Így változik az élet az első baba után

Olvasási idő kb. 5 perc

Ha erről a kérdésről beszélünk, az ismerőseink között gyakran találunk szélsőséges véleményeket, a skála két végéről. Az egyik csoport tagjai homokba dugják a fejüket, és úgy képzelik, a gyerek születése után minden ugyanúgy folytatódik, ahogy előtte volt, csak épp ott lesz egy csecsemő is. A másik csapat képviselői sok-sok évig halogatják a gyermekvállalást, mert rettegnek, hogy semmi sem marad a régiben. Ismeretségi körükben előforduló példákkal rémisztgetik magukat, Lujzával és Bélával, akik onnantól fogva nem mozdultak ki, hogy megjött a baba, Lujza csak szoptatott, Béla mosta a szennyest, nem volt szex, az anyós a nyakukon lógott, s amikor nem bírták tovább, végül elváltak.

shutterstock 107606342
Shutterstock

Az előbbi csoportnak a gyerek megszületése után van nehéz dolga, főleg, ha hajlamosak a bűntudatra, vagy éppen a másik hibáztatására, és azt hiszik, valamit elrontottak, hogy nem minden az elképzeltek szerint alakult. Mert lehet, hogy náluk van szex, és eljárnak moziba is, de azért mégis más az élet, hiszen ott van az a napi 24 órás készenléti ügyelet, ami sok egyéb szempontot felülír.

Az utóbbi csoportnak inkább ahhoz kell egy kis segítség, hogy bele merjen vágni (ilyenkor jönnek jól a jó példák, amiket azért szintén lehet találni), ők utólag rendszerint megkönnyebbülnek, hogy nem is dőlt össze a világ. Hogy melyik csoport a realistább, nehéz eldönteni. Azok kedvéért, akik szeretnek előre készülni, nézzünk néhány alapvető változást, amivel biztosan számolni kell.

Mást jelent a szabadidő

Részben szerencse és szervezés kérdése, mennyire jut idő a korábbi szabadidős programokra, de persze a szülői hozzáállás is sokat számít. Könnyebb a helyzete annak, aki egyfelől megengedi magának a gyermekmentes kikapcsolódást, és nem hiszi, hogy ettől rosszabb anya vagy apa lesz, másrészt, aki számíthat olyan segítő kezekre, akikre jó szívvel rábízható a baba néhány órára. Ugyanakkor változás mindenképp lesz, mert leszámítva a kiszakított néhány órákat, mégiscsak napi huszonnégy órában rendelkezésre kell állni.

shutterstock 111283013
Shutterstock

Még a leghajtósabb munkahelyeken is egyszer vége a munkaidőnek.  Az, hogy mit jelent, amikor sosem, csak akkor érthető meg, ha valaki megtapasztalja. Ez nem okvetlenül jelent fáradtságot, alváshiányt, inkább valami más változást: hogy a szülő nem ura a maga idejének, életének olyan értelemben, ahogy azt korábban megszokta.

Megváltozik a párkapcsolat

Mindenképp megváltozik, hiszen egészen új arcáról mutatkozik be a másik. Sokakat megerősít ez, ugyanakkor sok párnak ilyenkor sérül olyan mélyen a kapcsolata, amit sosem sikerül helyrehozni. Nem arról van szó, hogy tökéletesnek, mindig kedvesnek, tűzről pattant feleségnek, ezermester férjnek kéne ilyenkor lenni, nem ilyesmi dönti el, hogyan alakul a kapcsolat.

Hanem az, hogy képesek-e egy párt alkotni, támaszt nyújtani egymásnak, összekapaszkodva együtt haladni úgy, hogy most már nem (csak) egymással foglalkoznak, hanem együttesen valaki mással. Ha ilyenkor valaki úgy érzi, magára hagyták, azt, ha nem is lehetetlen, de nehéz később korrigálni. Viszont, ez annak az időszaka is, mikor igazán megérezheti az ember, a párja valódi, igazi társ.

