Múlt héten ebben a cikkben Palkovics László felsőoktatási államtitkár megosztotta velünk, hogyan tervezik átalakítani a felsőoktatás rendszerét, és azt is elárulta, mi a véleménye a nyelvtanulásról. Ha így tette, hát jól tette, szerencsére ez egy szabad ország, úgyhogy ma én következem.
Az elhangzottak alapján az államtitkár úr két alapvetése:
1. Minden ember halandó.
2. Aki nem tud megtanulni egy idegen nyelvet középfokú szinten 12 év alatt, az lusta. Rengetegen nem tudnak megtanulni egy idegen nyelvet középfokú szinten 12 év alatt. Rengeteg ember lusta.
Megpróbálok óvatosan fogalmazni. Egyrészt azért, mert ha nem teszem, akkor nagyon gyorsan befejezném a mondandómat, lenne benne még egy-két obszcén szillogizmus, meg metaforák meg ilyenek, amiket a Fradi meccseken tanultam, még amikor apámmal bérletesek voltunk. Az is jó, főleg, hogy remek levezetése a stressznek, de azért mégis, legyen az embernek tartása.
Másrészt azért, mert én nem vagyok felsőoktatási államtitkár csak egy ezmegaz, és az államtitkárok okosabbak, mint én, nyilván ezért lesznek ők az államtitkárok helyettem.
Úgyhogy tényszerűen, csak hogy a felnőttek is megértsék, megpróbálom összeszedni, hogy mi mindenen múlik az, hogy egy embergyerek meg tud-e tanulni idegen nyelven az általános iskolában és a gimnáziumban középfokú szinten.
Ez az idegen nyelv pedig legyen a példa kedvéért az angol, egyrészt mert pont 6 betűvel rövidebb, mint az, hogy idegen nyelv, másrészt azért, mert ehhez értek talán kicsit jobban. (Persze annyira nem, mint egy államtitkár, csak mondjuk anyukámnál jobban.) De talán igaz ez a németre, franciára,meg a többire is, de mondom, tényleg nem tudom, csak találgatok.
1. Kor
Ezt csak a teljesség kedvéért írom ide, hogy meglegyen, de ezzel nem érdemes foglalkozni, mert meg lett mondva, hogy általános iskola és középiskola alatt, tehát 6-7 és 18-19 éves kor között kell megtanulni angolul. Az tök jó, egy csomó okos ember szerint ez pont az a kor, amikor érdemes nyelvet tanulni. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az a 12 év nem mindig 12, mert van, ahol csak negyedikben kezdik az angol tanulást (Szerintem nagyon helyesen, de erről majd máskor és máshol), szóval akkor az már csak nyolc év, de aki nem lusta, annak ez nem jelenthet akadályt.
2. Aptitude,
azaz a nyelvtanulásra való képesség, alkalmasság, nyelvi érzékenység. Leegyszerűsítve ez körülbelül az, amit a köznyelv magyarul nyelvérzéknek hív, de aki jobban el szeretne merülni ezekben a fogalmakban, annak ajánlom az Carroll és Sapon MLAT és Pimsleur LAB tesztjét.
Egy nagyon szemléletes példával ez a nyelvérzék dolog annyit jelent, hogy míg a bátyám körülbelül 3 hét alatt tanult meg egy nyelvet úgy, hogy néha odafigyelt a tanárra, én mondjuk csak 2 év alatt, azt is úgy, hogy rengeteg energiát fektettem bele, pedig genetikailag eléggé hasonlóak vagyunk. Csak mégsem eléggé.
A következő két bekezdést, amit írtam, kitöröltem, mert valószínűleg tényleg senkit nem érdekel, hogy milyen kutatás szerint milyen tényezők befolyásolják a nyelvi képességeket, maradjunk annyiban, hogy az, ahogyan Alízka haladni fog az angollal 12 év alatt, az eléggé különbözik attól, ahogy Bettike gyerek fog haladni, még akkor is, ha ugyanolyan szorgalmasak. Persze ha lusták, akkor mindegy is.
Ezzel el is érkeztem a legfájóbb ponthoz, hiszen az államtitkár úr egyértelműen nem nagyon találkozott még tanulási zavaros, vagy specifikus nyelvfejlődési zavarban szenvedő diákkal.
Utóbbiról azt érdemes tudni, hogy lassabban tanulják meg az anyanyelvüket, mint a többiek. Átlagos értelmi képesség, átlagos környezet, átlagos minden, mégsem megy olyan jól a nyelv. Nincs ezzel semmi gáz, általában katasztrofális helyesírás mellett ők is nagyon jól elvannak az életben, de bizony nekik sokkal nehezebb lesz a nyelvtanulás.
