Szülők vs. nagyszülők - nagy meccs

Azt mondják, a szülők arra vannak, hogy neveljék a gyerekeket, a nagyszülők meg arra, hogy elkényeztessék. Ez persze sarkított gondolat, ám valljuk be, van benne némi igazság, hiszen ilyenkor a nagymamák-és papák hátradőlhetek, mivel a feladat neheze nem az ő vállukra hárul, így rendszerint ők az engedékenyebbek és a lazábbak.

Azonban vannak olyan esetek, amikor ez közel sincs így, és megpróbálják a szülők kezéből kivenni a gyeplőt- amiből persze nem kis konfliktus származhat. Ám a vicces az, hogy sok helyen éppen abból van neheztelés, hogy a nagyszülők nem kívánnak részt venni az unokázásban.

„Az anyósommal végig jó volt a kapcsolatom, egészen addig, míg meg nem született a kislányunk. Onnantól kezdve megszaporodtak a veszekedések, mivel mindenbe bele akar szólni: abba, hogy mosdatom a gyereket, milyen pelenkát és ruhákat veszek neki, hogy tartom, stb.”- meséli Zsófi, a négy hónapos Fanni édesanyja.- „Oké, aláírom, ő az idősebb, ráadásul már sikeresen felnevelt három gyereket, de most én jövök! Sajnos úgy érzem, nem bízik bennem, hogy el tudnám látni magamtól a feladatokat. Már régebben is észrevettem ezt nála – például sokszor szólt, hogyan vágom a hagymát, hogy pucolom a krumplit-, de nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. De most már ki vagyok ezekre hegyezve. A férjem persze tanácstalan, tudja, hogy ez nekem rosszul esik, de mindig csak azt mondja, hogy az anyja csak jót akar. Eleinte csak finoman próbáltam éreztetni az anyósommal, hogy a gyerek nevelését hagyja rám, és ne akarjon mindenáron kioktatni, de sajnos ez nem sokat ért. Ma már ott tartok, hogy ahányszor átjön, minden esetben összekapunk valamin. Már előre félek, mi lesz majd később, amikor már beszélgetni is lehet a kicsivel, mivel fogja tömni a fejét.”

„Az anyósom sokat segített a gyerekek körül, amiért nem lehetek elég hálás, mert mind a ketten egyetemisták voltunk, amikor születtek. De később egyre több konfliktusba keveredtünk, mert a feleségem anyja szinte megpróbálta átvenni a hatalmat, úgy viselkedett, mintha az én gyerekeimnek is ő lenne az anyja - meséli Ákos. Programokat szervezett nekik anélkül, hogy velünk egyeztetett volna, mindenben felülbírált. Egyre jobban őrlődtünk ebben, én is, a feleségem is, akinek folyamatosan bűntudata volt, amiért nem tud mindenkinek megfelelni. Végül óriási összeveszés lett belőle, mert hiába mondtuk el neki százszor, hogy az nem szeretet, ha úgy viselkedik, hogy az nekünk közben nem jó, nem értette, mit a bajunk. Végül rendeződött a viszony, de soha többé nem fogjuk hagyni, hogy ennyire ránktelepedjen. Ez a mi életünk, a mi családunk, úgy kell élnünk, hogy ne legyen egy folyamatos gyomorgörcs az egész."

"A férjem szülei közel laknak, de egyáltalán nem szeretnének semmilyen szerepet vállalni, ha megkérjük őket, hogy vigyázzanak a gyerekre, vagy leráznak, vagy nagy duzzogva elvállalják egy fél napra, napra, de aztán mártírkodva adják vissza, hogy hűűű, de nagyon megterhelő volt. Annyira rossz hallani, hogy így beszélnek a fiamról, mintha valami nagy áldozat lenne vele tölteni az időt, hogy már nincs is kedvem megkérdezni őket - meséli Berta, akinek az anyukája messze lakik, viszont akár hetekre is szívesen fogadja az unokát."

A nagyszülő is kezdő a saját szerepében

Baktay Zelka és Baktay Miklós pszichológus házaspár szerint ez egyáltalán nem ritka eset, és az emberek nagy része - legyen szülő, vagy nagyszülő - átesik ezen. Persze egyik félnek sem könnyű, hiszen mindenkinek meg kell szokni az új helyzetet, főleg a nagyszülőknek, akik ráadásul dupla problémakörrel találják szemben magukat.

„A szülők számára önmagában komoly megpróbáltatás, a szülővé válás, a nagyszülőknek pedig mindez kettős a konfliktus: egyrészt végképp megélik gyermekük kirepülését, másrészt bele kell találniuk egy új szerepbe, a nagyszülőségbe is. Utóbbiban ők épp annyira kezdők, mint gyerekeik a szülősködésben.

A lehetséges konfliktuspontok közé vehetjük a gyerek-nem-nevelés kérdését is: a nagyszülők manapság még fiatalnak érzik magukat, úgy gondolják: végre eljött az ideje, hogy kiélvezzék életük eredményét, learassák munkájuk gyümölcsét. Emiatt a gyermekgondozásban, nevelésben magára hagyják az ifjú szülőpárt, akiknek párkapcsolatát segítség híján könnyedén felmorzsolja a szülőség.”- mondja Baktay Miklós.

„A másik véglet természetesen az, amikor a nagyszülők nem fogadják el egyik gyermekeiket szülőként, ezért helyükre beállva a saját kezükbe akarják venni az unokáik nevelését.”- teszi hozzá Baktay Zelka, aki szerint a nagyszülők többnyire én-védelemből teszik mindezt, melynek oka leggyakrabban az, hogy nem akarják tudomásul venni azt, hogy a gyerekük felnőtt, illetve hogy saját egykori szülői konfliktusaik elevenednek fel, és ezeket szeretnék felülírni. Ezen kívül persze közrejátszhat az is, hogy érzékelik, az újdonsült szülők zavarodottságát, küzdelmét az új helyzetben, és segíteni szeretnének.

„További nehezítő körülmény, hogy a nagyszülők számára csak az unokák egyik szülője saját gyermek, a másik nyilvánvalóan más identitást, eltérő szokásokat hordoz, ezért vele szinte törvényszerűen konfliktusba kerülnek. Mivel az anyák az apukáknál sokkal exponáltabbak, ezért leginkább az anyós-meny konfliktusra nagy az esély. Ennek egyik lehetséges feloldása, hogy az anyós menye ellen hangolja a fiát, felrobbantva ezzel a fiatalok párkapcsolatát. A másik elképzelhető út, amikor a másik nagyszülő társát/társait maga mellé állítva, őket saját igazáról meggyőzve veszi ki az unokát szülei kezéből.

Utóbbi szerencsére elég reménytelen folyamat, mivel az anyai nagyszülők igyekeznek kezdeti kedvező pozíciójukat megtartani a szülők-nagyszülők játszmában. Előnyük onnan fakad, hogy a várandós anyuka velük van meghittebb viszonyban és az apuka is inkább előttük igyekszik kedvezően szerepelni. A nagyobb szerephez jutó anyai nagyszülőkkel ezért nehéz egy anyós által kezdeményezett szövetséget létrehozni.”- mondja a pszichológus házaspár.