A szoptatás szuper dolog, ugyanakkor ne tagadjuk, kényelmetlenségekkel is járhat. Részemről a fejést mindenképpen a kényelmetlenségek közé sorolom, akármi miatt is van szükség rá, általában nem egy kellemes elfoglaltság.
Persze, elég sok tévhit övezi a témát: sokszor ajánlják olyan esetekben, amikor nem is szükséges, illetve inkább ront a helyzeten. De mikor kell és mikor nem kell? És hogyan, meddig, melyik oldalon, mivel? Összeszedtünk néhány tényt és tévhitet, amit nem biztos, hogy tudott a fejésről.
Ha arra kíváncsi, miből lehet választani, ha mellszívót keres, ez a korábbi cikkünk jól bemutatta a lehetőségeket (az árak mostanra nem pontosak), a kommentekben pedig rengeteg olvasói tapasztalat is olvasható.
1. A fejéstől nem kevesebb, hanem több lesz a tej
A leggyakoribb tévhit, amely még egyes védőnők körében is tartja magát, az az elképzelés, hogy a mell olyan, mint egy cumisüveg: adott mennyiségű tej van benne, abból valamennyit megeszik a csecsemő, a többit pedig ki kell önteni, vagyis le kell fejni. Ha tej marad az emlőben, az ugyanis káros, mert pang, tejcsomók alalkulnak ki, begyulladhat. Ezért anyáink idejében minden szoptatás után a „maradék” tej lefejését javasolták.
Csakhogy a szoptatás utáni fejés és a mell teljes kiürítése épphogy növeli a tejhozamot, hiszen azt az információt közvetíti az agy felé, hogy elfogyott a tej, kellene még. Azaz minél többet fej a lelkes anyuka, annál nagyobb lesz a túlkínálat. Ami nem feltétlenül baj, hiszen a felesleget lefagyaszthatjuk nehezebb időkre, odaadhatjuk más, kevés tejjel rendelkező anyáknak vagy leadhatjuk az anyatejgyűjtő állomásokon – anyósom annak idején így látta el anyatejjel a fél lakótelepet. Ugyanakkor ha azt szeretnénk, hogy ne legyen túlkínálat, akkor értelemszerűen csökkenteni, majd elhagyni érdemes a fejést. A szoptatás után megmaradó, felesleges anyatej felszívódik a tejcsatornákból.
2. A szaporítófejés titkos képlete
A fentiek értelmében, ha növelni szeretnénk a tejhozamot, akkor szoptatás után fejni kell. Ez eddig világos, azt azonban nem mindenki tudja, hogy ilyenkor nem a maradék tejet kell kifejni – általában nincs is maradék, pont ez a probléma – hanem akkor is meghatározott ideig fejni kell mindkét mellet, ha egyáltalán semmi sem jön belőle, egyetlen csepp tej sem.
A mellbimbó ilyen fajta ingerlésével ugyanis azt az üzenetet küldjük az agynak, hogy kevés a tej, kellene még, így néhány nap alatt megnő a tejtermelés. Szoptatási tanácsadónk javaslatára az első néhány hétben minden szoptatás után 30 percig kellett fejnem, az alábbi képlet szerint: 7 percig az egyik mellből, 7 percig a másikból, majd 5 percig az egyikből, 5 percig a másikból, majd ugyanígy 3-3 percig.
Nem tudom, miylen élettani mechanizmus indokolja az idő ilyesfajta beosztását, de meglepetten tapasztaltam, és később más anyáktól is hallottam, hogy a 7-7-5-5-3-3-as fejés sokkal hatékonyabb volt, amint amikor 15-15 percig fejtem. A fenti módszerrel (és persze nagy mennyiségű szoptatós tea, alkoholmentes sör és tejserkentő kapszula magamba döntésével) sikerült megszabadulni az első héten még szükséges tápszerkiegészítéstől, és kizárólagos anyatejes táplálásra váltani.
3. Ha mégis túl sok a tej
A túl sok tej vagy a túl erős tejadó reflex is okozhat problémákat, de ebben az esetben sem a fejés az elsődleges megoldás. Ehelyett a szoptatási testhelyzet változtatását és a szoptatás gyakoriságának növelését javasolják a szakértők. Ha pedig semmi sem használ, szoptatás előtt (nem szoptatás után) lefejhetünk egy kis tejet, hogy ne ömöljön annyira a baba szájába – csakhogy a rendszeres fejés még tovább növeli a tejmennyiséget, tehát ezzel óvatosan kell bánni.
Egy más típusú dologról van szó tejtúltermelődés esetében. Ez akkor fordul elő, ha valami miatt kimarad egy szoptatás vagy későbbre tolódik, és nem tud kiürülni a mell a megszokott időben. Jellemzően az első hat hétben gyakori, amikor még nem állt be teljesen a tejmennyiség szabályozása, és mellünk könnyen túllő a célon. A tejtúltermelés jele lehet, ha a mell labdaszerű, piros, feszül és duzzadt, ugyanis a tejcsatornák közötti térbe kipréselődő tej steril gyulladást okozhat.
