Egyik barátnőm néhány héttel ezelőtt részmunkaidőben ment vissza dolgozni: heti néhány órát tanít abban az iskolában, ahol terhessége előtt is tanított. Másfél éves kisfiát erre a heti pár órára a nagyszülőkre hagyja. Nem hosszú időről van szó, de még így is nagyon nehéz volt meghoznia a döntést, mi több, voltak, akik még erre is a fejüket csóválták – hogy tudniillik a gyereknek az anyja mellett a helye.
Másik barátnőm hasonló problémával küzd, bár picit más elrendezésben: vezető beosztásban jól keres, és munkája szerencsére otthon végezhető. A fizetésére szükség van, de ez nem minden, még szereti is a munkáját, így aztán – szintén hosszas gyötrődés árán – azt a megoldást találta megfelelőnek, hogy ő otthon dolgozik a dolgozószobában, egy éves kislányára pedig napi nyolc órában a bébiszitter vigyáz. Így lazább napokon a szüneteket együtt töltheti a gyerekkel, és együtt is ebédelnek.
Mindkét barátnőm kisebb-nagyobb időközönként kiborul kicsit: például beteg a gyerek, anyával akar enni, és olyankor rettenetesen rossz érzés másra hagyni, vagy épp megkapják a környezetüktől, hogy ezzel ártanak a kötődésnek, normális nő legalább kettő, de inkább három évig otthon marad.
Munka vagy gyerek?
A legtöbb anyát megviseli, hogy a gyermekek iránti felelősség terhe nagy részben rájuk helyeződik: még a legsegítőkészebb apuka esetén is azért többnyire anya dönti el, mikor megyünk orvoshoz, anya töröl több orrot, és kel fel gyakrabban éjszaka, nem beszélve arról, hogy gyakorlatilag az összes, a témában íródott szakkönyv és laikusoknak szóló ismeretterjesztő mű az anya felelősségét hangsúlyozza a gyermek érzelmi fejlődésében. Vagyis az, hogy jól tud-e majd kötődni, egészséges kapcsolatokat alakít-e ki felnőttkorában - ezt az anyával való korai kapcsolat határozza meg.
Emellett az anyáknak azért saját érzelmi és anyagi forrásaik biztosítására is gondolniuk kell. A fenti kettő extrém példa, és az igazán szerencsések közül való: nagyon sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy heti pár órában menjenek vissza dolgozni, vagy hogy otthonról dolgozzanak értékelhető fizetésért.
Sok anya számára két út létezik: vagy visszamegy dolgozni teljes munkaidőben, és akkor nagyon keveset látja a gyermekét, vagy nem megy vissza – ezt az anyagi terhet azonban sok család nem tudja viselni. Louann Brizendine, a kaliforniai egyetem pszichiáter professzora szerint a női agy feszültséggel és szorongással reagál erre a konfliktusra, a nő sok esetben csökkent szellemi kapacitásra képes a munkahelyén, ugyanakkor a gyerekkel is kevésbé képes törődni. Ezek a helyzetek rendszeresen krízisbe sodorhatják mind az anyát, mind a gyereket.
Hogyan oldják meg a csimpánzok?
Mindez modern problémának tűnhet: bizonyára feminista anyáink túllőttek a célon, amikor a nők számára is elérhetővé tették a karriert, hiszen lám-lám, ez csak nehézségeket okoz. Régen minden jobb volt, a férfi hordta haza a pénzt, a nő otthon őrizte a tüzet, és a kölykök kötődési mintázata sem sérült. Csakhogy ez nem pontosan így van: már főemlős őseink körében is találkozunk dolgozó anyákkal.
A majmok általában elég jól beosztják az anyai gondoskodást, és az erőforrásokhoz igazítják életvitelüket. A vadon élő főemlősök csak nagyon ritkán válnak főállású anyává. A legtöbb majomanyuka a kölykök gondozása mellett továbbra is élelmiszert gyűjtöget, de ez nem minden: még pihen is. Gyakran más majomanyák kicsinyeire is vigyáznak, időről időre befogadják másik majomanyák kölykeit és azokat is etetik és gondozzák. A nem saját utódokkal ugyanúgy képesek kötődést kialakítani, mint sajátjaikkal.
A szakirodalom pótszülőségnek (alloparenting) nevezi a jelenséget, és meglepő módon nem csak a hordán belül működhet, ritka esetekben akár másik majomfaj kölykéről is hajlandóak gondoskodni.
Vadászó anyukák
Szintén Brizendine idézi a Fülöp-szigeteki negrito és agta törzsek életstílusááról szóló beszámolókat: a zsákmányszerző vadászatokon többnyire nem vesznek részt a pici gyermeket gondozó nők, de előfordul az is, hogy igen. Ha egy nő jó vadásznak bizonyul, akkor a szülést követően is aktívan részt vesz a vadászatokban. A csecsemőt addig egy másik, gyakran idősebb asszonyra, gyakran saját anyjára bízza.
A kisgyermekekről való gondoskodás tehát sem a majmoknál, sem a természeti népeknél nem kizárólag az anya feladata. A gyermek számára az a legfontosabb, hogy gondoskodást kapjon, szeretve legyen és biztonságban érezze magát – ezt egy másik szerető felnőtt is képes nyújtani.
Fontos ugyanakkor szem előtt tartani, hogy ideális esetben ez a másik személy maximum néhány ember – apa, nagymamák, állandó bébiszitter vagy bölcsődei dajka – hiszen állandóan cserélődő személyzethez nem lesz képes a gyermek megfelelően kötődni.
Rengeteg dolog függ az anya környezeti feltételeitől: vagyis az anyai agy akkor képes megfelelően működni, ha megbízható, biztonságos környezetben van. Ez két dolgot jelent: egyrészt kiszámíthatóságot. A kutatások szerint ugyanis nem is annyira az anyagi források mértéke, mint inkább kiszámíthatatlansága viseli meg a kisgyereket gondozó szülőket.
Ha rendszeresen, de kis mennyiségű anyagi forráshoz jutnak, az sok esetben nagyonn biztonságot és kiegyensúlyozottságot nyújt, mint az átlagban több, de nagyon kiszámíthatatlanul csordogáló jövedelem.
A másik alappillére az anya jóllétének a pótszülők megléte: vagyis, hogy legyen a környezetében olyan személy, akire nyugodt szívvel rábízhatja gyermekét. És egyáltalán nem muszáj, hogy ez családtag legyen, gondoljunk csak a más majomfaj egyedeit is szépen nevelgető majom-pótmamákra.
