A Holokauszt Emlékév és Emléknap programsorozatához kapcsolódó Mézeskalácsház című színházi nevelési előadás bemutatóján jártunk a Marczibányi Művelődési Központban. Tettük mindezt nem pusztán azért, mert elkötelezett hívei vagyunk a színházi nevelési programoknak, hanem azért is, mert Vekerdy Tamás is részt vett az eseményen, akivel a gyerekeknek tartott előadás után kerekasztal beszélgetésen vitathatták meg a résztvevők észrevételeiket a látottakról.
A félnapos programon tehát nem csupán azt láthattuk, milyen is egy színházi nevelési előadás keretében végignézni egy közel kétórás Jancsi és Juliskát, de azt is szakértő szájából hallhattuk, hogy ez igenis mind a gyerekeknek, mind a tanítóiknak hasznos.
A Kerekasztal Színház előadásában Bagaméry Orsolya, Lipták Ildikó és Nyári Arnold kalauzolja a mese kisiskolás résztvevőit, akik maguk is részesévé válnak a mesének, olyannyira, hogy a szereplők az ő döntései alapján teszik a dolgukat. Kívülről az egész nagyon bájos és tanulságos egyszerre, amellett, hogy ékes bizonyítéka annak, mennyivel gazdagabb a gyerekek fantáziája a felnőttekénél.
Egész pontosan a Grimm testvérek Jánoska és Margitka történetét láthattuk, eleinte egy szoba nagy szőnyegén, majd a szünet után a Marczibányi színháztermében, komplett díszletben. Az előadás valóban nagyon sokban múlik a gyerekeken, akik a mi esetünkben elsősök voltak, és miután átestek a kezdeti sokkon (hogy most őket is megkérdezik arról, mi hogyan történjen) belevetették magukat a legkacifántosabb megoldásokba, kezdve Margitkáék mostohájának mérgezett almával történő meggyilkolásától, egészen az erdőben hagyott gyerekek számára szálloda és/vagy nevelőintézet ajánlásáig.
A harmincötödik perc körül kezdtek fáradni a gyerekek, de a színészek nem engedték unatkozni őket, sőt olyan is sokszor előfordult, hogy egymást fegyelmezték. Mikor már majdnem teljesen belefeledkeztek a mostoha megbüntetésébe (bár végül visszavették tőle a mérgezett almát, mert kiderült, hogy akkor Jánoska és Margitka apukája is odavész), a szereplők felvetették, hogy meg kéne nézni, mi történt a főszereplőkkel, ekkor kezdődött a színház.
Az előadás még úgy is kicsit hosszú volt, hogy a végén a gyerekek is felmehettek a színpadra, mint a történet szereplői, de lehet, hogy csak azért tűnt annak, mert mi már nem vagyunk kicsik. A színészekre sem lehetett panasz, a gyerekek viszont határozottan jól érezték magukat, még azután is, hogy az egyik lebuktatta a mézeskalácsházban lobogó tüzet, hogy az csak egy lámpa.
Az ezt követő kerekasztal beszélgetésen Vekerdy kifejtette, hogy már a húszas években is vitatéma volt, kell-e ijesztgetni a gyerekeket a gyerekek nyelvén, és ő mindenképpen annak a pártján van, hogy igen. Azzal indokolta, hogy minden gyerek szorong (mert a világ szorongató), és azt a kis időt úgyis kibírják, amíg legyőzi a jó a gonoszt. Különben neki is nagyon tetszett az előadás, rögtön fel tudott volna állítani diagnózist néhány szószólóról, és nagyon jó ötletnek tartotta a gyerekek bevonását a mesébe.
Volt aki felvetette, hogy bizonyos gyerekekre rossz hatással lehetnek a látottak, de Vekerdy szerint a hétköznapokban sokkal több rémséget tapasztal a kisiskolás, mint amit az előadástól kap. Mindazonáltal ő is úgy véli, hogy jobb, ha a mesék happy enddel végződnek, mert akkor teljesen feloldódik a feszültség, és ez enyhíti a szorongást.
Szerintünk is jó ötlet ilyen előadásokat tartani a gyerekeknek, a Kerekasztal Színház ráadásul egészen érettségiig kínál programot a fiataloknak, hisz repertoárjuk nem meríti ki a Jancsika és Margitka történetét. Tanulságos lehet továbbá egy szülőnek is látni a gyerekének viselkedését ilyen extrém helyzetben, még akkor is, ha nyilván másképp viselkedne, ha a szülei is részt vennének a programon. Iskoláknak jó szívvel tudjuk ajánlani, mert igényes produkció és remek szórakozás a gyerekeknek egyszerre, ez pedig viszonylag ritka együttállása a csillagoknak.