Nem is olyan megválaszolhatatlan kérdés: mi az élet értelme?

Kamaszkorban mindenki megvitatja barátaival az élet nagy kérdéseit, köztük azt, mi az élet értelme. Végül sokan lemondanak róla, hogy megválaszolják ezt, belenyugodnak, hogy tenni kell a dolgunk, anélkül, hogy tudnánk, valójában van-e valami nagyobb cél, amiért tesszük.

A gyerek születése után sokan élik meg: bár már nem is remélték, de választ kaptak kérdésükre. Míg az ember olykor megkérdőjelezi: van-e értelme a munkájának, a feladatoknak, amiket nap, mint nap ellát, a legtöbbek számára nem kérdés, van-e értelme mindent megtenni azért, hogy a rájuk bízott kis lény minél egészségesebb, boldogabb életet élhessen, már amennyire rajtuk múlik. Félreértés ne essék: ez nem jelenti, hogy más már nem is számít.

Önismereti kurzusnak is jó!

Ahogy a szülőtárs új arcáról mutatkozik be, úgy az ember maga is saját magának. Sokan meglepődnek, hogyan változnak meg a gyermek születése után. Vagy talán csak előjön valami, ami titokban ott lapult bennük. Van, aki lazának hitte magát, és aggodalmaskodó lesz, míg a másik ember éppen ellenkezőleg: félt, hogy túlszorongja majd a babázást, ehhez képest azt látja, könnyedébben veszi az akadályokat, mint az átlag.

shutterstock 55340929
Shutterstock

Egy biztos: senki sem tudja előre pontosan megjósolni, milyen anyuka, apuka válik majd belőle. És ez a tapasztalás nem zárul le sosem: ahogy formálódik a gyermek személyisége, úgy folyamatosan hatást gyakorol a szülőre, aki jó esetben nem csak nevelni próbál, hanem maga is csiszolódik, alakul.

Visszatérve a kérdésre: ki jár jobban, aki nem veszi komolyan a várható változást, vagy aki fél tőle? Talán a harmadik csoport, amelyik azt mondja, lesz, ami lesz, majd megbirkózunk vele. Ez a legegészségesebb, csak ehhez jó adag önbizalom is kell: hit abban, hogy ha váratlan kihívásokat hoz az élet, képesek vagyunk rugalmasan, kreatívan viszonyulni hozzájuk.

Cziglán Karolina, pszichológus

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • életem
„Az asztal mögül nézik végig, ahogy megtörténik velünk a tragédia” – a bántalmazott nők a rossz rendszer foglyai
„Az asztal mögül nézik végig, ahogy megtörténik velünk a tragédia” – a bántalmazott nők a rossz rendszer foglyai

Három bántalmazott nő is elmondta a Díványnak, miket élnek át segítség helyett: sokszor épp a segítők hagyják cserben őket.

március 22., 16:00

  • világom
Furcsa titokról árulkodik a múmiák körme
Furcsa titokról árulkodik a múmiák körme

Kleopátra és Nefertiti trükkje is ismert számunkra.

tegnap, 20:00

  • Testem
Ez a változás látásodban előre jelezheti a demenciát
Ez a változás látásodban előre jelezheti a demenciát

Bizonyos változás a látásban a demencia előjele lehet egy új kutatás szerint.

március 23., 06:00

  • Offline
Kitalált egy országot, meggazdagodott belőle a csaló
Kitalált egy országot, meggazdagodott belőle a csaló

Kitalált egy új országot egy csaló, rengeteg áldozat fizetett neki, hogy ott élhessen.

március 22., 16:46

  • Offline
Először vált hozzáférhetővé a nácik legismertebb filmkészítőjének archívuma
Először vált hozzáférhetővé a nácik legismertebb filmkészítőjének archívuma

Így lett a nácik propagandistája a 20. század egyik legzseniálisabb filmese.

