Gyakorlatilag túl vagyunk a gyerekeim nemi felvilágosításán, az egész különösebb megrázkódtatás nélkül zajlott mindannyiunk részéről. Azt elég korán eldöntöttem, hogy kamuzni semmiképpen sem fogok, méghozzá akkor lettem ebben teljesen biztos, amikor pár éves korukban megkérdezték, hogy mit csinálnak a kettesével összekapcsolódott bodobácsok.
Őszintén szólva addig a pillanatig egyáltalán nem készültem a kérdéseikre, utána pedig napokig vertem a fejemet a falba, hogy milyen bután válaszoltam, de azután elkezdtem kidolgozni a tervet, hogy hogyan kezeljük a kérdést ügyesen. Méghozzá úgy, hogy a testük működésének ez a része ne valami titkolnivaló dolog legyen, ami fölött majd a fejüket összedugva vihognak, vagy szaftos tréfákat eregetnek, hanem ugyanolyan természetesnek tartsák, mint mondjuk a futást. Mivel az is.
Akkortájt olvastam Szathmári Sándor Kazohinia című szatíráját, amitől én gyakorlatilag megvilágosodtam. Van benne egy rész, amelyben a behinek egy kissé túljátsszák ezt a titkolózás dolgot az emberi testről, és amikor hősünk rászól a gyerekre, hogy „nem látsz a szemedtől?”, a tanár leteremti, hogy miért mond az ártatlan gyereknek ilyen erkölcstelen dolgokat, hogy a szemével lát.
Ez a mi társadalmunktól sem egészen idegen, hogy az altesti dolgoknak csak az ürítés részéről beszélünk a gyerekkel, a másik, az örömszerzési, nemi funkciókról pedig egyáltalán nem veszünk tudomást. Próbálunk úgy tenni, hogy az ugyebár nincs is, hanem majd csak a nemi érés után lesz, nyilván addig heréje meg petefészke sincs a gyereknek, nem is beszélve a hüvelyéről. Örülünk neki, hogy ez, gyakorlat híján még nem téma, mert még a végén zavarba jönnénk a gyerek előtt. De miért is? Ha mondjuk, a saját zavarunktól el tudunk vonatkoztatni, van bármiféle más, értékelhető indoka, hogy miért ne beszéljünk a gyerekkel normálisan a nemi szerveiről? És ha győz a szemérem, és szegény gyereket magára hagyjuk, akkor ki fog rajta segíteni? Az osztálytársai a se füle, se farka félinformációikkal, vagy a kezükbe nyomunk egy könyvet vagy magazint? Nos, ezeknek a megoldásoknak a helyességében legalábbis kételkedem.
Végül a felvilágosítás terén a puha landolás elmélete mellett döntöttem. Nem zúdítottam rájuk az információt, hanem szépen, fokozatosan adagoltam – pontosabban adagolták maguknak, méghozzá az érdeklődésük tempójában. Minden kérdésükre korrekt választ adtam, és mindig csak pontosan annyit mondtam el, amennyire kíváncsiak voltak, amire a kérdésük vonatkozott, amennyit pillanatnyilag be tudtak fogadni.
Amikor megkérdezték például, hogy mire jó a tampon, nem kezdtem el petefészekről meg tüszőrepedésről regélni, hanem elmondtam, hogy praktikusan mire használják. Pár hétig érhetett a fejükben az információ, utána feltették a következő adekvát kérdést, amire szintén, de csak a kérdésükre, korrekt választ adtam. Végül szépen, lassan összeáll a kép. Tudják, hogy bármit megkérdezhetnek, és meg is fogják kapni a választ. Nem szégyenkeznek, nem pironkodnak, kérdeznek, ha eszükbe jut valami.
A fiam például már ötévesen tudta, hogy miből lesz a gyerek. És igen, hamarosan a szex téma is feljött. Azt nem lehetett elintézni két mondattal, mert konkrétan a szűzhártya mibenlétéről szólt a kérdés. Ekkor derült fény a nagy titokra, hogy technikailag hogyan kerül egymásba az a két sejt melyeknek a szabatos megnevezésével már évek óta tisztában voltak - ahogy a saját szerveiket is meg tudják nevezni.
Persze egyáltalán nem gondolom, hogy minden teljesen világos nekik, de azért elég jól állunk. Voltak vicces szituációk, amikor kiderült, hogy mennyi mindent tudnak, de milyen rosszul, (jó, hát sok az adat), de az már biztos, hogy nem fogja elönteni a lányomat a jeges rémület, amikor először fog menstruálni.
Önök felvilágosították már a gyereküket? És ha nem, mikor tervezik?
