A világ zsenijei között versenyzik, de fél az érettségitől

A legnagyobb nemzetközi középiskolás verseny, az Intel ISEF döntőjén idén is lesz magyar versenyzőnk. A világ legkiemelkedőbb diákjai között a magyarok már nem egyszer bizonyultak a legjobbnak, és hamarosan újra szoríthatunk egy fiatalnak, ennek apropóján beszélgettünk egyet a döntős Rozsnyik Szabolccsal, mielőtt Pittsburg felé veszi az irányt. 

Hogy milyennek képzelek el egy olyan fiatal srácot, aki az idei Intel ISEF zseniversenyének Magyarországot képviselő döntőse? Őszinte leszek: strébernek. Ezzel a sztereotípiával a fejemben indultam el találkozni az érettségi előtt álló sráccal, ráadásul abban is biztos voltam, hogy egy árva szót nem fogok érteni abból, amiről a munkája, vagyis inkább kutatása szól.

Ehhez képest kiderült, hogy Rozsnyik Szabolcs sokban nem különbözik a kortársaitól: izgul az érettségi miatt, izgul a felvételik miatt, és nem mellesleg a világ legnagyobb tudományos versenye miatt is, bár előtte azért ott van egy témazáró, ami miatt egyelőre jobban aggódik. Szereti az anyukája főztjét, és apukája az egyik példaképe. 

De miről szól a kutatás?

A legnagyobb félelmem az volt, hogy ugyan miről beszélgethetek majd úgy valakivel, hogy feltételezhetően egy árva szót sem értek abból, hogy mivel foglalkozik. A zentai srác nagyvonalakban elmondta, hogy az ő kutatásának a lényege arról szól, hogy szén-nanocsöveket vegyítene különböző fém-oxidokkal  úgy, hogy a fém oxidok egyszerre fejtsék ki a hatásukat.

Rövidebben szén-nanocső kompozitok gyártása az, amivel döntős lett. Onnan derül ki, hogy tényleg érti is, amiről beszél, hogy látván az arcomon a teljes értetlenséget azonnal behelyezi egy életszerű példába: például a különböző technológiák segítségével elérhetővé válhatna akár az is, hogy a poros autó a napon megtisztulna. Vagy ha már autógyártásról van szó, akkor ezzel a karosszéria könnyebb lehetne, biztonságosabb és olcsóbb. 

„Várom az egyetemet, hogy ezzel a mindennapok szintjén tudjak foglalkozni"

Szabolcs a Szegedi Tudományegyetemen kezdte el a témát kutatni, ahol egy tehetséggondozó program keretein belül beszélgetett az ottani kutatókkal. Ráadásul azt is elmondta, hogy oda a leggyorsabb átérni Zentáról, biciklivel másfél óra, ráadásul a határon sem kell várni. 

„Az út egyértelműen 2011. szeptember 1-jén kezdődött el, akkor kezdtem a középiskolát... Odakerültem az iskolába azzal, hogy kémiából hülye vagyok, azzal nem fogok foglalkozni"

A sikereit elsősorban az iskolájának köszöni, ahogy ő fogalmaz, nélkülük nem tarthatna itt. A Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban tanul magyar nyelven, ahova már bekerülni sem egyszerű, és utána sem úgy kell elképzelni az egészet mint egy hagyományos értelemben vett gimnáziumot kémia fakultációval.

Elmondta, hogy Szerbiában sem más egy átlagos gimnáziumi oktatás, szerinte ott is ugyanúgy elveszi a gyerekek kedvét a tudományoktól az egész iskolarendszer, mint itthon. Ő viszont tudatosan választotta a Bolyait, mert  teljesen más szemlélettel oktatják a gyerekeket. Nagyobb hangsúlyt kap az, hogy mi mindent tudnak elérni ha jól teljesítenek, és ez az egyik legnagyobb motíváció. Elmesélte azt is, hogy az elején egyáltalán nem akart kémiával foglalkozni, az egészet az első kémia röpdolgozatnak köszönheti, amire mindenki egyest kapott, volt egy hármas, az övé viszont ötös lett. A tanára pedig kijelentette, hogy akkor innentől ő emelt szintű kémiára fog járni, és mennek versenyekre, egy első éves diák pedig nem nagyon mer hadakozni a tanárával. Így lett Szabolcsból az anyagtudományok reménysége. 

„A tudomány tele van buktatókkal...Ha nem lennék minden nyáron Szegeden vagy Pesten, már rég abbahagytam volna"

Szabolcs tapasztalatai szerint ha valaki már 14 éves korában érzi magában a késztetést, hogy kutató legyen, vagy már akkor határozottan tudja, hogy mivel szeretne foglalkozni, akkor mindenképpen olyan középiskolát válasszon magának, ahol lehetősége lesz tanulni, akár iskolán kívül is. Ha kell menjen előkészítőre, az ő iskolájukban például már a felvételi is speciális, és nem az általános iskolás tananyagra épül. Mint mondta, arra fel kell készülni, hogy mindez pénzbe kerül. Neki szerencséje van, mert az alapítványi iskolában segítenek mikor ő egy-két hetet Budapesten vagy Szegeden tölt különböző kutatóintézetekben.

Ráadásul az iskola abban is segíti a diákokat, hogy az egészet megszervezik helyettük, keresik az új kapcsolatokat, folymatosan egyeztetnek kutatóintézetekkel.  Elmondta, hogy vannak hasonló programok és kezdeményezések, de azok általában az évben egy hetet jelentenek, ami  kevés egy olyan gyereknek mint ő, így neki gyakorlatilag mindenben az segített, hogy nem állnak le a tanárai akkor, amikor leadták az anyagot és kicsengettek, hanem keresik a lehetőséget, hogyan tudnak a diákoknak segíteni.

