Kamasz gyerekkel együtt élni általában komoly kihívást jelent, már ami az idegek viszonylagos épségének megőrzését illeti. A saját dolgunkat könnyítjük meg, ha tudatosan nem nyitunk felesleges frontokat – nem mellesleg pedig még jó pontokat is szerezhetünk a gyerek szemében, még ha nem is fogja tanújelét adni, hogy méltányolja a viselkedésünket. Melyek lehetnek hát azok a dolog, amelyek felett inkább hunyjunk szemet, de legalábbis ne csináljunk belőlük túl nagy ügyet?
1. Frizura, öltözködés
Igen, tudjuk, hogy néz ki. Borzasztóan. Szörnyen. Iszonyúan. Teljesen felesleges azonban a kinézetére megjegyzéseket tenni, pénzt ígérni, ha vágat végre egy normális hajat, vagy ha kidobja a combközépig érő bakancsot. Hiába bizonygatjuk, hogy ez vagy az mennyire szarul áll neki, ő úgyis azt fogja gondolni, hogy 1) nem is, 2) mi ízlés terén (is) őskőkori szörnyek vagyunk, akik számára még Margaret Thatcher (már ha tudja, ki az) stílusa is formabontó és megbotránkoztató volt. Már csak azért is felesleges a hajon és a ruházaton rugózni, mert az emberek nemigen szoktak megragadni a 15 éves kori stílusuknál, tehát legrosszabb esetben is csak pár évig kell néznünk a melankolikus metroszexuálisra hajazó frizkóját, másrészt tíz év múlva ő fog a leghangosabban röhögni a saját fényképein, főleg, ha mi leszünk olyan jófejek, hogy szorgosan dokumentáljuk arra irányuló próbálkozásait, hogy minél jobban nézzen ki.
2. Zene
A fenti megállapítás, miszerint az emberek nemigen ragadnak le a kamaszkori dolgaiknál, többnyire a zenei ízlésre is igaz. Szóval, mielőtt ócsárolni kezdenénk az éppen aktuális kedvencét, gondoljuk végig, mi miket hallgattunk ennyi idősen, és még mindig úgy gondoljuk-e, hogy ezek mindegyike vállalható ma is. Ugye, ugye.
3. Dohányzás
Most biztos sokan a szívükhöz kapnak, ezért sietek leszögezni, hogy nem arról van szó, hagyjuk a 14 évest kedélyesen rágyújtani az ebédlőasztal mellett, esetleg kínáljuk meg egy szál cigivel mi magunk. A cigi azonban tipikusan olyan dolog, amibe szinte mindenki kizárólag a haverok miatt kezd bele. A cigire rászokni ugyanis melós dolog, nincs ember, aki ne lenne állati rosszul, akár a hányásig, az első pár száltól, ezért az elszánt dohányzás ebben a korban elsősorban a falkaszellem számlájára írható. Akinek volt már alkalma megfigyelni csoportban dohányzó kamaszokat, könnyen kiszúrja a kezdőket és a valójában nem szívesen dohányzókat: ők tipikusan úgy cigiznek, hogy nagy gesztusokkal lengetik a cigit tartó kezüket (mindenki látja, hogy cigizek, ugye, igen?), ritkán és rövideket szívnak bele, a füstöt azzal a lendülettel fújják is ki, és két másodpercenként leverik a nem létező hamut. Szóval, igyekeznek úgy cigizni, hogy inkább nem cigiznek, csak úgy tesznek, mintha. Aztán általában persze csak sikerül rászokniuk, ami gáz, de hegyi beszéddel és büntetéssel ezt nem fogjuk tudni elkerülni, csak azzal, ha az első 10-12 év során sikerül valahogy elérni a gyereknél, hogy ne is érezze fontosnak, hogy dohányozzon. Ehhez remek módszer a példamutatás, illetve annak erősítése mindvégig gyerekkorban, hogy merje vállalni a saját véleményét, döntéseit, önmagát, ne akarjon mindenáron bevágódni másoknál. Persze, kamaszkorban pont ez lesz a legfontosabb, a valahová tartozás, de más lehetőségünk akkor sincs, mint bízni a gyerekben és a korábbi évek munkájában. Nem fogjuk tudni ellenőrizni minden másodpercét, és füstszag után kutatva végigszimatolni a ruháját, amikor hazaér, nem csak nevetséges, de bizalmatlanságot szül, és növeli a távolságot. Ha kiderül, hogy dohányzik a gyerek, felesleges leordítani a haját, attól nem fogja letenni a cigit, csak titokban csinálja tovább. Nem kell megdicsérni, de minél kisebb balhét rendezünk, annál valószínűbb, hogy a dolog elveszíti a varázsát a szemében. A rákra való hivatkozást pedig nyugodtan felejtsük el, a felnőtt dohányosok is tesznek rá magasról, miért pont egy kamaszt érdekelne?
4. Hetekig nem szól egy szót sem
Pontosítsunk: hozzánk nem szól egy szót sem. A barátaival/barátnőivel bármikor képes órákig cseverészni, csak vigyázzunk, mi meg ne halljunk ebből véletlenül egy szót is, mert rögtön megvádoltatunk, hogy hallgatózunk. Ne is próbálkozzunk olyan kérdésekkel, mint hogy mi volt az iskolában („Semmi”), történt-e ma valami („Nem”), hogy érzed magad („Hagyjál”). Nehéz tudomásul venni, ha egy addig nyitott, bizalmas gyerekünk bezárkózik előttünk, de a társalgás erőltetésével nem fogjuk elérni, hogy megossza velünk a gondolatait. A legtöbb, amit tehetünk, hogy megpróbáljuk érzékeltetni: mi mindig ott vagyunk, hozzánk bármikor jöhet. Ha addig alapvetően bizalmas volt a kapcsolatunk, és mert hozzánk fordulni, az nem vész el, csak háttérbe szorul. Érdemes lehet még teljesen semleges társalgási témákkal próbálkozni, ami véletlenül sem kelti a gyerekben azt az érzést, hogy róla akarunk megtudni valamit. Ha pedig egyszer sikerül elkezdeni egy beszélgetést, abból már bármi lehet – még az is lehet, hogy kedvet kap hozzá, hogy megosszon velünk ezt-azt az életéből.
És persze olyan is van, hogy ezek egyike sem jelent problémát, mert a gyerekünk észrevétlenül átsiklik a kamaszkoron. Én is hallottam már róla, hogy egyszer, régen, vidéken történt valami ilyesmi. De ha nálunk nem sima, ne essünk kétségbe, a pszichológusunk szerint sokkal aggasztóbb, ha nem problémás kamasz a gyerek, mint ha igen.