március 22., 19:00

  • világom
Kamera a köldökbe rejtve: így figyelte meg a németeket a Stasi
Kamera a köldökbe rejtve: így figyelte meg a németeket a Stasi

A Stasi ügynökei kamerákat rejtettek karkötőkbe, bevásárlótáskákba, melltartókba, szemeteskukákba, madáretetőkbe, sőt a temetői locsolókannába is.

március 22., 19:30

  • világom
19 éves és terhes volt az első női hajóskapitány: 50 napig nem öltözött át
19 éves és terhes volt az első női hajóskapitány: 50 napig nem öltözött át

Az ifjú női kapitány hősiesen küzdött a hatalmas hullámokkal.

március 22., 18:30

  • Testem
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel

Súlyos fertőzést kockáztathatsz bizonyos gyümölcsökkel és zöldségekkel – mutatjuk, mire figyelj.

március 23., 06:30

  • Édes otthon
Pusztító ázsiai rovar jelent meg hazánkban, kiadták a figyelmeztetést
Pusztító ázsiai rovar jelent meg hazánkban, kiadták a figyelmeztetést

A rovar csípése is fájdalmas, egyes esetekben veszélyes lehet, de környezetpusztító tevékenysége miatt is kockázatot jelent.

március 22., 17:30

  • Offline
Ezt a fura dolgot tették az 1950-es években a férfiak a kopaszodás ellen
Ezt a fura dolgot tették az 1950-es években a férfiak a kopaszodás ellen

Furcsa módszerrel kezelték a kopasz férfiakat.

március 22., 15:10

  • világom
Újabb nyaralóhelynek lett elege a turistákból: így szorítják ki őket
Újabb nyaralóhelynek lett elege a turistákból: így szorítják ki őket

Attól tartanak, hogy a népszerű nyaralóhelyre érkező turisták maradandó kárt tesznek a szigeten.

március 22., 14:00

  • Offline
Emlékszel még, mit tanultál töriből a Hunyadiakról?
Emlékszel még, mit tanultál töriből a Hunyadiakról?

Ha a suliból nem rémlik minden mozzanat, akkor a most futó Hunyadi című sorozat segítségével is felfrissíthetted már a tudásod. Indulhat a kvíz?

március 22., 06:45

  • Offline
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk

Gyakran az általunk hallottak, tanultak a valóságban máshogy vannak, igaz ez a magyar feltalálókkal kapcsolatban is. Igaz-hamis kvízünkben 10 kérdés vár rád.

március 23., 06:45

  • Édes otthon
Ez a híres dizájnguru tervezte Mark Twain lakását: a Fehér Házban is jól ismerték
Ez a híres dizájnguru tervezte Mark Twain lakását: a Fehér Házban is jól ismerték

Számos prominens lakásdizánja dicséri kreativitását, de igazán híressé nem belsőépítészként vált.

március 22., 13:36

  • Testem
Napi háromszor 30 másodperc ebből sokat tehet a szívedért
Napi háromszor 30 másodperc ebből sokat tehet a szívedért

Már egy fél perces testmozgással is sokat tehetünk az egészségünkért.

március 22., 06:30

  • életem
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Jégesővel, erős széllel és villámlással jár zivatar éri el hazánkat, riasztást adtak ki a meteorológusok.

március 23., 07:45

  • Édes otthon
Ne így rejtsd el otthon az értékeid: nagy baj lehet belőle
Ne így rejtsd el otthon az értékeid: nagy baj lehet belőle

Trükkök ide vagy oda, az otthon tartott értékek nincsenek biztonságban.

március 22., 07:26

  • életem
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal

Ha ezt a videót megnézed, tudni fogod, mit tégy a nejlonzacskókkal.

március 23., 07:26

  • Offline
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod

Az 1880-as évekre már kötelező volt a tornaóra a különböző iskolatípusokban Magyarországon, de még nagyon máshogy nézett ki, mint manapság.

