Társasok: ezt vedd a gyereknek Karácsonyra!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ezúttal hat remek kártyajátákot ajánlunk, minden korosztálynak lesz benne kapás, fiúk és lányok is örülnek majd nekik.

Áttekintettük a társasjátékok novemberi, decemberi megjelenéseit, melyiket és milyen célból érdemes megvenni gyerekeinknek karácsonyra. A bontásunk lényege, hogy csak azokról írunk, ami bejött nekünk. Első cikkünkben a kártyajátékokat próbáltuk ki, megnéztük, idén mi jelent meg az amúgy legjobban fogyó magyar kártyán, römin és pókeren túl. A tesztelésben 12 és 10 éves fiaim (Dodó, Bálint), és 4,5 éves lányom (Gréta) vettek részt.

Idén a kártyajátékokkal nyitjuk az ajánlót, ugyanis több kiváló játék került piacra. Ha elsőre nem is tűnik látványos és ütős karácsonyi ajándéknak, de megszolgálják a beléjük vetett bizalmat. Bizonytalan vagy ötlettelen nagyszülőknek, nagynéniknek nyugodtan ajánlhatjuk vételre. 

Két magyar fejlesztésű játékkal kezdünk

Hegedűs Csaba idén egy Dudab nevű őskori kártyajátékkal rukkolt elő a tavalyi absztrakt sakk-jellegű játéka, a Sárkánytojása után, ami nemcsak a családom, de ismerőseim számára is az utóbbi évek legnagyobb telitalálata volt. A mostani címe, a Dudab „ősembernyelven” annyit tesz, hogy bocsi.

A Dudab névválasztása a másik idei kedvencünkhöz, a Hamm Nyamm Nyammhoz (erről még a héten írunk bővebben) hasonlóan nem a legütősebb, de maga a játék mindenért kárpótol, és tíz perc után már nem foglalkozunk a címmel.  

A kártyákon négy különböző szín, négy szimbólum és négy érték szerepel (1-4). A játékosok ebben a fordított Makaóban próbálnak megszabadulni a lapjaiktól, és az nyer, akinek a végén a legkevesebb pontja van. Azt tapasztaltam, hogy családunkban ezt a játékot előzi meg a legnagyobb lelki rákészülés, egyfajta harci hangulatot tapasztalok. Mert ebben menő nyerni. Eddig minden alkalommal nagyon komoly taktikai csatákat vívtunk, és minden parti teljesen más forgatókönyvvel zajlott. 

A gyerekeknek nagyon bejött a másik magyar fejlesztés, ez Szöllősi Péteré, a Gyümi nevű kártyajáték.

Minden játékot imádok, ami egy Budapest-Pécs vonatúton leköti a gyerekeimet, eddig a kártyajátékok közül a Dobble tette ezt meg (erről bővebben itt), és ezt az  utópikus állapotot hozta el most a Gyümi is. Ha már családi utazás van, és esélytelen, hogy magamra zárjam a szemem, az egyetlen segítség egy ilyen egyszerű, érthető, vidám, de nem egysíkú játék. Folyamatosan pörgették a gyerekek.

Nem kell hozzá más, mint jó megfigyelőképesség és memória. Nyolc különböző gyümölcsből kell 1-5-ig sorozatot összeállítanunk a játékosok számának megfelelő lerakópaklikból, úgy, hogy a magunk előtt lévő gyűjtésnek mindig csak a legfelső lapját látjuk, ezért fejben kell tartanunk a lerakott lapokat. A legkisebbnek megengedjük, hogy lássa a számokat a gyűjtésében. A játék végén derül ki, hogy sikerült-e jól összeraknunk a szériát. 

Külföldi termés

Miután az egész család imádja a Rikikit, beszereztük a Wizard nevű kártyát (Piatnik), amely szinte teljesen a klasszikus, francia kártyás verzióra épül. A cél itt is előre megtippelni, hogy egy-egy körben hány ütést tudunk megszerezni a kezünkben lévő lapok segítségével.

Minden körben eggyel nő a kézbe kapott kártyák száma, és egyre nehezedik az ütések megbecslése. Annyiban különbözik a Rikikitől a Wizard, hogy a négy különböző francia kártya szint itt emberek, törpék, tündérek és óriások helyettesítik, és minden színben van egy-egy mágus és bolond, akik külön szabályokat hoznak a játékba.

A gyerekeknek nagyon tetszett a dizájn, egyedül a szőrös honaljú óriástól ódzkodnak. Őszintén meglepődtem, hogy a dizájn miatt rákattannak Dodóék, és ha felmerül a Rikiki, akkor inkább ezt kérik (pedig szuper bécsi, Mária Teréziás francia kártyánk van.) 

A Ligretto (Compaya) a franciakártyás Speed logikájára épül, az a cél, hogy a nálunk lévő összes kártyát játsszuk ki. A játékot négy különböző színű hátlapú piros-sárga-kék-zöld lapok alkotják, mindegyik színből 1-10-ig.

Az asztal közepén lévő kupacokra kell a lehető leggyorsabban felpakolni a lapjainkat, úgy, hogy az mindig az eggyel legyen nagyobb számú a kupacon lévőnél. Elméletileg 2-12 játékos játszhatja, a tapasztalat alapján 4-6 az ideális. Állítólag lehet taktikázni, meg az ellenfelek lerakásait kifigyelni, de nálunk mindig speedrunning üzemmódban zajlik a játék.   

Nem újak, de jók

Két páréves játékot is ajánlanék. A Swisht jó választásnak tartom, ha előveszik a fiaim, még mindig kiegyensúlyozott, jó partikat játszanak. Kolleganőnk tapasztalata szerint a junior változata viszont hamar túl egyszerűvé válik, ahelyett is vegyék inkább a normál játékot.

A Dobble pedig amennyire egyszerűnek tűnik, olyan régóta tartja magát Gréta lányom kedvencei között. Képes többször is elővetetni – persze a leglehetetlenebb időpontokban. Előnye az egyszerűsége, és az, hogy még a nagyszülők is simán ráállnak, nincs para, hogy nem értik, vagy, hogy sokáig tart. Az sem elhanyagolható szempont, hogy egyedül is eljátszik vele, és még azt is kihívásként tudja megélni, csak pakolgatja, figyel és persze győz. 

Legfrissebb kutatási eredményeink szerint azért is lehetnek ezek a társasjáték a karácsonyeste jó ajándékai, mert már 2-3000 forintért megvehetjük a tartalmasabb közös tevékenységet. Praktikusak, és gyorsan lejátszhatóak. A saját karácsonyi kutatási eredményeit ön is ossza meg velünk!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.