Valahogy azok, akik azt hiszik, mindenáron bele kéne szólniuk az életünkbe, úgy gondolják minden szinten jobban is képzettek nálunk. Sőt, a szülészorvosnál is, mert csak úgy látatlanban bebliccelik a kismamának azt, hogyan kell faros fekvésű gyereket utolsó pillanatban megfordítani, vagy hogy hol rontotta el a szülészorvos, ami miatt nem tudott normálisan megszületni az a szánandó pici gyerek.
Orsi két hónapja szült. A másodikat. Császárral. Márpedig a császár a bevezetőben emlegetett, beszédmániás/extrovertált/magányos szakik szerint nem normális szülés, hiszen a normális az az, amikor az asszony tolja, a gyerek meg rövid hancúr után kikurjant odalent és készen is vagyunk. A szakik (vagyis a lenti szomszéd, a hentes, a volt jóbarátnő, a kutyás néni és persze az anyós, de még sorolhatnám) képesek a legkeményebb anyukát is a gyermekágyi depresszió határára tolni kéretlen szakértelmükkel, és akikre ha nem akarsz, sem tudsz nem odafigyelni.
Ugyanis nincsenek egyedül.
Valahogy benne van ez a magyar társadalomban, hogy a császár nem rendes szülés.
Pedig már miért ne lenne az?! Egyrészről senkinek semmi köze ahhoz, hogyan hoztam világra a gyermekemet. Másrészt ha már megosztom, miért akarja az emberek nagy része azonnal véleményezni a dolgot?
Külföldi babás oldalakat böngészve vagy külföldi anyukákkal ilyen dolgokról beszélgetve soha fel sem merült, hogy a császár bármennyivel is hátrébb lenne, mint a hüvelyi úton történt szülés. Náluk (legyen az brit, holland, német, francia vagy éppen brazil nő) természetes, hogy van, amikor a császárra van szükség és van, amikor nincs – és számukra az sem elítélendő kategória, ha valaki programozott császárral szül, pedig annak megfelelő indokkal való bevallása nélkül felér egy szociális harakirivel.
És nem arról van szó, hogy Orsi rossz emberekkel veszi körül magát.
"A szülés után tényleg mindenki azt kérdezte tőlem először, hogy miért nem normálisan szültem" – meséli például Kinga. "Hiába mondtam, hogy normális volt az, hiszen gyönyörű, egészséges babát tolok éppen, aki ott volt benn a hasamban, a huszadik ilyen kérdésnél tényleg kezdtem magam megbélyegzettnek érezni. Pedig korábban semmi gond nem volt az önbecsülésemmel." Kinga a budapesti Belvárosban, Orsi az agglomerációban, Dunakeszin lakik. Akkor vidéken megértőbbek az emberek?
"Nem hiszem el! Mi ez a normális-nem normális kategorizálás?!" – háborog Katica. A húszéves szombathelyi lány mindkét gyerekét császárral szülte, és egyáltalán nem bánta meg. "Nem azt mondom, hogy nem szerettem volna őket természetesen megszülni - figyeled, teszi hozzá, már itt is diszkriminált a kifejezés! -, de hát ha így jött össze, hát így jött össze. Nem lettek ők kevesebb babák, és én sem lettem ettől kevesebb anyaként. Bármennyire is ezt szeretnék belém beszélni vadidegenek. Katica is arról beszél, hogy félidegenek szólnak így bele a magánéletébe. "Meg persze barátaink is, de én szültem korán, ők jellemzően még nem tudják, mit is jelent ez – na majd ha szülnek!" – vigyorog. Ő tudja kezelni a helyzetet.
Orsi nem. Előbb barátait kérdezgette, vajon normális-e a császáros szülés, aztán kénytelen volt felkeresni egy szakembert. Most hetente kétszer jár pszichológushoz, akivel azon dolgoznak, "hogy el tudjam fogadni a szülés közben engem és a babát ért érzelmeket, vagyis azt, hogy műtéttel jött ki a pocakból."
Holott csak annyi kéne, hogy az emberek elfogadják, semmi közük a másik ember testéhez. Olyan nehéz ez?!