március 23., 08:06

  • világom
Kibontotta a falat, rábukkant a világ legnagyobb földalatti birodalmára
Kibontotta a falat, rábukkant a világ legnagyobb földalatti birodalmára

Hihetetlen, de erre a lenyűgöző föld alatti világra egy háztulajdonos bukkant.

március 22., 11:10

  • Testem
Soha ne edd meg a csirkének ezeket a részeit
Soha ne edd meg a csirkének ezeket a részeit

A csirkének vannak olyan részei, amelyeket egyáltalán nem javasolt megenni.

március 22., 12:10

  • Édes otthon
Óriási pusztítást okoztak a magyar nemzeti parkban: 50 évbe telhet a regenerálódás
Óriási pusztítást okoztak a magyar nemzeti parkban: 50 évbe telhet a regenerálódás

A Duna-Ipoly Nemzeti Park tájékoztatása szerint akár 50 év is kellhet, hogy a motorosok okozta pusztítás után helyreálljon a gyepterület élővilága.

március 22., 07:45

  • világom
Ez a világ egyik legkülönlegesebb vonata: nem a pontossága az erénye
Ez a világ egyik legkülönlegesebb vonata: nem a pontossága az erénye

Ez a vonat annyra különleges, hogy a gyerekeken kívül a felnőtteket is jókedvre deríti.

március 22., 08:50

  • világom
72 méter magas a világ legnagyobb szeméthegye: életveszélyes körülötte a munka
72 méter magas a világ legnagyobb szeméthegye: életveszélyes körülötte a munka

A világ legmagasabb és legveszélyesebb szeméthegyének mérete a Tádzs Mahallal vetekszik.

március 22., 09:06

  • Önidő
Michael Jackson csak másolta ikonikus tánclépését: kevesen tudnak erről
Michael Jackson csak másolta ikonikus tánclépését: kevesen tudnak erről

Ettől még nem volt kisebb táncos Michael Jackson, de nagyon úgy tűnik, ez a lépés valójában nem is az övé.

március 22., 11:40

  • Offline
Így tanítottak régen a tárcsázós telefon használatára: sok fiatalnak okozna ma gondot erre rájönni
Így tanítottak régen a tárcsázós telefon használatára: sok fiatalnak okozna ma gondot erre rájönni

A telefonhasználat módja mára nagyban átalakult. Régen még a tárcsázást is tanítani kellett.

március 22., 08:06

  • Testem
Tilos buszon szállítani ezt a gyümölcsöt: elviselhetetlen az utasok számára
Tilos buszon szállítani ezt a gyümölcsöt: elviselhetetlen az utasok számára

Annyira elviselhetetlen ez a gyümölcs, hogy még a szállítását is megtiltották a tömegközlekedési eszközökön.

március 22., 12:40

  • Önidő
Ettől az optikai illúziótól elszédülsz: végig tudnál menni a folyosón?
Ettől az optikai illúziótól elszédülsz: végig tudnál menni a folyosón?

Egy osztrák művész optikai illúziókká varázsolja a folyosókat.

március 22., 08:20

  • Testem
28 ujja van a Guinness-rekorder férfinak: munkáját is megnehezíti ez
28 ujja van a Guinness-rekorder férfinak: munkáját is megnehezíti ez

Ez a férfi az ujjai miatt lett Guinness-rekorder.

március 22., 10:06

  • Offline
Ha egy nő tesz saját sikeréért, máig megszólják érte: ilyen volt a Múzsák a csók után bemutatója
Ha egy nő tesz saját sikeréért, máig megszólják érte: ilyen volt a Múzsák a csók után bemutatója

Egy férfi sikerét megtapsoljuk, egy nő viszont ugyanezért kritikát kap: erre is rámutatott a Múzsák a csók után könyvbemutatója.

március 22., 14:36

Érdekességek