„Jobb buli volt a Varsói versenyen a búcsúparty mint bármelyik buli, ami a környékünkön lehetne a szórakozóhelyeken,  ez meg ráadásul ingyen volt."

Egyáltalán nem érzi úgy, hogy bármi is kimaradt volna a kamaszéveiből. Azt mondja, amúgy sem egy bulizós típus, de  például a Varsóban tartott, EU Fiatal Tudósok Versenyén – amit egyébként meg is nyert – annyi programot szerveztek nekik, hogy szinte reggel hattól éjfélig mentek valahova. Most úgy érzi, hogy Amerikában olyan idegállapotban lesz, hogy semmivel nem fog tudni foglalkozni, ezért egyelőre nem is nézett ki látnivalókat vagy nevezetességeket, hanem sodrodik majd az árral, és oda megy, ahova viszik.

Az egész családja izgul érte, már egy hónapja másról sem beszélnek a rokonokkal mint hogy megy Amerikába, mikor jön vissza, és mi lesz kint. 

„Ismerek olyanokat, akiknek a szülei nem nagyon támogatják, ha egy hetet távoli városban van, és ők nem is tudnak úgy teljesíteni sajnos"

Azt hihetné az ember, hogy a szülők támogatják ha a gyerekük a tudományoknak szenteli az életét. Szabolcs esetében ez így is van, sőt néha pont a szülők azok, akik biztatják, hogy maradjon még pár napot, és kutasson. Ezzel szemben vannak olyan osztálytársai is, akiknek a szülei nem nézik jó szemmel, ha egy hétig nincs otthon a gyerek, akik pedig szeretnének menni kutatni, táborozni, versenyezni. Úgy érzi, hogy ez nagyrészt féltés, de talán az is közrejátszik ebben, hogy a vajdasági magyarok hajlamosak arra, hogy inkább otthon üljenek ,és ne mozduljanak ki, ráadásul akkor érzik magukat a legjobban, ha együtt van a család. 

„Apukám az egyik nagy mentorom, ő laikusként is mindig hozzá tud fűzni valamit a munkáimhoz, és ez segít."

„Mindenki maradjon otthon, járjon ott egyetemre, ott nőjön fel, esetleg egy hétre menjen el nyaralni valahova máshova."

Szabolcs nem tervezi egyelőre, hogy külföldön telepedjen le. Az iskoláit szeretné Magyarországon elkezdeni, még ha úgy is érzi, hogy a Vajdaságban nem szeretik azt sem, ha valaki akár fél évre elmegy onnan. Nagyon örülne ha ösztöndíjjal kijuthatna egy vagy két évre külföldre, és talán a tudományos fokozatot is kint végezné el.

Ennek egyszerűen annyi az oka, hogy olyan laboratóriumra és háttértámogatásokra lenne szüksége, hogy a kutatásában előrejusson, aminek a feltételei és eszközei Kelet-Európában jellemzően nincsenek meg. A tudományos fokozat megszerzése után viszont szeretne hazajönni Magyarországra, és itt folytatná a munkáját. 

„Mindig van egy tervem, hogy 10 év múlva mit fogok csinálni, aztán elmegyek valahova, és az egészet megváltoztatom."

Ritka olyan érettségi előtt álló emberrel beszélni, aki nem a következő évig vagy éppen a hétvégi buliig tervez, de még csak nem is addig, hogy elvégzi az egyetemet és lesz egy jó állása, hanem tudatosan végiggondolja, hogy milyen lépések várnak rá az elkövetkezendő 10 évben, és aszerint halad. Persze ha történik valami, akkor csavar egyet a terven, de akkor is halad egy kitűzött távolabbi cél felé, és sosem áll egyhelyben.

Az első 10 éves terve még általános iskolában fogalmazódott meg, az arról szólt, hogy elmegy a Bolyaiba, matematikát és informatikát fog tanulni, és informatikus lesz. Azt is kitalálta mivel fog foglalkozni, de jött az a bizonyos kémiadolgozat, és máris változtak a lépések, és újragondolt mindent. 

„Az eredmény jó, a levezetés is jó, csak ezt még nem tanultuk, így nem lehetett volna használni."

És hogy miért izgul egy olyan valaki a matekérettségitől, akinek heti tíz matekórája van? Mert akár érettségin, akár egyetemen előfordulhat velük bármikor, hogy nem középiskolás szinten oldanak meg egy feladatot. A különleges tanrend és az extra tudás is visszaüthet, ahogy Szabolcs is mesélt arról, hogy sok felsőbb évessel fordult elő, hogy az egyetemen visszadobták a dolgozatát áthúzva. Hiába volt jó az eredmény, hiába volt tökéletes a levezetés, nem azzal a módszerrel számolták amivel kellett volna, vagy ami a javítókulcsban szerepel, így pont nem jár érte. 

„Ez egy kattanás mikor bemegy az ember egy laborba, vagy kutatási helyre, hogy nekem ez tetszik, és ezt szeretném csinálni, és onnantól csinálja."

„Ha most azt mondom egy középiskolásnak, hogy ha ezt csinálod, simán lehet, hogy kimész Amerikába,  kapsz egy csomó pénzt, meg elneveznek rólad egy kisbolygót, akkor a többség kiröhög. Pedig Rátai Dániellel pontosan ez történt."