A bántalmazó kapcsolatban felnövő gyerek személyisége akkor is sérülhet, ha őt nem szokták verni.
A családon belüli erőszak a különféle felmérések szerint a lakosság 10 százalékát, más adatok szerint minden negyedik-ötödik nőt érint. A bántalmazó tipikus esetben a nő férje, élettársa, volt férje, volt élettársa.
A „bántalmazás” fogalmának sokféle értelmezése van, általában a kényszerítő kontrollt és ezt nyomatékosító testi fenyítést, vagy testi erőszakkal történő, komoly és hihető fenyegetőzést értjük alatta. Bántalmazott feleségnek lenni nyilván nehéz és megterhelő, de vajon milyen érzés egy anyánkat bántalmazó apuka gyermekeként felnőni? Attól, hogy apa veri anyut, még lehet jó apa?
A szakértők szerint az erőszak akkor is káros a gyermekre nézve, ha őt nem érik az ütések: a bántalmazó apa számos olyan személyiségvonással és viselkedési stílussal rendelkezik, amely hátráltatja vagy torzítja a gyermek pszichés fejlődését.
A családi erőszak-esetek jelentős többségében férfi bántalmaz nőt, és nem fordítva, ezért a legtöbb tapasztalat a „bántalmazó apa – áldozat anya” helyzettel létezik. A bántalmazó apák nem mindig verik meg a gyerekeiket is, sőt, gyakran nagyon szeretik őket. Mégis, az, ahogyan a bántalmazók a gyermekeikkel bánnak, jelentősen függ a fejükben lévő kapcsolati, és viselkedéses sémáktól, vagyis azoktól a tulajdonságoktól, elvárásoktól, amelyek a bántalmazó stílus sajátjai. Bancroft és Silverman bántalmazókkal szerzett csoportterápiás tapasztalataik, praxisukban szereplő több mint kétezer eset és a vonatkozó szakirodalom alapján gyűjtötték össze könyvükben ezeket a tipikus jellemzőket.
Kontroll mindenek felett
A bántalmazók egyik fő tulajdonsága, hogy folyton ellenőrizni akarják partnerüket. Tipikus esetben a bántalmazó a kapcsolat kezdetén, fokozatosan építi ki a kontrollt, eleinte csak apróbb dolgokra terjeszti ki (ihat-e a nő egy buliban, mit vehet fel), majd nagyobbakra (elmehet-e egyáltalán szórakozni, vásárolhat-e új ruhát), majd az élet minden területére (lehetnek-e barátai, lehet-e saját pénze).
A bántalmazók különböznek abban a tekintetben, hogy melyik területet szeretnék a leginkább kontroll alatt tartani, a legjellegzetesebbek a döntéshozatal, házimunka, munkavállalás, külső baráti és egyéb kapcsolatok, pénzügyek, szexuális élet. A kontrolláló stílus nagy jelentőségű a gyermeknevelés vonatkozásában is: a gyermek születése után sok bántalmazó kontrollálni akarja, hogyan kell bánni a gyerekkel, mit kaphat enni, mire és hogyan kell nevelni, melyik iskolába mehet, hogyan köszönjön, mit vegyen fel, mit gondoljon a világról.
Ami jár, az jár
A jogosultságtudat az a hiedelem, hogy az embernek egy csomó dolog jár, és sok mindenre fel van hatalmazva, vagyis különleges kiváltságai vannak. A bántalmazóknak általában csak a partnerükkel és a gyerekeikkel szemben ez a beállítódásuk, azaz tőlük várják el, hogy kiszolgálják az igényeiket. A bántalmazó elvárásai kiterjednek a testi, érzelmi és szexuális gondoskodásra: neki jár, hogy a nő pont úgy főzzön, ahogy ő szereti, olyan dolgokat vásároljon és úgy takarítson, ahogyan neki tetszik (egy barátnőmet rendszeresen kizárta a lakásból a férje, mert szerinte túl vizesen mosott fel), gondoskodjon a gyerekekről, tartsa őket csöndben; partnere mindig nyugtassa meg a bántalmazót, dicsérje őt, teljes figyelmével csüngjön rajta, masszírozza meg fájós derekát, szolgálja ki szexuális igényeit és lehetőleg élvezze is azt.
