Anyukám azt mesélte, hogy mikor kisbabák voltunk a testvéremmel, az ebéd utáni alvásidőben sokszor elment bevásárolni.
Anyukám azt mesélte, hogy mikor kisbabák voltunk a testvéremmel, az ebéd utáni alvásidőben sokszor elment bevásárolni. És az a bolt nem a szomszédban volt, hanem csak mire eljutott oda meg vissza, legalább fél óra telt el.
Van ilyen sztoritok?
Ahogy erről beszélgettünk, a férjem is felidézett egy rossz gyermekkori emlékét, amire nem is értem, hogyan emlékezhet, ugyanis még rácsos kiságyban aludt. Azt mesélte, hogy torkaszakadtából üvöltött, mert mikor felébredt a délutáni szunyából, hiába sírt, nem ment be hozzá senki, üres volt a lakás. Máig emlékszik erre.
Még gyermektelen koromban is nagyon megdöbbentettek azok a hírek, hogy egy ház
vagy lakás kigyulladt, leégett és a romok között babák vagy kisgyerekek holttestét találták meg. Talán ennek hatására én sosem úgy gondoltam a délutáni alvásra, mint egy kimenő lehetőségére. Egyetlen egyszer mégis vészhelyzet volt, a gyerekem olyan féléves korában ki kellett lopóznom 10 percre nem kis kapkodás és aggodalmak közepette, nehogy felébredjen és bepánikoljon, hogy nem vagyok ott. Futottam, izgultam végig, elég stresszes volt, pedig rácsos ágyban aludt, tehát fizikailag biztonságban volt. Mondjuk olyanok is eszembe jutottak, hogy mi van, ha éppen leég a ház, vagy földrengés lesz, de azért ezeknek annyi az esélye, mint a lottót megnyerni. Persze, mikor hazaértem, ugyanabban a pózban feküdt, mint ahogy letettem, mélyen aludt vagy még egy órát.
Igazából leginkább attól tartottam, hogy megijed nagyon. Ja, és attól, hogy összefutok valamelyik szomszéddal, aki majd jó felelőtlennek, rossz szülőnek tart, mert magára hagytam a gyereket. Többet nem is próbáltam elszökni, mert én tényleg szökésként éltem meg.
A német Eltern családi portál felmérést készített olvasói körében, hogy hagyták-e már
egyedül az alvó babájukat vagy nem. A 750 válaszadó 50,6 százaléka nem hagyta még sosem magára, 29,5 százaléka már hagyta egyedül autóban, 19,9 százaléka otthon.
Tehát a szülők fele kategorikusan nem, de másik fele hajlandó magára hagyni az alvó
csemetét. Ezen időt ezek szerint sokan kihasználják, hogy kiugorjanak a szomszédos
pékségbe, zöldségeshez, elmenjenek a nagyobb gyerekért az oviba stb.
A honlap szakértőket is megkérdezett a dologról. Egy heidelbergi fejlődéspszichológus, Dr. Sabina Pauen azt mondja, hogy nagyon jól kell ismerni a gyermek alvási szokásait, s ügyelni kell arra is, hogy nehogy megsérülhessen testileg vagy lelkileg. Ha biztosan tudható, hogy amíg elmennénk, nem fog felébredni, el lehet menni – de a szakértő szerint azért rendszert ebből semmiképpen nem szabad csinálni.
Egy másik szakértő, Dr. Herbert Renz-Polster gyermekorvos is azon a véleményen van, hogy kivételes esetekben, ha biztonságban tudjuk a gyereket, elmehetünk kis időre, de szerinte ez nem okoz semmilyen lelki zavart. Mert ha közben mégis felébredne gyermekünk, és sírna, de mégsem megy oda senki, akkor sem történhet baj, hiszen a biztonságos szülő-gyermek kapcsolatban élő gyerekek bíznak a szüleikben, és ilyen helyzetben képesek megbirkózni a problémával, mert tudják, hamarosan értük jönnek.
Mi erről a ti véleményetek?
