A teherbe esési nehézségek alaposan próbára tehetik az ember idegeit, nem beszélve a párkapcsolatáról vagy épp a testképéről. Minél tovább tart a babáért folytatott küzdelem, annál nehezebb lehet megőrizni józan ítélőképességünket. Sajnos vannak olyan előítéletek, gondolkodási sémák vagy épp automatikus reakciók, amelyek nem segítenek, vagy éppenséggel megnehezítik a meddőséggel való megküzdést. Ezért összeszedtünk 10 dolgot, amire meddő nőként érdemes újra és újra emlékeztetni magunkat.
1. Az „m” betűs szó mást jelent a köznyelvben, mint az orvosnál
Valószínűleg teljesen kiborultunk, amikor a cselekmény egy pontján az orvosunktól „meddőség” diagnózissal ellátott ambuláns lapot kaptunk, vagy épp meddőségi klinikára irányítottak. Az ember első reakciója többnyire az, hogy „én nem vagyok meddő, csak még nem született gyerekem!”. A probléma részben egy félreértésen alapul: a köznyelvben ugyanis meddőnek azokat a nőket (vagy férfiakat) szokás nevezni, akiknek nem lehet gyerekük. A hangsúly a „nem lehet”-en.
Ezzel szemben az orvosi nyelvben a meddőség definíciója az, ha egy párnak egy évnyi, védekezés nélküli, rendszeres szexuális élet alatt nem született gyereke. Vagyis nem azt jelenti, hogy nem lehet, hanem hogy még nincs: még lehet természetes úton is, kiderülhetnek a probléma könnyen gyógyítható okai, sikerülhet inszeminációval vagy lombikkal. Egyik barátnőm már tíz évvel ezelőtt meddő volt, azóta három gyereke van – rendszeresen említi úgy a múltat, hogy „meddő koromban”. Vagyis emlékeztessük magunkat arra, hogy a meddőség diagnózis a legtöbb esetben nem azt jelenti, hogy az ember a szó laikus értelmében meddő.
2. Nem mi tehetünk róla
Talán vannak olyan esetei is a fogamzás zavarának, amikor a problémáért valamekkora részben a nő is felelős – egyes életmódbeli tényezők ugyanis csökkentik a teherbeesés esélyét. Ugyanakkor az esetek jelentős többségében a meddőség valamilyen betegség folyománya (amit az ember nem rendelt meg magának), vagy épp ismeretlen eredetű, nem beszélve arról, hogy a fogamzási nehézséggel küzdő párok körülbelül felénél a probléma a férfi oldalán keresendő.
A nők azonban hajlamosak egészen extrém dolgok miatt is bűntudatot érezni – van ismerősünk, aki folyamatosan ki van borulva egy kicsit, amiért, idézzük, képtelen gyereket szülni a férjének, tehát rossz feleség. A csavar ott van, hogy a kivizsgálásokon ő bizonyult egészségesnek, és a férj alacsony spermiumszáma miatt járnak lombikozni. Barátnőnket mindez cseppet sem zavarja abban, hogy bűnbaknak érezze magát.
3. Nem is a férjünk tehet róla
Persze igen csábító, hogy a kudarcokért keressünk egy felelőst, akire rá lehet zúdítani a sikertelenség miatt érzett frusztrációt és dühöt. Mert frusztráció és düh mindenfajta sikertelenség során keletkezik bennünk. És a legkönnyebb arra zúdítani, aki a legközelebb van: többnyire a férfi.
Lehet, hogy irigyeljük, hogy neki nem kell annyi gyógyszert szednie, nem kell injekcióval szurkodnia magát, nem csinálnak neki lépten-nyomon hüvelyi ultrahangot, sose volt méhtükrözése, petevezeték-átfúvása és laparoszkópos endometriózisműtétje, az összes tevékenysége abban merül ki, hogy kiveri egy pohárba. Ne felejtsük el, hogy akkor sem a férfi tehet a meddőségünkről, ha nekünk van egészségügyi problémánk, akkor sem, ha vele van gond, és akkor sem, ha ismeretlen eredetű meddőséggel állunk szemben.
Mi több, azt sem a mi férjünk rendezte így, hogy a bármilyen eredetű gond esetén a nőnek kelljen több és fájdalmasabb vizsgálaton és kezelésen átesnie. Lehet, hogy simán cserélne velünk, ha lenne rá lehetőség.
