Idegen nyelvek nélkül ma már nem lehet boldogulni – halljuk lépten-nyomon. Talán éppen ezért dönt úgy egyre több itthon élő magyar szülő is, hogy születésétől fogva kétnyelvűségre neveli gyermekét. De vajon mekkora fába vágja a fejszéjét a család, ha az adott idegen nyelvet a gyerekek nem a természetes környezetében, nem anyanyelvi beszélőkkel társalogva sajátítják el?
Dr. Csiszár Rita alkalmazott nyelvészt, a Két- és többnyelvű gyermeknevelés a mindennapokban című könyv szerzőjét, illetve Bán Annamarit, a Nevelj kétnyelvű gyereket! című blog íróját kérdeztük tévhitekről, előnyökről, valamint a kétnyelvűségre nevelés hasznáról és nehézségeiről.
Otthon az angol a természetes
„Gyerekként volt szerencsém megtanulni angolul, mert két évig Amerikában éltünk, és testvéreimmel később mind az iskolában, mind a munkahelyen kamatoztatni tudtuk a nyelvtudásunkat, de a szemléletünkön, világképünkön is rengeteget formált, hogy ismertünk egy másik kultúrát” – kezdi mesélni a Budapesten élő, háromgyermekes Balogh Piroska, aki első gyermeke, a most négyéves Boróka megszületése előtt döntött úgy, hogy csak angolul fog hozzá beszélni.
"Annyira következetesen tartottam ezt a tervet, hogy óvodakezdésig szinte egy szót sem szóltam hozzá magyarul. Közben megszületett Lizi (3) és Zalán (1), akiket szintén kétnyelvűségre nevelünk. A férjem az iskolában sajátította el az angol nyelvet, és eleinte magyarul kommunikált a gyerekekkel, de ma már ő is egyre többször vált angolra.
Amikor otthon magunk vagyunk, kizárólag angolul társalgunk, ami teljesen természetes szokássá vált. Vannak saját családi fejlesztésű játékaink és az amerikai pozitív hozzáállás is meghonosodott nálunk: ha valaki próbálkozik valamivel, a többiekkel így biztatjuk: We can do it, if we try! Go Baloghs! Vagy így nevelem őket: The Balogh ladies speak nicely to each other!
Tudom, hogy az erőfeszítést, a belefektetett munkát kell dicsérni, nem pedig a gyerek tulajdonságait. Míg magyarul azt mondanánk, Ügyes vagy!, addig angolul azt, hogy Good job!, Well done!, Nice try!, azaz: Szép munka/ügyes próbálkozás volt!"
Ha újra kezdhetném...
Egy kívülálló negatív kritikája miatt azonban Piroska elbizonytalanodott és stratégiát váltott. „A kezdeti elszántságom jó volt, de nem vettem figyelembe két dolgot: Boróka zárkózott volt kicsinek, és erre csak rátett egy lapáttal, hogy engem zavarba ejtett mások reakciója. Egyszer a játszótéren egy apuka megkérdezte a másfél éves Borókától, hogy What's your name?, amire a lányom nem válaszolt, mert nem beszélget idegenekkel. Erre az apuka kinevetett minket, hogy mit erőlködök, láthatóan nem tud angolul a gyerek."
Ha újra kezdhetném, annyit változtatnék, hogy amikor magunk vagyunk, akkor csak angolul, mások előtt pedig csak magyarul beszélünk egymással. Társaságban ugyanis automatikusan hátrányba kerültek a gyerekek, mert én angolul beszéltem hozzájuk, amibe a többi gyerek nem tudott bekapcsolódni. (A felnőttek azért nem, mert nincs annyi önbizalmuk, hogy megszólaljanak angolul.) Emellett sajnos automatikusan halkabban beszéltem a lányaimhoz, mint más szülők a saját gyerekeikhez - egyszerűen azért, mert szokatlan egy társaságban, hogy valaki ne az anyanyelvét használja.
