A mozgáskorlátozott gyermekek élete nagyban eltér társaikétól, ugyanakkor sokféle fejlesztést kaphatnak, és ha szellemileg épek, iskolába járhatnak és dolgozhatnak is. Mindez már kevésbé igaz a halmozottan mozgássérültekre, akik ugyan szellemi fogyatékosságban nem szenvednek, de sérülésük miatt alig képesek a kommunikációra. Mert mondjuk nem tudják rendesen mozgatni a beszédhez szükséges izmaikat. És az integetéshez szükséges kezeiket sem.
Néhány évtizeddel ezelőtt ezek a gyerekek többnyire otthonokban végezték, és gyakran ki sem derült, hogy szellemileg épek, hiszen képtelenk voltak kéréseiket, gondolataikat érthető formában megosztani a külvilággal, gondozóikkal. A modern technika azonban rengeteget segíthet nekik, habár a kütyük és szoftverek kezelésének megtanulása is hosszú folyamat. A Bliss Alapítvány halmozottan mozgássérült gyermekek kommunikációját fejlesztő központjában jártunk.
A Segítő Kommunikációs Központ ezen a néven 1993 óta működik, de tevékenységüket már a nyolcvanas évektől megkezdték: olyan gyermekek kommunikációját segítik, akiknél beszédzavar vagy összetettebb kommunikációs zavar alakult ki. Ezek a zavarok nagyrészt veleszületett fejlődési rendellenességek, szülési sérülések vagy autóbalesetek következményei, de jelenleg is van a csoportban olyan kislány, aki óvodáskori vírusfertőzés szövődményeként vált mozgáskorlátozottá és beszédképtelenné.
Olvasásóra szavak nélkül
Az intézményben Miksztai-Réthey Brigitta, az intézmény munkatársa, az ELTE informatikai karának tanársegédje, és 2014-ben a Vodafone Főállású Angyala vezetett körbe. Először egy olvasásórán vettünk részt, amelyen 10-13 éves gyerekek tanulták éppen az „ó” betűt - a beszédképtelen és korlátozottan mozgásképes gyerekek természetesen sokkal lassabban tanulnak egészséges kortársaiknál.
Brigi és kolléganője többféle segédeszközt használnak a gyerekekkel való kommunikáció elősegítésére: a csupán egy-egy ujjuk mozgatására képes gyerekek érintőképernyő segítségével köszönnek, és a tanítók kérdéseire is válaszolnak.
„Egyik alapvető nehézség, hogy nem triviálisak a gyerekek válaszai, meg kell tanulni értelmezni azokat.” – meséli Brigi. – „ Míg például Zsuzsi és János érintőképernyővel válaszol, addig Pali inkább hangot ad, az igenre és a nemre különböző hangot, Eszter pedig a szemmozgásával jelez. Sokszor a szülőknek is meg kell tanítani, hogy a gyereknek is van akarata és hogy hogyan fejezheti ki azt. Ehhez mindig egyénre szabott eszközöket igyekszünk találni: Eszter például csak nagyon picit tudja mozgatni a kezét, a tabletet nem tudja átmozogni, az okostelefon érintőképernyőjét viszont ügyesen használja”.
Az órákon nem mozgásképesség vagy életkor szerint vannak elosztva a gyerekek, hanem inkább az adott terület iránti tudásuk, érdeklődésük figyelembevételével, annak szem előtt tartásával, hogy a gyerek a lehető leginkább tudja fejleszteni tudását.
Látszatra nagyon sok az időhúzónak tűnő kérdés, amire minden gyerek egyenként válaszol – például „melyikünk nyissa ki a betűdobozt?” Ez a nevelők részéről tudatos, hiszen éppen azt igyekszenek megtanítani a gyerekeknek, hogy lehetnek vágyaik, és kifejezhetik azokat.
Fejegérrel a facebook-on
A kicsik olvasásórája után a fiatal felnőttek foglalkozásán is részt vettünk. A 18-25 éves korosztállyal néhány évvel ezelőtt érdekes munkába kezdtek a központ munkatársai. Alapvető probléma ugyanis, hogy míg az egészséges gyerekek a hétköznapi kommunikáció (beszéd, gesztusok) fő elemeit modelltanulással, utánzással sajátítják el, addig a beszéd- és mozgásképtelen gyerekek előtt nincs ilyen modell, hiszen nem látnak maguk körül érintőképernyő és egyéb segédeszközök révén kommunikáló felnőtteket.