4. A kisgyerekes barátnőink sem direkt csinálják
Az ember egy idő után abba is belefárad, hogy a környezetében lépten-nyomon teherbe esik valaki. A nászéjszakáján. Vagy éppen véletlenül. Fogamzásgátló tabletta mellett. Ikrekkel. Ilyesmi hallatán természetes érzés az irigység és a frusztráció: amire mi már elképesztő mennyiségű időt, pénzt és energiát áldoztunk, ezeknek egy romantikus estén összejön? És utána boldogan mosolyognak kilenc hónapig és tovább? Baromi fájdalmas végignézni.
Még ennél is idegesítőbb a panaszkodó kismama: azok a barátnőink, akik az első trimeszterben hánynak, aztán a hátuk fáj, aztán refluxuk van, aztán nyivákolnak, hogy fájt a szülés meg a gátmetszés, meg nem megy a szoptatás, meg nem lehet aludni éjszaka. Ahelyett, hogy visongva örülnének, amiért nem meddők.
Bár ezek az érzések természetesek a részünkről, igyekezzünk racionálisan értékelni őket: a mi fájdalmunkról egyetlen kismama sem tehet. Neki joga van boldognak lenni, neki joga van panaszkodni (hányni meg tényleg rossz, és a gátseb is eléggé tud fájni). Igyekezzünk elfogadni, hogy mások boldogsága vagy boldogtalansága nem enyhíti és nem súlyosbítja a mi bajunkat.
5. Nem mi vagyunk a legprofibb meddők
Természetesen lehet, hogy mi vagyunk, de azért azt javasoljuk, hagyjunk helyet a kétkedésnek ebben a kérdésben. Egy idő után ugyanis az ember hajlamos azt érezni, hogy már a végsőkig beleásta magát a téma irodalmába, és többet tud az inzulinrezisztenciáról, a barátcserjéről, az Aviva-tornáról és az IVIG-protokollokról, mint három meddőségi konferencia együttvéve.
Azért ne felejtsük el, hogy nem minden forrás megbízható, hogy a neten olvasott egy darab kutatás mellett lehet, hogy az orvosunk még hat másik, az előzőt cáfolót ismer, hogy minden meddő nő és minden meddőség más, és hogy a tudomány is fejlődhet. Vagyis, ha a barátnőnk másik meddőségi centrumba jár és ott a miénktől eltérő rendszerességgel néznek hormonszinteket vagy ultrahangoznak, vagy neki nem vagy máshogy kell injekcióznia magát, azért még ne legyintsünk sajnálkozva, amiért tökkelütöttek az orvosai.
Ugyanígy, nem biztos, hogy segítünk neki, ha kioktatjuk arról, hogy a homeopátia hatástalan vagy hogy az ananász beágyazódást serkentő hatását nem is igazolta a tudomány. Semmi baja nem lesz tőle, ha eszi a bogyókat és kilószám tolja az ananászt. Természetesen gyakorlati információk cseréje sokszor hasznos lehet, csak ne legyünk meggyőződve róla, hogy egyes-egyedül nálunk van a bölcsek köve.
6. Nem mi vagyunk a legprofibb anyák sem
Elképesztő, ahogy egyes emberek bánnak a gyerekeikkel, a múltkor a játszótéren fültanúja voltam, amikor az anya ráförmedt a homokozójátékok felett bámészkodó kislányára, hogy „tessék játszani, nézelődni otthon is tudsz!!!”. De a barátnőm és a férje is hülyék, amiért még mindig az ölükben hordozva altatják a 12 kilós egyévest. Éjszakánként négyszer. A végtelenségig lehetne sorolni azokat a vélt vagy valós nevelési hibákat, amiket az ember gyermektelen nőként észrevesz és érthetetlennek vagy elfogadhatatlannak tart. Most komolyan, minek az ilyeneknek gyerek?!
Azért próbáljuk visszafogni magunkat: a gyereknevelés rengeteg váratlan fordulattal jár, és nagyon igaz az a szólás, miszerint „régen elveim voltak, most gyerekem van”. Nem érdemes tehát ítélkeznünk, mert nagy eséllyel pár év múlva mi leszünk az a szerencsétlen anyuka, akire a meddő nők a fejüket csóválják a villamoson. A gyermekbántalmazókat bátran jelentsük a gyámügynél vagy a kerületi családsegítőnél, a többiek meg úgy nevelik a gyereküket, ahogy akarják.