Ezzel akaratom ellenére azt éreztettem velük, hogy szégyellnünk kell, hogy nem magyarul beszélünk. Amikor ezekre rájöttem, akkor döntöttem úgy, hogy csak otthon, családi közegben beszélünk angolul. Mióta óvodába járnak, így csináljuk, és ez bevált. Így tudnak kapcsolódni a többi gyerekhez, de jól megy nekik az angol is. Mindent megértenek, és több gyerekkönyvet kívülről fújnak angol nyelven” – meséli az anyuka, aki két éve angol foglalkozásokat tart a gyermekei óvodástársainak is, ahol kötetlenül beszélgetnek, játszanak vagy angol dalokat és mondókákat tanulnak.
„A játszótéren egyébként van egy örmény kisfiú, akivel azért nem játszanak a többiek, mert az anyukája örményül beszél hozzá. A kisfiú tud magyarul, de a többiek nem közelednek felé, mert olyan, mintha ők az anyanyelvük miatt egy külön burokban lennének, ahova csak ketten férnek be” – fűzi hozzá Piroska.
Tudatosan fel kell rá készülni
„Amikor a gyerek már születésétől fogva az anyanyelve mellett megismer egy idegen nyelvet is, ugyanazt az eszközkészletet veheti igénybe, amit az anyanyelve elsajátításához, így ahhoz hasonló folyamat megy végbe a második nyelven. Ha a megfelelő módszerekkel lehetőséget adunk neki erre, akkor teljesen természetes lesz számára, hogy egy idegen nyelven is beszélni tud – nem úgy, mint amikor később, mondjuk az iskolában találkozik először más nyelvekkel. Természetesen ez egy soktényezős folyamat, ahol a minőség ugyanolyan fontos, mint a mennyiség, és szívből kell jönnie a szülő részéről, szeretettel, nem pedig elvárásokkal és teljesítménykényszerrel kell a gyermek felé fordulni” – figyelmeztet Bán Annamari.
„Nekem nyelvtanárként ugyan megvolt és megvan a magas szintű nyelvtudásom, de kisgyerekekhez teljesen más regiszterét kell használni az idegen nyelvnek, ami számomra is új feladat volt. Utána kellett néznem rengeteg dolognak (gyermekirodalom, speciális szavak, amelyeket gyerekekkel használunk), amit más szülők ugyanígy megtehetnek. Ugyanolyan eszközöket érdemes ilyenkor bevonni, mint az anyanyelv elsajátításába: meséket, dalokat, mondókákat, könyveket, játékokat. Nyitottnak kell lenni arra is, hogy a szülő magát is fejlessze. Ismerek olyan anyukát, aki a kétnyelvűségre nevelés révén alapszintű tudástól a főiskolai végzettségig jutott el, és most nyelvtanár a hivatása."
Életre szóló ajándék
Még nem tudják a lányok, mekkora kincs, hogy ilyen korán két nyelven is beszélnek, de az segít, hogy nemcsak a szüleik, de az angol nyelvű csatornák mesefigurái, Mickey Mouse, Barney, Peppa Pig is mind csak az angolt használják. Sokszor rajtakaptam Lizit babázás közben, amikor olyan angol kifejezéseket használt brit kiejtéssel, amiket tudom, hogy nem tőlem hallott. A lányaimnak már most sokkal tágabb a világképe, mint az egynyelvűeknek.
Mindennapi téma nálunk, hogy léteznek különböző országok, nyelvek, szokások és kultúrák. Azt szeretném, hogy otthon legyenek a világban és sokféle értékkel találkozzanak életük során. „Anya, ha a king a király, akkor a Kinga a királynő?” – ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tesznek fel, amikor keresik a nyelvek közötti összefüggéseket. Nemcsak nagyon kreatívak, de élvezet is számukra egyszerre két nyelv elsajátítása – mondja Piroska.