Ezeket a dolgokat egyenrangú párkapcsolatban is megteszik egymásnak a felek, a bántalmazó kapcsolatban azonban mindez egyoldalú, a bántalmazott fél testi-lelki igényei szóba sem kerülnek. A jogosultságtudat a szülői hozzáállásra is kihat: általában megkövetelik, hogy partnerük lássa el a gyermek körüli kellemetlen teendőket (pelenkázás, éjszakai felkelés). Még rosszabb, ha a bántalmazó jogosultságtudatát a gyerekekre is kiterjeszti: vagyis a gyerekektől is elvárja, hogy azok elégítsék ki az ő igényeit, ugorjanak le cigiért a boltba, hallgassák meg panaszáradatát munkahelyi problémáikról vagy éppen arról, hogyan bántotta meg őket a gyerekek anyja.
Ez az érzelmi határsértés változatos mértékű lehet, rosszabb esetben apa a szexuális problémáit is elsírja tízéves lányának. A jogosultságtudatból adódik, hogy a bántalmazók más férfiaknál gyakrabban használják gyermeküket szexuális igényeik kielégítésére.
Önzés és önzetlenség
A bántalmazók gyakran önzőek, hiszen jogosultságtudatuk miatt úgy gondolják, a családban ők a legfontosabbak. Elvárják, hogy kimondatlan kéréseiket is kitalálják és teljesítsék, emellett gyakran önzetlennek gondolják magukat és halálosan megsértődnek, ha önzőnek titulálják őket. Előfordul, hogy a bántalmazót annyira lefoglalják saját szükségletei, hogy a gyerekre már egyáltalán nem tud figyelni, és ezért dühös lesz, ha a gyerek nem csodálja őt eléggé, vagy esetleg saját szükségleteinek, önálló személyiségének ad hangot. Ezek a gyerekek felnőve megtanulják, hogy jobb, ha hallgatnak, hiszen senki nem kíváncsi a hisztijeikre, még kevésbé az ötleteikre és önálló véleményükre.
Az anyám egy hülye
A bántalmazók gyakran kisebbrendűnek, ostobának, túlérzékenynek vagy éppen érzéketlennek, ügyetlennek tartják partnerüket, magukat pedig felsőbbrendűnek érzik. Gyakran úgy beszélnek áldozatukkal, mintha az minimum kisgyerek, rosszabb esetben mentálisan retardált, undorító kis lény lenne, aki még felsöpörni se tud rendesen. A gyermekek szüleikről alkotott képét jelentősen torzítja az, hogy az egyik szülő lenézően beszél a másikkal és a másikról. A gyerekek hajlamosak arra, hogy legalábbis részben elhiggyék, amit apjuk anyjukról állít, és a bántalmazó szülőt tartják kompetensnek és okosnak.
Rosszabb esetben a gyerekek teljesen átveszik apjuktól a lenéző hangnemet: nem egyszer találkozunk azzal, hogy bántalmazó apák gyerekei anyjukkal elképesztően lekezelő hangnemben beszélnek. Ez természetesen a gyerekeknek is rossz, hiszen egészséges anyakép nélkül nőnek fel.
Mindenki csak a saját gyerekét verheti
A rabszolgaságot egy ideje eltörölték, a bántalmazók mégis igen sokszor a saját birtokukban lévő tárgyként gondolnak partnerükre, és nem is nagyon értik, ha valaki ennek az ellenkezőjét állítja. Egyes bántalmazók ezt a nézetet a gyerekeikre is kiterjesztik, vagyis a tulajdonukban lévő személyes vagyontárgyakként kezelik azokat; és ezek azok, akik gyakran a gyerekeket is bántják.
Jellegzetes érvelésük ilyen esetekben, hogy azok az ő saját gyerekeik, és senkinek semmi köze hozzá, mit csinálnak velük. Ezek a férfiak gyakran felháborítónak, elítélendőnek tartják, ha valaki megver egy nőt vagy gyereket, aki nem a sajátja, hiszen az nem az övé. Súlyosabb esetekben a birtoklásvágy a gyermek kamaszkorára is fennmarad, az ilyen apák például féltékenykedni kezdenek és elhagyott szeretőként viselkednek, ha lányuk járni kezd valakivel.