7. Senkit sem érdekel annyira a meddőségünk, mint minket
Tényleg nem. Valószínűleg a férjünket és az anyánkat is inkább csak a végkifejlet érdekli. Jó esetben feltétlen szeretettel támogatnak minket, ugyanakkor ne várjuk el, hogy az összes laborleletünket betéve tudják. Barátnőnk egyszer kiborulásig összeveszett a férjével, amiért a pasas a „képzeld, mennyi az új FSH-értékem!”-re azt válaszolta, hogy „és ez most jó, vagy rossz?”. Rendes férj ugyanis betéve tudja a női nemi hormonok normálértékeit is, ciklusnapokra lebontva, nem beszélve becses neje legutóbbi leletéről. Hacsak nem nőgyógyász-endokrinológus a férjünk, próbáljunk türelmesek lenni vele ezen a téren.
És ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a férjeknek nem kötelessége támogatni a meddőségi kivizsgálás és kezelés során mindvégig, mert de, kötelessége. Mi több, utána is támogatnunk kell egymást: a szülőszobán, a gyermekágy alatt, és jó esetben az unokák terelgetése során is. Attól, hogy a férjünknek nem annyira testközeli élmény a meddőség, még lehet, hogy szeret minket, izgul a sikerért és kiváló apa lesz.
8. Akik nem tudják, azok nem tudják
Rengeteg nőt ismerünk, akitől meddő korában gyakorlatilag kétnaponta megkérdezték a munkahelyi menzán, mikor terveznek már gyereket. Ugyanígy a baráti körük beavatatlan tagjai és a rokonok is. Sokan nem is csak megkérdezik: egy barátnőm egyszer majdnem egy órát áldozott arra a Sziget-fesztiválon(!), hogy rábeszélje a közös, férfi haverunkat a gyermekvállalásra - csak éppen ő nem tudta, hogy a pár már évek óta pörög a témán.
Ezek az emberek nem azért csinálják, hogy minket bosszantsanak, és nem is azért, mert ennyire tapintatlanok. Ebben a kultúrkörben nem feltétlen tahóság megkérdezni a nemzőképes korú nőket vagy férfiakat arról, mikor jön a gyerek – nem tudjuk, ez jó-e vagy rossz, de így van. Tehát megkérdezik, sokan, sokszor, és egy részük még el is magyarázza, hogy siessünk, mert ketyeg az óra. Tudom, hogy ketyeg!!!!!! De ők nem tudják.
Tehát két dolgot tehetünk: a beavatottakat megkérhetjük, hogy hanyagolják egy kicsit a kérdést, majd szólunk, ha van valami megosztható hír. Akiket nem szeretnénk beavatni, azoknál pedig emlékeztetjük magunkat, hogy azért csinálják, mert nem tudnak a problémánkról.
9. A csecsemők nem az ellenségeink
Gyakran nehéz elfogadni az ismeretségi körben született babákat – tudunk olyan meddő párról, ahol az apuka nem volt hajlandó elmenni megnézni haverja újszülött kisfiát, mert annyira rosszul érezte magát, amiért neki még nincs. Próbáljunk erőt venni magunkon, és bár nehéz, igyekezzünk a mi problémánk miatt nem fájdalmat okozni kisgyerekes barátainknak.
Vagyis, ha szeretnénk, hogy majd ők is eljöjjenek megnézni a mi babánkat, akkor menjünk, vigyük a kötelező plüssnyulat, és dicsérjük meg a baba fejformáját, vagy áradozzunk apjához való hasonlóságáról. Akkor is, ha ronda, és a postásra hasonlít. De természetesen csak akkor, ha egy óra kényelmetlenséget megér nekünk a szülőpár barátsága. Egyszer kibírjuk. Hátha nem tesznek fel mostantól minden nap nyolcvan fotót a facebook-ra.
10. Érezzük jól magunkat!
Nem akarjuk azt írni, hogy a gyermeken kívül is rengeteg örömforrás várja az ember a világban, mert tisztában vagyunk vele, hogy a gyermekvállalás élménye nem igazán hasonlít máshoz, és nem pótolható sem sziklamászással, sem salsatanfolyammal, akármilyen remek is a kilátás vagy az oktató. Vagyis, ne a gyerek helyett érezzük jól magunkat és keressük az új élményeket, hanem csak úgy, saját magunk és/vagy a párunk kedvéért.
Attól ugyanis, hogy lombikprogramra járunk, még nyugodtan ehetünk jókat, elmehetünk koncertre, táncolhatunk, sportolhatunk, járhatunk scrapbook- vagy borásztanfolyamra, írhatunk regényt, mehetünk masszázsra, de élvezhetjük a munkánkat is. Nem beszélve a szexről, ami – és ezt sem érdemes elfelejteni – a gyermeknemzésen kívül például örömszerzésre is alkalmas.
