Sok szülő, amint beadja az iskolába csemetéjét, úgy gondolja, hogy ez idáig a nevelés tekintetében mindent megtett, most az iskolai rendszeren a sor. Ezzel szemben vannak olyanok is, akik egyenesen felháborítónak tartják, ha gyermekük viselkedését egy idegen próbálja alakítani. Ön szerint vajon melyik tábornak van igaza? Vagy érdemesebb közösen, a tanárral összefogva nevelni?
A tanár-szülő konfliktus leggyakrabban abból fakad, hogy nincs előre tisztázva, hogy az előbbi meddig szólhat bele a gyerek viselkedésének formálásába, alakításába. Már számtalan olyan történetet lehetett és lehet hallani, amikor a tanár jogosan leteremti a diákot, majd az hazaérve elpanaszolja szüleinek az esetet, akik felháborodva rohannak be az iskolába, és kérdőre vonják a nevelni próbáló pedagógust. (Természetesen vannak extrém esetek is, amikor az oktató durvább testi fenyítést alkalmaz, ekkor persze indokolt mindez). Régebben persze más volt a helyzet, hisz' sokan mondták, hogy ha egy diák pofont kapott a tanártól, akkor a szülő adta a következőt, gondolván, gyermekük biztosan megérdemelte. De vajon ma is ez lenne a célravezető?
Popper Péter egy írásában pont ezt a kérdéskört fejtegette, ahol a következő személyes története olvasható:
Amikor az én fiam először hozta haza azt beírásul, hogy: ,,Tisztelt szülő ! A gyerek számtan órán fegyelmezetlen volt" - elgondolkodtam. Tessék mondani, ennek mi értelme van? Persze, rögtön aláírtam. De én is beleírtam a könyvecskébe: ,,Tisztelt tanárnő! A gyerek vacsoránál nem ette meg a tökfőzeléket."
Ezen a pár soron számtalan tanár felháborodott akkoriban – és most is -, mivel ezzel a pszichológus azt állítja, hogy a szülőknek lényegében semmi közük nincs ahhoz, amit a gyermekük az iskola falai között művel, és az már nem az ő hatáskörük. Így ha a diák rosszalkodik az órákon, akkor azt a tanár oldja meg, pedig legtöbbször a gyerekek viselkedése nem tesz 180 fokos fordulatot, ahogy átlépik az intézmény küszöbét. Persze mivel közösségben vannak, a barátaikkal körülvéve, valamennyivel élénkebbek (pláne, ha unalmasabb órát kell végigszenvedniük), de sosem fordulnak ki teljesen magukból, ami azt jelenti, hogy ha az iskolában rosszak, nem fogadnak szót, feleselnek, akkor valószínűleg otthon is ugyanezt teszik, ami viszont már a szülő asztala. És ugyanez a helyzet fordítva is: ha jólnevelt a gyerek, akkor az órákon sem lesz vele különösebb probléma.
"Nagyon szerencsés helyzetben voltam, mivel a tanári pályafutásom alatt csak ritkán kerültem konfliktushelyzetbe a szülőkkel. Természetesen voltak olyan szituációk, amikor úgy éreztem, terelgetnem kell a diákokat, ilyenkor négyszemközt leültem velük, és ha kellett, akkor a szülőkkel is. Úgy gondolom, nem szabad egyik félre sem hárítani a nevelést, közös feladat kell, hogy legyen. Szerencsére a legtöbben is így gondolják, és csak párszor volt ebből vita. Például volt, hogy fogadóórán kérdőre vontak az egyik diák szülei, hogy miért kellett kiküldenem az óráról a gyereküket -amikor ő a folyamatos beszélgetésével zavart mindenkit -, pedig neki is joga lett volna ott ülni. Szerintük ugyanis nem nagy dolog, ha órán nem figyel és hangoskodik, és amúgy is: ilyen a természete, ne akarjam megváltoztatni. Ekkor kénytelen voltam erősebben fellépni, mert az lehet, hogy alapból beszédesebb, élénkebb típus, de a többiek figyelmét nem szabad elvennie. Éppen ezért ha valaki nem volt fegyelmezett az iskolában, akkor bizony kiküldtem a folyosóra, ha kellett, akkor többször is."- mondja Katalin, nyugdíjas általános iskolai tanár.
Fogjon össze a tanárral
Gazdag Enikő pszichológus sem ért egyet teljesen Popper Péter elvével, mivel szerinte az ideális az, ha a szülő és a tanár közösen neveli a gyereket.
„A nevelés természetesen a szülők dolga, de fontos, hogy ezt összehangolják a tanárral is, nehogy ellenkező dolgokat csináljanak, tehát ha például az egyik nem enged meg valamit, akkor a másik is ugyanígy tegyen. Persze lehetnek a gyerek életében olyan események, melyekre rosszabbul reagál (pl. a szülők válása), ekkor érdemes beszélni az oktatóval, hogy figyeljen rá jobban, illetve ha magatartásbeli változásai vannak, akkor azok ennek tudhatóak be.
Ezen kívül fontos, hogy fogadóórákon, szülői értekezleteken kommunikáljon négyszemközt is a tanárral, és – főleg az elsőn - beszéljék meg, mi mindent tart fontosnak, illetve kevésbé fontosnak a gyerek nevelésében, mivel mindenkinél mást jelent a rossz viselkedés. Az is egy járható út, hogy úgy választ iskolát, amely hasonló értékeket képvisel, mint ön, így kevesebb lesz az esélye annak, hogy egymásnak ellentmondó nevelést kap a gyerek. Viszont ehhez fontos az is, hogy jól ismerje őt, és tudja, mi viszi őt előre, mi motiválja. Például ha gyermekét az átlagnál jobban megviselik a fekete pontok,és a pozitív megerősítésektől teljesít jobban, akkor megbeszélheti az oktatóval, hogy ha lehet, akkor többet dicsérje, jutalmazza őt, mivel az segíti a fejlődését. Ehhez persze az kell, hogy szánjon időt arra, hogy kidolgozzanak a tanárral egyfajta tervet, vagy módszert, hogyan lehetne a legtöbbet kihozni gyermekéből, de ehhez természetesen az kell, hogy engedje, hogy ő is részt vegyen valamilyen szinten a nevelésben”- javasolja a pszichológus.