Az első csoport már kritikusabb, ide tartoznak a diszlexiások, diszgráfiások, diszkalkuliások vagy az iskolai készségek fejlődésének bármilyen kombinációjú zavarában szenvedő gyerekek is. Szóval mi van azzal a rengeteg gyerekkel, aki lehet, hogy szeretne, de mégsem fog tudni megtanulni középfokú szinten egy idegen nyelvet 12 év alatt, pedig nem lusta? Szerintem adjunk nekik felmentést, problem solved.
Annyit még segítek, hogy ezeknek a gyerekeknek hiába tetszik adni könyvet, ők nem fognak belőle megtanulni se angolul, se svédül, se keltául, úgyhogy amellett, hogy tiszta szívemből gratulálok ahhoz, hogy ez az államtitkár úrnak sikerült, csak szólnék, de tényleg csak jófejségből, hogy ez nem mindenkinek egyszerű.
(Jaj, hát most már tényleg ne menjek bele abba, hogy vajon milyen kiejtés vagy kommunikációs skill sajátítható el kizárólag egy könyvből, mert ha ez lehetséges lenne, senki nem szívatná magát azzal, hogy meló után még hétfő-szerda hattól kilencig tanuljon az Új-Kaledónia nyelviskolában. Meg tényleg abba sem megyek már bele, hogy mi van akkor, ha sokkal jobban fekszik egy embernek a német, de angolt kell tanulnia, mert az van a suliban, vagy a spanyol, de német van, nem, hát ez már annyi változó, hogy az kezelhetetlen.) Menjünk tovább.
3. Motiváció
Ki emlékszik olyanra, hogy volt egy tantárgy, amit szeretett, mert jó volt a tanár, aztán jött egy másik tanár, az már nem volt olyan jó és akkor már a tantárgy sem tetszett annyira? Senki? Gondolhattam volna. Sajnos az van, hogy nem minden tanár jó fej. Sajnos az van, hogy nem minden tanár tanítási stílusa passzol minden diákéhoz, még akkor sem, ha jó fej. Sajnos az angoltanárok is elmennek szülni, vagy másik állásba, vagy meghalnak, és akkor jön egy másik. Sajnos az angoltanár is csak egy munka, és ahogy nem minden könyvelő vagy HR asszisztens ugyanolyan jó, az angoltanárok közül sem mindenki olyan felkészült, mint ahogy annak lennie kellene.
Sajnos nem hiszem, hogy Sárbogárdon, Pásztón vagy Nagykanizsán az általános iskolák, gimnáziumok és szakközépiskolák addig válogathatnak a rengeteg jelentkező közül, amíg meg nem találják azt a nyelvtanárt, aki jól beszéli a nyelvet (!!!), remek metodika alapján dolgozik, érdekesen és kommunikatívan tanítja a nyelvet (vagy tudjátok mit, tökre nem érdekesen és nem kommunikatívan, de elképesztő hatékonyan és mindenki leközépfokúzik 5 év alatt, hát komolyan, már ez se érdekelne) és nem megy el szülni/más állásba/külföldre egy éven belül. Pedig a tanár személye óriási motiváció, ez akkora közhely, hogy leírnom is kár volt.
Persze, egyébként meg lehet a diáknak saját magát is motiválni, mert kéne az indonéz csaj a facebookról, meg mekkora zsírság lenne, ha level 6 lenne a tornyom a Clash of Clansban (de mi a szart jelent, hogy level, meg mi az, hogy clash), de azért legyünk már reálisak, gyerekekről beszélünk, és hát biztosan nem voltunk ugyanolyan gyerekek az államtitkár úrral, de ha én választhattam egy óra tanulás meg egy óra foci között, akkor köszi, de az utóbbi, persze én világ életemben lusta voltam, mint a sár, ha egyáltalán van ilyen.
4. Attitűd
Azt hihetik végeztem már, de még nem. Pedig próbálom rövidre fogni. Mi befolyásolja a nyelvtanulás iránti attitűdöt? Például nem minden szülő öleli magához az angolszász kultúrát, még akkor sem, ha ő is egy bigmeket dob be gyorsan a míting után. És ez jól is van így, nem kell mindenkinek mindenkit szeretni.
Aztán ott vannak az osztálytársak, fordítanám: a többiek szerint szar az angol, mert szar a tanár, akkor szerintem is szar az angol és szar a tanár, pedig nem is. Vagy a tanulási helyzet: tök jó a tanár, tök jó az angol, apu szerint is jó az angol, de vagy nulladik óra vagy hetedik óra, vagy pont ebben a csoportban van Koppány is, aki állandóan csesztet, vagy pont ebben a csoportban van Koppány is, akibe totál bele vagyok zúgva.
