Milyen gyakran kell ultrahangra járni a 9 hónap alatt? És mit csinálsz egy bömbölő másfélévessel, ha nem emelhetsz? És hányszor emeled napjában mégis?
Kata kettőpontnullás naplója.
17. hét
Hízás: egy kiló
A pocaklakó kislány. Ennyit a nagy anyai megérzésekről. Mindenki állította, hogy ez a csemete is kislány lesz, én viszont bőszen tiltakoztam, hogy fiú. Majdnem vissza is kérdeztem a dokinál, hogy biztosan jól látja-e, de gondoltam, szerencsésebb, ha csendben maradok, ugyanis az orvos már azon rendesen fennakadt, hogy minek is jöttünk 16 hetesen ultrahangra. Mint azt vagy tízszer elmondta, szűrni nem tud semmit, ugyanis a 12 hetes vizsgálathoz már nagy a magzat, a 20 heteshez meg kicsi. Én meg csak csendben jegyeztem meg, hogy ez a bekukkantás engem nyugtat meg, ugyanis zavar, hogy hol érzem mozogni a bébit, hol nem.
S ez olyan furcsa. Aztán kiderült, annyira azért ne legyek nyugodt, mert egy dolgot azért látott a 16. héten is: hogy a méhlepény sarka rálóg a méhszájra. De semmi para, ahogy nő a méh, ez majd szépen arrébb húzódik, ha van egy kis szerencsénk. Addig is mindenesetre a lelkünkre kötötte, hogy a legkisebb vérzés esetén is irány a kórház, mert felvesznek az osztályra. Ha mégsem megy arrébb, akkor pedig császárral szülök, na bumm, ez legyen a legnagyobb bajom.
Edzés
Azt nem tette hozzá, hogy talán nem kellene sokat emelnem, de tudom ezt magam is. Elméletileg. Gyakorlatilag kivitelezhetetlen az ügy, a másfél évesem így is nehezen veszi, hogy nem emelem fel az utcán minden kerítésnél, hogy meglesse az udvaron lévő kutyákat. S hiába magyarázom, hogy ez Bogyóka miatt van így, nem igazán veszi a lapot. Hogy is venné. Bogyó neki elvont fogalom, soha nem látta, miért is kellene rá vigyázni.
Az persze az anyai testnek és léleknek esne jól, ha néha a gyerek is vigyázna rám. Éppen ma sem találkoztak az érdekeink, amikor én a földön fetrengtem, mert szokás szerint egyszerre környékezett meg az ájulás és a hányinger, a Kicsi Lány meg hintázni akart. Én gonosz pedig nem tudom a hintát lökni, ha a földön henyélek. Így nem volt más választásom, hagytam a gyereket hisztizni, amíg fel nem bírtam kelni, aztán odavonszoltam magam és betettem a hintába. Ahonnan persze egy perc múlva ki akart jönni, aztán újra be és ki. Ez kapásból hat, 11 kilós súlyzózást jelent.
A hintából egyenes út vezetett az etetőszékhez. Persze nekünk a magas verzió van, nem a kisasztalos, székes, újra emelés. Aztán kiemelés. Aztán feltenni a csap szélére, hogy kezet mosson. (Tényleg miért is nem használom az ehhez vett sámlit?) Aztán betenni a gyereket a babakocsiba, ahonnan kifelé profin mászik, befelé viszont még nem. Aztán ha nem sikerül kikerülni a játszóteret és be kell térni, akkor segíteni kell felmászni a kis házhoz vezető lépcsőkön, segíteni kell feljutni a hintára, hacsak nem akarom azt, hogy a nagyokhoz hasonlóan a csúszdarészen másszon fel. (Hihetetlenül tanulékony, ha rosszaságról van szó.) Vagyis napjában több tucatszor edzem a karomat és a hasizmaimat, kár, hogy alig látszik belőle valami. Bogyóka meg remélem jól megkapaszkodott a méhben a méhlepénnyel együtt és egyik sem akarja idő előtt elhagyni a helyét.
Kovács Bogyó?
Szóval a kis pocok lány lesz, akinek persze nevet kellene keresni. Irigylem azokat a párokat, akik már a fogantatás előtt tudják, hogy hívják majd a jövevényt. Nekünk ugyanis soha nincs ötletünk. A nagyobbik lányunk nevét három nappal a szülés előtt találtuk ki. Így persze nem is volt időm megszokni, ízlelgetni, a kórházban pedig nem tudtam megmondani, hogy hívják. Mondjuk ez nem tűnt fel senkinek, mert hosszas gondolkodás után közöltem, hogy P. baba iránt szeretnék érdeklődni.
Annyi biztos, hogy nem szeretnénk túl gyakori nevet. Én ugyan pillanatnyilag szerelmes vagyok a Dórába vagy a Dorkába, de elég kijózanító volt, amikor a minap összefutottunk a játszótéren egy óvodai csoporttal és a húsz gyerek közül négy volt Dóra. Az Anna - bár szintén nagyon tetszik - hasonló okból kiesett. Kalandoztam én a ritka nevek között is, de elszörnyedtem, egy-egy szülő milyen hülye. Volt, aki Ármánykának anyakönyveztette a csemetéjét. Szegény kicsinek eleve megpecsételték a sorsát, hiszen ki bízik meg egy ármánykodóban? De a fiúknál is érdekesek néha az elképzelések. Még soha nem találkoztam személyesen Felhővel, de valaki kérte és megszerezte ezt a lehetőséget is. De az is szép, amikor ikrek kapnak két különböző hangzású nevet, az egyik Paszkália, míg a másik Zselyke. De tudok olyan apukát is, aki Széchenyi István felesége után Crescence-nek akarta keresztelni a lányát, így viszont már nem lehet leírni a nevet, Kresszencként pedig nem nézne ki jól, így letett róla. Szóval névdilemmában vagyunk, de még sok idő van hátra. Egyet biztosan tudunk, a véglegeset senkinek nem áruljuk el, így esélyt sem adunk arra, hogy a többiek elmondják a véleményüket, hogy nekik tetszik a név vagy éppen azért nem rajonganak érte, mert ismertek egy Annát, Dórát, Ármánykát, aki olyan, de olyan hülye volt...
