Félúton a sírni hagyós és az igény szerint szoptatós módszer között - kipróbáltam, és működik, végre sokkal többet alszunk.
A csecsemő altatásával kapcsolatban többféle iskola létezik, akik többnyire mélyésgesen elítélik egymást. Természetesen vannak szerencsés szülők, akiknek a gyereke szimplán csak jó alvó, és nekik nem is kell elolvasniuk ezt a cikket. A babák egy jelentős része azonban már a kezdetektől fogva sokszor ébred éjszaka, vannak, akik csak fél éves koruk környékén romlanak el, és vannak, akik az elalvást bizonyos rituálékhoz – szoptatás, ringatás, hurcolgatás – kötik, és ettől az istennek sem hajlandóak tágítani.
A ringatva vagy szoptatva altatással egy gond van: a legtöbb ember (felnőtt és gyermek) éjszaka többször is felébred néhány másodpercre, majd azonnal visszaalszik. ezekre a mikroébredésekre másnap nem is emlékszünk. Ha azonban ilyenkor a baba az elalváskori körülményektől igen különböző helyen találja magát, akkor egészen felriadhat és jogosan követelheti, hogy valaki jöjjön és altassa őt vissza – ez lehet, hogy éjszakánként egyszer fordul elő, ha felszínesebben alvó babánk van, akkor lehet, hogy tízszer. Ezt természetesen egy idő után mindenki kinövi, és ha a szülők bírják addig a strapát, akkor semmi gond nincs vele. Én nem bírtam addig, és szeretném megosztani azt a módszert, ami nekünk bevált, hátha másvalaki is hasznosnak találja.
A történet kezdetén a baba hat hónapos volt, addig jól aludt, ott pedig elromlott és onnantól jobb napjain három- rosszabb napjain másfél-két óránként ébredt fel. Este én altattam el ringatással, majd betettem a saját ágyába. Éjfélig a férjem kelt fel hozzá, ringatta, visszatette az ágyába. Éjfél után én keltem, eleinte (pár hónapig) ringattam és visszatettem, majd ahogy a baba egyre nehezebb lett, már annyira utáltam a ringatást, hogy megtörtem: éjfélkor átraktam a saját ágyamba, és onnantól szoptatással altattam vissza. Ezt pár hétig, esetleg pár hónapig el is viseltem volna, de egy ponton elegem lett – ekkor egy éves volt a gyerek és már fél éve nem aludtunk rendesen.
Ilyenkor két dolgot tehet az ember: ha a kötődő nevelés elkötelezett híve, akkor beteszi a babát a családi ágyba, és beletörődik, hogy az elkövetkező években óránként szoptatni fog éjszaka – minden tiszteletem azoké, akik erre képesek, én úgy éreztem, hogy a gyerekemmel való kapcsolatomat már túlságosan befolyásolja ez az egész. Azaz, napközben is jobban tudnám őt szeretni, ha néha lehetne 3-4 órát aludni egyhuzamban.
A másik megoldás a Ferber-tréning, azaz a „sírni hagyós módszer”: betesszük a babát a saját ágyába, és otthagyjuk, néha bemegyünk megsimogatni, de a lényeg, hogy megtanuljon szülői közreműködés nélkül elaludni. Állítólag első nap akár két órát is sírnak, de aztán megtörnek és megtanulják a rendet. Mi nem szeretnénk egyik iskola hívei felett sem ítélkezni, ezt úgyis megteszik helyettünk önök. Az általunk követett megoldás nagyjából középutas, ezért nem is való mindenkinek: ugyanis el kell viselni, hogy a baba a szülők ágyában van, és azt is, hogy ott sír.
A módszer
A módszert Dr. Jay Gordon gyermekgyógyász honlapján találtuk, és alapvetően szoptatott babákra alkalmazható. A következő a lényege: határozzunk meg egy hat-hét órás időszakot, amikor majd nem szoptatjuk és nem ringatjuk, nem hurcolgatjuk, nem tologatjuk babakocsiban a szobában stb., azaz nem aktívan altatjuk a babát, és ehhez ragaszkodjunk.
A szakember az este 11 és reggel 6 közötti időszakot javasolja, mi az éjfél és reggel hat közötti időszak mellett döntöttünk. Fontos, hogy ezt ő csak egy éves kor feletti babák esetében javasolja, ennél kisebbeknek szerinte még „jár” az éjszakai szopi. Mivel a mi babánk ekkor már 14 hónapos volt, így megfelelt a feltételnek.
