Ez az Aquinói Szent Tamástól származó középkori idézet talán majd csak akkor veszít aktualitásából, ha az internet és az e-book kiszorítja a kézbe vehető könyveket. Egyelőre még azok a tények, hogy a család abban is példát mutat a gyerekeinek, hogy mennyi és milyen olvasmányok találhatóak a lakásban, a szülők mennyire szoktak, szeretnek olvasni, illetve mennyire törődnek azzal, hogy a gyerek hogyan áll a kérdéshez.
Eléggé könyvbarát, könyv-felhalmozós család vagyunk. Ez most még nem látszik a gyerekünkön, mert ő hiába mindjárt három éves, mégsem szaval verseket, és a napi pár új szó adag is örömet okoz nekünk, de ami késik, nem múlik. Ezt is olvastam:)
Szerintem a legtöbb családban a gyerek megszületése miatti lelkesedés okozza, hogy a gyerek kap legalább egy darab plüss vagy lemosható babalapozgatós könyvet, aztán ki folytatja a sort, ki nem annyira. Nálunk ezek után a strapabíró keményfedeles mesés, rajzos könyvek jöttek. Ezek közül is egy nyuszis-pipis-kecskés, egy farmos és egy Thomas-os, pöfögő hangot adó nyomkodhatós volt a sláger. Aztán Bartos Erika Bárányfelhők című verses könyvecskéje mondható az első olyan olvasmánynak, ami tényleg hosszabb időre lekötötte Olivért, sőt kimondottan ő kérte, kéri, hogy nézegessük, lapozgassuk. Persze, ebben is talált egy apró képecske csücskében pipit és kakast, de szerencsére nem merült ki ennyiben az érdeklődése.
Sok új szót tanult meg ebből a könyvecskéből, érzékelhetően hatott beszédfejlődésére. És nem mellesleg én is, apja is szereti a benne lévő versikéket: egyszerűek, de mégis éppen olyanok, ami egy páréves játszva tanításához szükséges. A buszok című verset már lámpaoltás után is el tudom mondani a sötétben, van benne kötelezően hangosan, közösen elkiáltandó jelmondatunk is, és található a könyvben egy olyan vers is - a rózsáról szól-, ami egy igazi megríkató történet az anyaságról és az elmúlásról. Ezen tényleg sírni szoktam. Apukám is mesélte, hogy mikor náluk hagytuk Olivért a könyvével, ő is megkönnyezte, pedig ő a klasszikus erős, nem sírós férfiember. Mindenkinek szívből ajánlom.
Nálunk ez a könyv mérföldkő. Ez volt az első, amiben túlmehettünk a pipin, és amit Olivér lapozgat, vagy ő diktálja, hogy mit olvassunk belőle. Hogy szélesítsük a palettát, a többi sajnos nem nyert kategóriájú könyv mellé megvettem Vackor meséit, amiből gyermekkoromból még most is felcsendülnek a rímes mondatok. Az eredeti Reich Károly
rajzaival illusztrált példány különösen szépséges, sok-sok színes és szép képpel teli. Ezek
mindamellett, hogy mint művészeti alkotások is gyönyörködtetnek, új szavak megtanulására, beszélgetés elindítására is kiválóak. A történetről nem is beszélve.
Aktualitása is van nálunk, hiszen akárcsak Vackor, Olivér is óvodás lesz. Ezzel kapcsolatban van Janikovszky Éva Már óvodás vagyok című könyve is, de eddig ez nem érdekli, többször is próbálkoztam.
Eléggé romantikus, emlékőrizgetős típus vagyok, amihez erős emlékek fűznek, nem eresztem egykönnyen. Ezért is van egy csomó saját gyerekkoromból maradt mesekönyvem, amik kapcsán elevenen bennem élő, mintha tegnap lett volna élmények idéződnek fel. De a csúcsok csúcsa néhány olyan mesekönyv, ami még apukámé volt az ő gyerekkorában a hatvanas évek elején. Az egyikben az ő nővére keze nyoma: „X.Y.tulajdona, ne fájjon rá senki foga”.
Én pedig annyit tettem hozzá, hogy szépen kiszíneztem, krix-kraxokkal kiegészítettem az illusztrációkat, talán ovisként. Még most is stabil állapotban vannak, esélyesek, hogy nagymamaként majd olvashatok belőlük unokáimnak. Egyébként a tartalmukat illetően is különleges művek ezek. A repülő hajó például jó vaskos, az egykori Szovjetunió népeinek
népmeséit tartalmazza. Emiatt nagyobbaknak, nagycsoportosoknak, iskolásoknak és
felnőtteknek is ajánlott.
És a kedvenc egy 1965-ös Vuk, eredeti, első kiadásban. Éppen egy ideje Vuk-imádatban
élünk (persze a Márton kakasos jelent miatt kezdődött), s előkerült az én egykori vukos
párnahuzatom, a Zsolnay-féle vukos tányérom is. De ez a Vuk mesekönyv (vagyis a regény) még vár Olivérre, mert 10 éven aluli gyerekeknek nem ajánlja a kiadó.
