Nemrég egy huszonéves barátnőm lett nagymama, férje korábbi házasságából származó fiának ugyanis gyermeke született. Manapság már senki nem lepődik meg a családi viszonyok sokféleségén, számtalan gyereket nevelnek elvált szülők vagy egyedülálló szülők, és ezek a szokatlan családok sok esetben jobban funkcionálnak a klasszikus elrendezésnél.
A kutatások szerint mégis van értelme a klasszikus családmodellt követni (már amennyiben van rá lehetőségünk), mert ez mind a gyerekek, mind a szülők számára bizonyos előnyökkel jár. Nézzük csak, mit profitálhatunk abból, ha a hagyományos berendezkedés szerint sikerül kialakítani a család életét.
Apa mosdik, anya főz, együtt lenni jó
Az intakt családokban felnövő gyermekek a felmérések szerint jobban teljesítenek az iskolában, ritkábbak esetükben az érzelmi és viselkedészavarok. A legrosszabb pontszámot azok a gyerekek kapták mind az érzelmi egészség, mind az iskolai teljesítmény terén, ahol egyik szülő sem a gyerek biológiai szülője volt. Ennél jobban teljesítettek azok a gyerekek, akiket egyedül nevelt biológiai anyjuk vagy apjuk, vagy az egyik szülő a sajátjuk volt, a másik pedig örökbefogadó szülő. A legegészségesebbek azok a gyerekek voltak, akik a klasszikus családmodellt követve biológiai anyjukkal és apjukkal éltek együtt – ez a némiképp meglepő összefüggés még akkor is igaz maradt, amikor a kutatók a családok anyagi helyzetét és a szülők iskolázottságát és figyelembe vették.
Nem meglepő módon ritkábban drogoznak azok a tinédzserek, akik rendszeresen együtt vacsoráznak a szüleikkel. A „rendszeres” ebben az esetben heti kettőnél több alkalmat jelent: a kutatók eredményei szerint a heti ötször terített asztalnál, szülőkkel vacsorázó tinédzserek feleakkora eséllyel használtak kábítószereket, mint azok, akik heti kettő vagy kevesebb alkalommal vacsiztak együtt. Az utóbbi csoportban két és félszer gyakoribb volt a dohányzás, másfélszer gyakoribb az alkoholizálás és háromszor olyan gyakori a marihuánafogyasztás. Az intakt, tehát két darab, házasságban élő, biológiai szülőt tartalmazó családban felnövő tinik a szexuális életet is később kezdték el, mint bonyolultabb családból jövő társaik.
Hitvesem s barátom, messze vagy
A férfiaknak köztudottan jót tesz, ha van egy feleségük: a nős apák körében ritkább a depresszió az elvált apákhoz képest, függetlenül attól, hogy a gyerekek apánál vagy anyánál maradtak-e. A házasságban élő és saját gyermekeiket nevelő apák a felmérések szerint több időt töltenek a gyerekeikkel, mint a mostohagyereket vagy örökbefogadott gyereket nevelő apák. Ezekben a családokban a kohézió, azaz a családot összetartó erő is erősebb volt.
Egy egészséges élettársi kapcsolat valójában semmiben sem különbözik egy házasságnál, leszámítva a fiókban lapuló házassági anyakönyvi kivonatot. Az meg nem mindegy, van-e egy papírral több a fiókban vagy nincsen? A kutatások szerint lehet, hogy még ez sem mindegy.
A gyermekek felnőve akarva-akaratlanul is szüleik példáját követik: míg a bántalmazó családokban felnövő gyermekek később gyakrabban válnak áldozattá vagy bántalmazóvá, addig a stabil, kiegyensúlyozott családból érkezők felnőve is stabilabb párkapcsolatokat képesek kialakítani. A házasságban élő szülők fiúgyermekei később maguk is nagyobb eséllyel házasodnak meg, ritkábban csalják meg és hagyják el párjukat az elvált vagy élettársi kapcsolatban élő szülők fiaihoz képest. A lányok esetében is hasonló eredményeket kaptak a kutatók, leszámítva a megcsalást.
A nem házasodott szülők leányai felnőve gyakrabban választották maguk is az élettársi kapcsolatot és gyakrabban hagyták el partnerüket a házas szülők lányaihoz képest. Ez persze lehet előny is és hátrány is, ez megítélés kérdése: a legtöbb esetben a hűség és a biztonságos kötődést jelentő, stabil kapcsolat boldoggá és egészségessé teszi az embert és ez a követendő példa. Rosszul funkcionáló vagy bántalmazó kapcsolatok esetén azonban a túlzott ragaszkodás a fennálló rendszerhez nem feltétlenül hasznos, ilyen esetekben a hűség egy ponton túl inkább rugalmatlanságként jelenik meg.
Minden félrecsúszott nyakkendőmben és elvétett szavamban
Ha már a bántalmazásnál tartunk: az intakt, azaz házasságban élő és saját gyerekeiket nevelő családok esetében ez is ritkább: az egyéb, bonyolultabb felépítésű családok, egyedülálló, élettársi kapcsolatban élő vagy elvált szülők esetén jóval gyakoribb a családon belüli erőszak. Egy amerikai kutatás szerint a nem a biológiai szüleikkel élő gyerekek 11,5 százaléka, míg a mindkét biológiai szülővel együtt élő gyerekek 5,8 százaléka számolt be arról, hogy otthonában erőszaknak volt szemtanúja és elszenvedője is egyaránt.