Ezért, ha érezzük, hogy mellünk már feszül, kezd túltelítődni, de a baba alszik vagy nincs velünk, érdemes egy pici tejet lefejni – 10-30 ml-t, vagy amennyitől alábbhagy a feszülés. A túlzásba vitt fejés épp ellenkező hatást ér el, hiszen növeli a tejhozamot! Súlyosabb esetben gyulladáscsökkentő gyógyszerre is szükség lehet, ilyenkor konzultáljunk szakemberrel.
4. Az erő itt nem számít
A mellben az anyatej a tejcsatornákban helyezkedik el, és elég nagy erőfeszítést igényel onnan kiszívni. A szoptatás során, a baba szájmozgásának eredményeképpen azonban kiváltódik az úgynevezett tejadó reflex: ilyenkor a tejcsatornák összehúzódnak, mintegy kilövellve magukból a tejet (ha ilyenkor levesszük a mellünkről a babát, spriccelhet is a tej).
A probléma ott kezdődik, hogy a fejés nem mindig és nem mindenkinél váltja ki a tejadó reflexet. Ha a reflex kiváltódik, akkor szépen ömlik a tej a pohárba, ha nem, akkor meg cseppenként facsargatjuk. Előfordul, hogy az első fejésekkor nem váltódik ki a reflex, de hosszú távon hozzászokik a mell a másfajta ingerléshez és egyszercsak a fejőgépnek is spriccelni kezd. Ezért van az, hogy van, akinek nem okoz gondot a fejés, brutál adagokat képes percek alatt leadni, és van, akinek egyáltalán nem megy vagy csak lassan és gyötrelmesen.
A fentiekből következik, hogy a fejés hatékonysága nem függ a fejőgépünk szívóerejétől, azaz nem kell maximumra csavarni, az csak fájdalmat okoz. A kézi fejőgépek lassabbak, az elektromosak gyorsabbak, és a kezünk sem fájdul meg tőlük. Ha előreláthatólag sokat kell fejnünk (mert mondjuk koraszülött-osztályon ápolják a babánkat), akkor érdemes többféle eszközt kipróbálni és kitapasztalni, nekünk melyik válik be. Én csak kézi fejőgéppel tudtam fejni, az általam próbált elektromos egyszerűen nem volt hatékony, viszont fájt. Sokaknak a kézi nem megy, elektromos fejőgéppel pedig remekül boldogulnak.
5. Ha odafigyelünk, kevésbé megy
A tejadó reflex érzésre ugyan nem emlékeztet az orgazmusra, a működésükben azonban van némi hasonlóság: ugyanis ha tudatosan, odafigyelve akarjuk kiváltani, idegeskedünk, siettetjük és rágörcsölünk, akkor általában nem sikerül. Ezt onnan tudhatjuk, hogy szemlátomást tejjel teli mellünkből csak cseppenként sikerül nagy erőfeszítéssel kinyerni a tejet.
Én eleinte egyfolytában a kis edénykét nézegettem, hány ml van már benne, úristen, még csak 15 ml, és elég rosszul haladt a dolog. Sokaknak segít, ha közben a babát vagy a baba fotóit nézegetik – én ettől is csak ideges lettem, mert rögtön eszembe jutott, hogy nincs elég tej, szegény, éhen hal, muszáj a tejnek jönnie. Egy idő múlva rájöttem, hogy a figyelemelterelés, konkrétan az értelmetlen internetezés a megoldás: egyik kezemben a fejőgéppel leültem a barátaim tumblr-jei és a cicás videók elé, és fél óra múlva teli volt a pohárka. Mások olvasásra, tévénézésre esküsznek.
6. A zene hatalma
A fejés közbeni relaxáció, és különösen a zenehallgatás hatalmát kutatások is nemrég igazolták. Egy tanulmány során 162 anyukát vizsgáltak, akiknek a babája koraszülött volt, ezért kényszerültek rendszeres fejésre.
Az anyákat négy csoportra osztották: az első csoportnak csak megtanították, hogyan kell fejni. A második csoport relaxációs hangfelvételt hallgatott, amelyen egy hang relaxációs szöveget mondott. A harmadik csoport is meghallgatta a relaxációs szöveget, de ehhez nyugtató gitárzene is tartozott. A negyedik csoport relaxációs szöveget és nyugtató gitárzenét hallgatott, plusz eközben egy képernyőn saját babájuk fotóit vetítették eléjük.
A kutatók két hétig mérték a leadott tejmennyiséget. Az egyes csoporthoz képest mindhárom relaxáló csoport jobban teljesített, két-háromszoros mennyiségű tejet tudtak produkálni. A legtöbb tejet a négyes csoport fejte le, vagyis akik relaxációs szöveget, zenét és babafotókat is kaptak. Ráadásul ebben a csoportban a tej zsírtartalma is magasabb volt. A kutatók azzal magyarázták az eltérést, hogy a relaxált állapot serkenti a tejleadáshoz szükséges oxitocin felszabadulását az agyban.