Aki nem üt meg, az nem is szeret igazán
A bántalmazó gyakran a szerelme bizonyítékaként állítja be az erőszakot: „nem csinálnék ilyeneket, ha nem törődnék vele”. Ez egy pontig akár hihető is lehet, amikor a párom annyira szeret, hogy sehova sem enged el egyedül és dührohamot kap, ha a férfinemű postás hozzám szól; a súlyos verést és a fejem lépcsőkorlátba való csapdosását ugyanakkor kívülállóként nehéz a szerelem bizonyítékának tartani.
Sajnos ez a fajta érvelés komoly nyomot hagy az ilyen kapcsolatban nevelkedő gyerekek gondolkodásában is (még akkor is, ha ők nem kapnak a verésből), ugyanis a szeretetet az erőszakkal kapcsolják össze, és úgy érzik, aki nem bánt, az nem is szeret igazán. Összemosódik fejükben a gondoskodás és a kegyetlenség, és ez felnőttkori kapcsolataikban súlyos zavarokhoz vezethet (csak bántalmazó partner oldalán érzik magukat „szeretve”).
Nem is úgy volt, de azt megérdemelte
A bántalmazók általában nem kizárólag testi fenyítéssel operálnak, hanem nagyon gyakran lelkileg is igyekszenek összezavarni parnerüket és a kívülállókat. Például nagyon hihetően alátámasztják, miért is volt szükséges a bántalmazás, és egyúttal kicsinyítik annak jelentőségét. A bántalmazós időszakok közé beiktatnak néhány nyugis hetet, amikor kedvesek, nagylelkűek, virágot hoznak és éppen megváltoztak. A külvilág felé gyakran csak ezt az utóbbi arcukat mutatják, ezért mindenki számára teljességgel hihetetlen lehet, hogy ez a sármos világfi / nagynevű professzor / becsületes vízvezeték-szerelő / kiváló politikus otthon bántalmazóként viselkedhet.
Kifelé a nőt gyakran érzelmileg labilisnak, követelőzőnek, túlérzékenynek, hisztisnek, magukat pedig türelmesnek és nagyvonalúnak állítják be, aláásva így a nő szavahihetőségét. A manipuláció körébe tartozik a kicsinyítés és áldozathibáztatás együttese, vagyis az a jelenség, amikor a bántalmazó elismeri ugyan a bántalmazás tényét, de bagatellizálja és a nő hibájának állítja be azt („épp csak egy kicsit meglegyintettem, nade muszáj volt, hát túlment minden határon.”) Ez a fajta manipuláció a gyerekeket is összezavarja, nem értik például, anyjuk miért borul ki és kiabál egy-egy vita során, amikor apjuk éppen nyugodt hangon beszélt vele: nem értik ugyanis a szavak rejtett jelentőségét, valamint azt, hogy anyjuk ingerlékenysége nem csak az adott vitának, hanem a hosszú évek óta fennálló, sorozatos bántalmazásnak is szólhat.
Nem ismerik a gyereküket
A bántalmazók gyakran keveset tudnak a saját gyerekeikről: nem tudják a tanáraik, orvosuk nevét, nem ismerik a gyerek erősségeit, vágyait, érdeklődési körét. Ebből adódik, hogy – mivel keveset tudnak arról, mi várható el a gyerektől – érett felnőttre jellemző, koruknak nem megfelelő viselkedést várnak el tőlük. A szakemberek praxisában megfordult bántalmazók egy része csak akkor érdeklődött a gyereke iránt, amikor ezt nyilvánosan tehette: otthon durván leszólta lányát ügyetlensége miatt, míg iskolai meccseken felugrálva szurkolt neki.
Emellett sok bántalmazó azokon az alkalmakon, amikor épp jó kedve van és időt tölt a gyerekkel, hajlamos ezt sok humorral, energia- és anyagi befektetéssel tenni. A gyerekek ezeket a pillanatokat nagyon megbecsülik, örülnek, ha mogorva és elérhetetlen apjuk végre kedves és velük foglalkozik, hajlamosan nagyra értékelni, ha egy amúgy bántalmazó vagy elhanyagoló szülő törődést mutat. Ilyenkor elfelejtik, megbocsátják a korábbi negatív élményeket, és abban reménykednek, hogy ha ők elég jó gyerekek, elég okosak vagy rendesek, akkor apa mindig jókedvű marad. A bántalmazó személyiségvonásai azonban magától, csupán az idő múlásának következtében nem változnak meg, a jó időszakok szinte kivétel nélkül bántalmazós hétköznapokkal folytatódnak.