Ebben a „nagyok” rengeteget segíthetnek: a kicsik láthatják rajtuk, hova lehet eljutni, modellként szerepelnek a tanulási folyamatban. Ezt ma már tudatosan beépítik a programba: a nagyok meglátogatják a kicsik tanóráit, oktatási anyagokat és játékokat fejlesztenek a kicsiknek.
A „nagyok” valóban elképesztő profizmussal használják a segédeszközöket. Látogatásunkkor a számítógépteremben két húsz év körüli fiú épp powerpoint-diákat készít, amelyeket majd a kicsik oktatásában fognak használni. Végre megtudom azt is, mi az a fejegér: eredetileg valami fejen viselhető mozgásérzékelő eszközre számítottam, de mint kiderült, a fejegér „csupán” egy szoftver, és csak egy kamera kell hozzá: a gép előtt ülő felhasználó a feje mozgatásával, biccentésével tudja a kurzort irányítani.
Fejének apró mozdításával a gép előtt ülő két fiú ugyan az átlagnál kicsit lassabban, de képes gépelni, csetelni, van facebook-oldaluk, tudnak emailezni. Jelenleg egy tananyagfejlesztő pályázat révén munkájukért még némi pénzt is kapnak.
De nem csak ők ketten dolgoznak itt, és mindenki más képességekkel, más módszerrel, más kommunikációval végzi a munkáját. Van, aki fejegerezik, van aki joystickkal dolgozik, van aki pedig a hagyományos egeret kezeli. A power point mellett MovieMaker és PhotoStory segítségével videókat is készítenek, egyikük pedig programozni is tud fejegérrel.
Hogyan segítenek?
A központ célja, hogy megtanítsa a gyerekeknek, hogyan léphetnek kapcsolatba a külvilággal, hogyan fejezhetik ki magukat, az igényeiket, akaratukat – hogy ne csak passzív elszenvedői legyenek a gondozásnak. Ez természetesen a gondozásukat is könnyebbé teszi.
Az iskolaköteles életkorú gyermekek a fejlesztőiskolai oktatásért itt nem fizetnek. Ugyanakkor arra is van lehetőség, hogy másik fejlesztőiskolába járó gyermek hetente egy-két alkalommal a Bliss Alapítvány egyéni vagy csoportos foglalkozásain is részt vegyen – ez már díjazás ellenében érhető el. Az első jelentkezéskor a gyerekeket alaposan kivizsgálják, és ennek megfelelően állítják össze számukra a programot. A központ a szellemileg ép vagy majdnem teljesen ép, mozgás- és beszédképtelen gyerekeket fogadja.
A fejlesztésben sokféle kommunikációs eszközt használnak, amelyek között vannak klasszikus, papírra nyomtatott képek és leporellók is, de a modern technika rengeteg további lehetőséget kínál. Egy- és kétüzenetes kommunikátorok, tabletek, okostelefonok, fejegér, joystick, és egyedi fejlesztésű szoftverek könnyítik a munkát. A központban ingyenes eszközkölcsönző is elérhető, és szakembereket, gyógypedagógusokat is képeznek.
Iskola, napközi, táborok
A központ igyekszik minden jelentkezőt fogadni – a felvételhez szükséges, nagyjából fél napos vizsgálatra jelenleg két-három hónapot kell várni, ezért most képeznek ki egy második vizsgáló teamet is, hogy a várakozási idő csökkenhessen.
Az intézmény nem bentlakásos: az iskolába járó diákok egészséges társaikhoz hasonlóan reggel nyolcra érkeznek és délután háromig vannak itt. Ezalatt csoportos és egyéni órákon is részt vesznek. Vannak, akik vidékről járnak fel a fejlesztésre, hiszen a központ az országban egyedülálló munkát végez. Az iskola, az egyéni fejlesztő foglalkozások és a szakemberképzés mellett nyári táborokat is szerveznek, amelyek hasonlóan jó hangulatban zajlanak.
Az intézményben és az órákon is – számomra talán meglepő módon – nagyon jó a hangulat, a türelmetlenségnek vagy pesszimizmusnak nyomát sem látni. A tanulás célja, hogy a gyerekek a teljes kiszolgáltatottságból kitörjenek és lehetőségeikhez képest minél több területen tudjanak önállóak lenni. A külvilággal való kommunikáció révén jelentősen javulhat az életminőségük: gondozásuk is könnyebbé válik, idejüket produktívan tölthetik, kapcsolatokat tarthatnak fenn, tanulhatnak, és egymásnak is segíthetnek.