Magyarázzuk el a babának, hogy mi fog történni: mostantól máshogy lesz az alvás, mert apa és anya nagyon fáradt, de ha jól alszik, akkor napközben több dolgot tudunk csinálni. Az ekkora gyerekek már viszonylag sok mindent megértenek, ezért tartsuk is magunkat a szavunkhoz és tényleg töltsük vele a nappalokat, játsszunk, menjünk az állatkertbe, vagy amit szeret.
Az első három napon, ha a kiszemelt időtartam során felébred a baba, szoptassuk meg, de ne engedjük, hogy cicin aludjon el. Evés után, még ébren simogassuk a hátát vagy ringassuk, amíg el nem alszik. A második három éjjelen már ne adjunk anyatejet, sem más élelmiszert, csak ringassuk vagy simogassuk. A harmadik három éjjelen (és innentől már mindig) csak simogassuk meg vagy paskoljuk meg a hátát, egy-két halk, megnyugtató szóval kísérve. A baba fokozatosan meg fogja tanulni, hogy ebben az időszakban hátsimi van csak, az anyatej, tápszer vagy hurcolgatás iránti igényét ettől eltérő időpontokban elégítheti ki.
Sírni fog, mert mérges
A baba dr. Jay Gordon szerint is üvölteni fog. Ugyanis szeretné, ha a szülei tudnák, hogy mérges és utálja ezt az újfajta rendszert. Eddig elég volt egy cuppantás, és máris ott termett a finom anyatej, most meg hová tűnt? A baba tehát sírni fog. Az is felmerülhet bennünk, hogy azért sír, mert fél – dr. Gordon szerint az a baba, aki egy éves koráig szeretettel volt körülvéve, és most is az ágyunkban van, kezünkkel a hátát simogatjuk és folyamatosan hallja a hangunkat, nem fél. Mérges, de nem fél.
Ezért aztán csak akkor vágjunk bele, ha el bírjuk viselni a sírást egy pár éjjelen át, ráadásul úgy, hogy közben még ki sem mehetünk, hanem türelmesen simogatjuk, jelenlétünkről és szeretetünkről biztosítjuk az ordító dedet.
Így működött nálunk
Mi ezt csináltuk, vagyis egy gyorsított verziót, mert magamat ismerve az első három napot, a bealvás nélküli szoptatást biztosan nem tudtam volna megcsinálni, ugyanis előbb elalszom, mint a baba. Ezért egyből a második három nap programjával kezdtünk: éjfél és reggel hat között ölelgetés, simogatás, kedves szóval nyugtatgatás van, anyatej nincs.
A mi babánk elég kitartó, úgyhogy semmi jóra nem számítottam. Első éjszaka hajnali fél háromkor ébredt fel (mármint az éjféli szoptatást követően először). Simogattam, ölelgettem, ő sírt, én aggódtam, mikor hívják a szomszédok a rendőrt meg a gyámügyet, kínáltam vízzel, simogattam, susogtam, ölelgettem. Fél négyig, azaz hatvan percig sírt. Legközelebb reggel hatkor ébredt, akkor már kapott anyatejet.
A második éjszaka is felébredt éjfélkor (szoptattam), majd fél háromkor (ágyban fekve simogattam, húsz percig sírt), majd hatkor (szoptattam). A harmadik éjszaka fél három körül már csak hat percig sírt.
Ez két hónappal ezelőtt történt, és a siker nem teljes, ugyanis még mindig előfordul néha, hogy egyszer vagy kétszer is felébred a „szigorú időzónán” belül. Ekkor néhány másodpercig nyüszög, megpaskolom a hátát és alszunk tovább.
Jé, neki is jobb lett!
Amit nem gondoltam volna: azóta nappal többet eszik, és ő is kipihentebbnek tűnik, talán neki sem volt már jó, hogy óránkénti szoptatásokkal tudta csak fedezni a tápanyagszükségletét, arra meg magától nem jött rá, hogy elég lenne a déli sütőtökpüréből nagyobb adagokat enni.
Az igény szerinti szoptatás elkötelezett hívei most nyilván megköveznének, míg a „régi iskola” szerint már azért ostoba mártír lehetek, amiért 14 hónapig vártam a változtatással. Dehát egy anyának meg kell tanulnia együtt élni a tudattal, hogy bármit is csinál, valahol biztosan van egy ellentábor, akik szerint hibát követ el. Mi most többet alszunk, többet járunk a parkba, többet főzök, kevesebbet türelmetlenkedem, vagyis köszönjük, jobban vagyunk.