A házasságban élő nőket egyébként is ritkábban verik meg, és ennek nem az az oka, hogy a bántalmazó kapcsolatok gyakran felbomlanak. Amikor a kutatók összehasonlították azokat az anyákat, akik sohasem voltak házasok, azokkal, akik jelenleg házasok vagy valaha azok voltak, egészen meglepő számokat kaptak. A jelenleg vagy valaha a múltban férjezett asszonyok esetében ezerből 38,5 fő, a sosem házasodott nők esetében ezerből 81 fő volt bántalmazás áldozata.
Elhull a virág, eliramlik az élet
A család védő szerepe az öngyilkossággal szemben többféleképpen is igazolódott már. A házasság már önmagában véd egy kicsit: egy amerikai felmérés szerint minden korcsoportban ritkábban követnek el öngyilkosságot a házasságban élő emberek. A legveszélyeztetettebb családi állapot a férfi özvegység: a fiatalon megözvegyült fériak ölték mag magukat a legnagyobb eséllyel. Érdekes módon ez nem minden országra igaz: a kanadaiak öngyilkossági hajlamát például nem befolyásolta, hogy házasok-e vagy sem. Ugyanakkor a fenti összefüggés főleg a férfiakra érvényes egyértelműen, nők esetében nem mindig sikerül kimutatni, vagyis a férfiakat védi a házasság az öngyilkosságtól, a nőket meg vagy védi, vagy nem: egy másik nagy elemszámú követéses vizsgálat eredményei szerint a nők öngyilkossági kockázata szempontjából mindegy, férjük, élettársuk vagy macskájuk van-e.
Más a helyzet a gyerekekkel: azok a nők, akiknek gyerekük van, ritkábban lesznek öngyilkosok, de ez nem minden: minél több gyerekük van, annál ritkábban, vagyis a gyerekek számának növekedésével egyenletesen csökken az öngyilkossági kockázat. A kutatók 15 évig kísérlek figyelemmel összesen majdnem egymillió nőt, akik közül 1190 követett el befejezett öngyilkosságot . Az öngyilkosság szempontjából a nem házas, gyermektelen nők voltak a leginkább veszélyezetettek, a házasság már gyermek nélkül is némi védőfaktort jelentett, a sok gyerek ezt sokszorosára növelte. Ez persze nem jelenti szükségszerűen azt, hogy a sokgyermekes nők boldogabbak gyermektelen társaiknál – lehet, hogy csak kötelességtudatból, a gyerekek miatt hajlamosabbak elviselni a nehézségeket, és depressziósan is túlélni.
Hol a boldogság mostanában
A boldogságnak és a házasságnak mégis van némi köze egymáshoz. Egy tizenhét országot felölelő kutatás szerint a házasságban élő emberek boldogabbnak vallják magukat a nem házasoknál, és ez mind a férfiakra, mind a nőkre vonatkozik. A kutatók szerint ez részben annak tudható be, hogy a házasság az élet bizonyos területein előnyt jelent: ezek az anyagi támogatás, a fizikai és a pszichés jóllét.
Míg egy egyedül élő személy, ha mondjuk elveszti a munkáját vagy betegállományba kerül, egyedül kényszerül megoldani anyagi nehézségeit, a házasságban a másik fél jó esetben dolgozik és anyagilag is támogatni tudja bajban lévő párját. Az anyagi biztonság pedig valamelyest összefügg azzal, hogy az emberek menyire vallják magukat boldognak.
A házasság egészségvédő szerepét a szakemberek annak tulajdonítják, hogy van valaki, aki vigyáz ránk, érzelmi támogatást nyújt, és fizikai jóllétünkön is rajta tartja a szemét: figyelmeztet, hogy menjünk orvoshoz, ha kell, és ránk szól (akár naponta), ha túl sokat dohányzunk, iszunk vagy nagyon meghíztunk.
De az anyagi biztonság és az egészség önmagában még nem magyaráz mindent: a házasságban élés az anyagi helyzettől és a fizikai állapottól függetlenül is fokozta az emberek boldogságpontszámát. Érdekes módon az együttélés nem vizsgázott ilyen jól: bár az élettársi kapcsolatban élők boldogabbak voltak a szingliknél, özvegyeknél és elváltaknál, mégis lemaradtak a házasokhoz képest.
Ezek az eredmények jelenthetik az, hogy a házasság boldoggá tesz, de a szerzők figyelmeztetnek arra, hogy létezik az adatoknak egy másfajta, fordított értelmezése is: nem zárhatjuk ki ugyanis, hogy a boldog emberek hajlamosabbak megházasodni. Azaz: talán csupán arról van szó, hogy az optimista, pozitív, kiegyensúlyozott férfiak és nők összeházasodnak más optimista, pozitív, kiegyensúlyozott személyekkel, míg a pesszimisták, elégedetlenek, boldogtalanok és depressziósak hajlamosabbak egyedül maradni: nehezebben alakítanak ki párkapcsolatot, ritkábban kérik meg a kezüket, vagy pesszimizmusuk miatt nem is hisznek a házasságban.