"A következetes kétnyelvűségre nevelés legkézenfekvőbb előnye, hogy a gyerek több országban, több személlyel képes szót érteni, tehát kiszélesednek a kommunikációs lehetőségei, és nyelvtudását a későbbiekben a munkaerőpiacon is kamatoztatni tudja majd" - magyarázza Dr. Csiszár Rita alkalmazott nyelvész, szociológus, nyelvtanár. "Szerencsés esetben azonban ennél sokkal többről van szó.
Ha a gyerek nemcsak a nyelvet beszéli, hanem az ahhoz kapcsolódó kultúrát is lehetősége van megélni, akkor egymástól eltérő életfelfogásokat és értékrendeket is megismerhet. Könnyebben ráérez arra, hogy egy problémának több megoldása is van, illetve, hogy ugyanazt a szituációt különböző nézőpontokból is meg lehet közelíteni (perspektívaváltás, relativizálás). Mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy toleránsabb, megértőbb legyen más értékrendekkel és más gondolkodásmódokkal szemben."
A kétnyelvűség pozitív hatással lehet a gondolkodás fejlődésére is. A nyelvvel való foglalkozás átszövi a kétnyelvű gyerek mindennapjait: mivel legalább két kifejezést kell ugyanarra a dologra elsajátítania, hamar rájön arra, hogy a tárgynak és az elnevezésének a kapcsolata véletlenszerű. (Hiszen a „fát” lehetne Baum-nak, tree-nek vagy éppen arbre-nak is nevezni.) Ezen kívül naponta többször döntenie kell arról, hogy kivel melyik nyelvet használja. Szét kell tudnia választani a két nyelvet, majd félre kell tolnia azt, amelyikre pillanatnyilag nincsen szüksége. Ha hibázik, ki kell javítania önmagát, alkalmanként tolmácsolnia, esetleg fordítania is kell. Mindez pedig nem kis szellemi teljesítmény. Ezek az előnyök az évek folyamán a gondolkodás nem nyelvi területeire is áttevődhetnek. Fontos azonban tudnunk, hogy ezek a pozitív hatások csak akkor jelentkeznek, ha a gyerek mindkét nyelvet magas szinten, az életkorának megfelelően beszéli - figyelmeztet a szakértő.
Tévedni és segítséget kérni szabad
Tiszta sor, hogy az anyanyelvünket sem beszéljük rögtön kifogástalanul: sok hibás "tesztelés" és visszacsatolás során tökéletesítjük a mondandónkat. A kicsiknél ez ösztönösen működik, és pont az a jó, hogy ebben az életkorban nem félnek egy második nyelvvel is próbálkozni - mondja Bán Annamari.
Ilyenkor természetesen a kommunikáción van a hangsúly, ezért adjuk meg nekik a lehetőséget erre, és fogadjuk el a hibákat, mert azok a fejlődésükről is számot adnak. Persze ez nem azt jelenti, hogy a helyes mintát ne mutassuk meg nekik, de mindezt lehet úgy is csinálni, hogy a gyerek észre se vegye, hogy kijavítottuk – mondja a szakértő.
A szülőnek érdemes elsősorban magában rendeznie az alapokat, mielőtt belevág: tisztázza, hogy miért fontos neki, hogy átadjon egy második nyelvet gyermekének, megvan-e hozzá a tudása, ha hiányosságokat érez, akkor a hajlandóság arra, hogy ezeket pótolja stb. Nem árt azonban azt is tudni, hogy ez nem egy egyszemélyes projekt, nagyon sok segítséget lehet igénybe venni játszócsoportoktól, szülői közösségektől, anyanyelvűektől és az interneten is találhatunk hasonló cipőben járó családokat és szülőket, akiktől támogatást kaphatunk - fűzi hozzá Bán Annamari.
Lépjünk túl a tévhiteken!