Mondom, gyerekekről beszélünk, nem apró robotokról, pedig mennyivel egyszerűbb lenne, csak bedugnánk pendrájvon az angolt, vagy megtanulnák egyedül, könyvből, aztán meg is lenne oldva. Nem kell megköszönni.
Ja, és nem mellesleg befolyásoló tényező a szociális helyzet is. Az én rokonságom nagy része borsodi kis falukban él, szólnék, hogy országszerte egy csomó gyereknek nem a Project English a mindennapi kenyere, és nem is mennék tovább, mindenki érti, hogy miről beszélek.
5. Személyiség
A nap rossz híre az, hogy nem mindenki született államtitkárnak. Vannak olyan gyerekek, akik nem mernek megszólalni. Vannak olyan gyerekek, akik stresszelnek a nyelvtanulástól, mert nem szeretnének hibázni, nem szeretnék, ha kinevetnék őket. Vannak gátlásos gyerekek is, meg kishitű gyerekek is, meg olyanok is, akik félnek attól, hogy rosszul ejtik a szavakat és akkor a tanár néni azt fogja gondolni, hogy buták - ilyenek vannak.
Ott ülnek a termekben, és nem biztos, hogy meg fognak tanulni 12 év alatt középszinten. Miért nem? Legtöbbször ki sem fog róluk derülni, hogy miért nem megy nekik az idegen nyelv, lehet, hogy egy csomószor csak azt fogják gondolni róluk, hogy lusták.
6. Kognitív stílus és tanulási stratégia
Jó, érzem már, elég lesz, úgyhogy rendkívül elnagyolt példaként ide csak annyit, hogy nem mindenkinek klappol ám az, hogy ma az erdei vadállatok neveit tanuljuk meg angolul, mert az a következő lecke a könyvben, vagy az egyik érettségi tétel, vagy mert én azt gondolom, hogy fontos, szóval most felírtuk a 30 legfontosabbat a szótárfüzetbe, bal oldalon az angol, jobb oldalon a magyar, holnap szódolgozat, tessék megtanulni.
Tegyük fel, hogy száz tanítványom volt eddig, abból körülbelül 80 kezdte azzal a bemutatkozást, hogy "tudod én olyan vagyok, aki nem tud úgy tanulni, hogy leül és elolvassa a könyvből a dolgokat. Valahogy mindig úgy volt, hogy amit tudok, amiben jó vagyok, azt úgy tanultam meg, hogy közben csináltam..." Megvan, nem?
Ilyen a tipikus angol óra, learning by doing. Ja, nem. Vagy jobb híján megmutathatnánk a gyerekeknek, hogy hogyan lehet hatékonyan tanulni. Nektek is volt ilyen az iskolában, nem? Tanulási stratégiák? Persze, hogy volt. Vagy nem?
Hát így állunk
Hát így állunk, államtitkár úr, pedig mennyi minden kimaradt. Ennyiből is látszik viszont, hogy mennyi mindennek kell stimmelnie ahhoz, hogy valaki sikeres nyelvtanuló legyen, és iskolai környezetben történő nyelvtanulással 12 év után letegyen egy középfokú nyelvvizsgát.
Elég egy alulképzett, alulmotivált tanár, egy nem támogató környezet, egy gátlásos gyerek, egy icike-picike nyelvi zavar, és borulhat az egész, pedig direkt nem írtam az elavult módszerekről, az iskolai felszerelés hiányáról, arról az egész felháborítóan középkori miliőről, ami a jelenlegi hazai nyelvoktatást körülveszi.
Sajnos nem mindenkit tanít Prievara Tibor. Sajnos nem mindenkinek a mindennapja az, hogy "kétórányi utazással idegen nyelvi környezetben tudunk lenni". Sajnos nem mindenki születik ugyanolyan képességekkel, hogy három nyelvet tanuljon meg "teljesen egyedül, tanár és iskola nélkül, felnőttként." Sajnos nem mindenki jön olyan családból, ahol fontos a nyelvtanulás. Biztosan nagyon nehéz kezelni azt, hogy az országban nemcsak jó családból érkező, jó képességű nyelvtanulók vannak, elhiszem, de tudja mit, kellene a francnak ilyen ország. Lustának hívni és lekezelni őket viszont olyan fokú arrogancia, amitől a könnyem kicsordul.
A leírtakhoz a Diane Larsen-Freeman és Michael H. Long: An Introduction to Second Language Acquisition Reasearch (Pearson, 1991.) című könyvét használtam fel.
