Miután a legkevésbé sem remélt eset áll fent, és a nőgyógyász kíméletlenül közli a verdiktet: Márpedig a veszélyeztetett terhesség időtartama alatt az édesanya és a baba egészsége érdekében a továbbiakban szigorúan tiltva van mindennemű testiség. Ez ellen fellebbezésnek nincs helye!, - kemény dió megélni a terhességet a nemi élettől megfosztott férfiember számára is.
Messze még a baba születése, hosszú hetek és még annál is hosszabb hónapokon át tartó böjt elé néz a férfiember. Mert előfordulnak szexben bővelkedő, kellemesnek terhességek, de bizony akadnak szigorúan ágyhoz kötött, a terhesség időszakára szinte mozdulatlanságra ítéltetett várandósággal töltött, hosszú hónapok.
A férfiember minden lépését kéretlenül és levakarhatatlanul követő nemi vágya nem írhatja felül az anya és a születendő baba egészségét.
De mégis ott van! Fittyet hányva az orvosi utasításnak, a veszélyeztetett terhességnek, a nő egészségének, ott toporog a vágy a küszöbön. A várandós nőnek nagyobb gondja is akad, gondolni sem tud a szexre, fekszik egész nap ágyhoz kötve, rettegve a legkisebb mozdulat következményétől, magában fohászkodva a baba egészségéért, mert nála így esett.
A férfi ugyan eleinte tehet apróbb, kutató, kísérletező mozdulatokat, kutyahűségéről árulkodó tekintete bebocsájtásért könyörög a nő testébe, de az ukáz az ukáz marad: tiltva lett a testiség!
A társak közötti empátia és megértés, az elfogadás első akadályába itt ütközhetnek a párok önmaguk gyarlóságának felülírásakor. Mi a fontosabb: a tiltott, pillanatnyi önmagunk élvezete, vagy a verdikt betartása? Kockára téve mindent? És valóban mindent!
A férfiember bármennyire is vágyakozik, muszáj lesz észbe kapni, és feladni a szexualitást, és talán jobb, ha bele sem kezd a felesleges számolásba, mennyi van még hátra a rájuk kiszabott büntetésből. Hiszen a szülést követően a kényszerű böjt még jó darabon eltarthat. Kevésbé kedvező esetben fél- egy évre is kitolódhat a társak közötti megszokott, édes nemi élet.
Magára marad a férfiember a bajával, önmaga problémájával.
A várandós nőt, aki egész nap fekszik és aggódik, legutolsó porcikája sem kívánja a szexet, sokkal fontosabb dolga is akad, jobb is békén hagyni. Pedig mennyi más, működő eljárással is lehetne könnyíteni a nemi gerjedelmen – gondolja magában óvatosan a férfiember-, mérlegelve a lehetőségek széles tárházát, de szólni már nem mer.
Hiábavaló is lenne, hiszen ebben az esetben valóban nincsen kinek.
A társak közötti bizalom függvénye az a bizonyos dolog kényszerű kibeszélése. Hiszen attól, hogy már jó ideje nem csinálják, még létező dologról, problémáról esik szó.
- Én jól tudom, hogy téged feszít a vágy, de értsd meg, nem lehet! Kedvem sincs hozzá.
- Old meg magadnak, de engem hagyjál békén!
És az odakészített lavórért nyúl a kedves, terjedelmeset belehányva.
De hiába is az egészségért való aggódás, a baba körüli jövendőbeli, közös élet tervezgetése, a vágy nem lassul, nem csillapodik a férfiemberben, aki kényszerű számadást végez önmagával.
- Felülkerekedem a buta vágyamon, és nem foglalkozom többé vele, közösséget vállalva a szerelmemmel, a babával, egyszerűen csak nem gondolok jó darabon a szexre, csírájában elfojtom a vágyaimat! Punktum!
Ilyen férfi is létezik.
Na, meg ilyen:
- A fürdőszobában reggel és este kiverem magamnak, még véletlenül sem az ágyban, az asszony mellett. Az már milyen beteges, hogy a terhes feleségem mellett markolászom magamat!? Hiába is az engedélye.
Na, és a tiltott gyümölcs élvezője:
- Nem bírom tovább, nem bírok a vágyaimmal, muszáj lesz a tiltott almába harapnom. Na, de miként számolok el a lelkiismeretemmel, ha megcsalom azt a nőt, aki a gyermekemet hordozza a szíve alatt? És különben is!
A félrelépő férfi vívódik magában, a tükörbe sem bír nézni többé, hiszen milyen férfi az, aki megcsalja a várandós nőjét? Kényszerű hódításával dicsekedni sem mer, még a végtelenül összetartó férfitársadalom is kiveti magából a tévelygőt, aki sunyin megbújva hallgat, önmaga feloldozására várva.
Több fajta férfitípus hasonló problémákkal, vágyaikkal megküzdve a terhesség hosszúra nyúlt időszaka alatt. Akadnak szerencsések, akik buja testiségben kivirágozva vészelik át a nehéz hónapokat, még mélyebbre ásva egymás megismerésében. De a kevésbé szerencsések teherként, lemondva a testiségről, kétségek között vergődve, elhidegülve esetenként önmagukat ostorozó, cserbenhagyott partnerüktől, magukat markolászva böjtölik ki a terhesség idejét. És bizony a szüléssel még nem érkezik meg a felmentő sereg, hiszen a terhességet követendő depresszió, vagy akár a baba körüli teendők még nyugalomra intik a férfiember vágyát, jó darabon kitolva az elhúzódó szüzességet.