A kétnyelvűséggel kapcsolatos negatív hozzáállás nyomokban még ma is fellelhető a köztudatban. Ilyen és ehhez hasonló mondatokban érhetjük tetten: A kétnyelvűek egyik nyelvüket sem tanulják meg rendesen, hiszen keverik őket. Vagy: külföldön élve ne beszéljük a gyerekkel a saját nyelvünket, mert akkor nem tudja olyan jól megtanulni a helyi nyelvet, és sikertelen lesz az iskolában. Nem ritka, hogy az idősebb generáció a túlterheltségtől félti a kicsit: Miért terheled a gyereket még egy nyelvvel? Nem lenne elég egyet megtanulni rendesen? – hallhatjuk a kritikai megjegyzéseket.
Pedig nem kell semmilyen különleges adottság ahhoz, hogy egy gyerek két nyelvvel is jól elboldoguljon a hétköznapokban. Jól jön viszont egy nagy adag találékonyság, nagyon jó nyelvismeret, állandó önképzés, nem kevés idő, energia, türelem, kitartás és következetesség a szülő részéről – ráadásul mindez hosszú távon” – magyarázza Dr. Csiszár Rita.
Azt a tévhitet, miszerint a kétnyelvűség dadogást válthat ki, még ma is többen osztják, pedig a kétnyelvűek között nem magasabb a különböző beszédhibákkal küzdők aránya, mint az egynyelvűek között. Ugyanakkor a kétnyelvűség „védettséget” sem jelent az ilyen jellegű problémákkal szemben. Amikor viszont azt halljuk, hogy kutatói körökben is egészen az 1960-as évekig tartotta magát az a vélemény, miszerint az egynyelvű gyerekek egy-két évvel megelőzik kétnyelvű társaikat az IQ-tesztekben, valószínűleg nem hiszünk a fülünknek. Joggal érezzük, hogy itt valami sántít. Mint utólag kiderült, ezeket a kutatásokat átgondolatlanul, módszertanilag helytelenül végezték, ugyanis az angolul még alig beszélő bevándorló gyerekek teszteredményeit mérték össze az angol anyanyelvű (tehát egynyelvű), középosztálybeli amerikai gyerekekével. Nem nehéz belátni, hogy ha egy olyan idegen nyelven tesztelik a matematikai és logikai készségünket, amit még alig ismerünk, rosszabb eredményt érünk el, mintha ugyanezt a feladatot az anyanyelvünkön kellene megoldanunk.
Állandó kihívások
Az érintettek már jól tudják, hogy a kétnyelvűséget könnyebb kialakítani, mint megtartani. Ha nincs elég alkalom egy nyelv használatára, akkor a nyelvtudás kiszámíthatóan romlani fog – akár felnőttről, akár gyerekről van szó. Ne feledjük, hogy a gyerekek ugyanolyan jó felejtők, mint amilyen jó tanulók!
A nyelvismeret állandó tréninget igényel, ami azt jelenti, hogy a szülőnek nap mint nap olyan helyzetet kell teremtenie, amikor a gyereknek valóban szüksége van az adott nyelvre. Ha ez nem sikerül, akkor a gyerek előbb-utóbb felteszi nekünk a kérdést, hogy miért kell nekem két nyelven beszélnem, amikor egy is elég lenne, hiszen azt is mindenki érti? - mondja Dr. Csiszár Rita.
A másik nehézséget az jelenti, hogy a környezetben használt nyelv „mindent visz”; tehát azt tekintik igazán fontosnak, annak a nyelvnek van presztízse, amit az iskolában, az utcán, a televízióban beszélnek, és ezt a gyerek is hamar érzékeli. Ezért nem egyszerű rávennünk kisiskolás gyermekünket arra, hogy Magyarországon egy idegen nyelven szóljon hozzánk – főleg olyanok előtt, akik nem beszélik a kettőnk „titkos nyelvét”. Az óvodába, különösen pedig az iskolába kerülés ráadásul nemcsak azért nehezíti meg a dolgunkat, mert sokkal kevesebb időt tölthetünk velük együtt, hanem azért is, mert a gyerekek többsége egy új közösségben semmilyen szempontból nem akar kilógni a sorból, így a beszédével sem...
