunk. Vándortáborba nyilván nem visz gurulós bőröndöt a gyerek, ha viszont aszfalton kell pár métert mozgatni a csomagot, akkor az a praktikusabb. Lényeg, hogy legyen egy nagy táska, amibe az egész heti holmi belefér, és egy kisebb, ami nála lehet, amikor kirándulni, ide-oda mennek. Ha a nagy csomag hátizsák, a kicsi értelemszerűen egy oldaltáska legyen. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra