Mert ha én is, meg a barátnőmék is, és még a játszón az a 3 másik csaj is olvas, akkor sehogysem jön ki az a bizonyos 54 százalék, aki nem.
Nem mesélünk, helyette tévét nézetünk a gyerekkel egész nap - röviden így lehetne összefoglalni a magyar és európai szülőkről alkotott felmérés eredményét. Lesújtó. Először felháborodtam, hiszen számba vettem a baráti társaságom tagjait és megállapítottam, hogy Ágiék, Katiék, Erikáék, Krisztiék is minden nap sztoriznak. Vagyis ők abba a 46 százalékba tartoznak, akik minden nap legalább egyszer előveszik a mesekönyvet. Sőt, többen diát is vetítenek. Nézem a nagyobb porontyosokat: Éviék és Edináék is mesélnek a gyereknek, holott ott már öt-hatévesek a csemeték. Vagyis ők is a jók 31 százalékéba tartoznak, akik a három éven felüli gyerekeiknek olvasnak mesét vagy kitalálnak történeteket.
Na, akkor miről is van szó?
Miért is kell milliókat költeni a mese népszerűsítésére, amikor mindenki tudja mi a dolga? - háborgok magamban. Aztán lohad a lelkesedésem, amikor eszembe jut az, amit az óvónő ismerőseim mondanak: hogy a szülők nagy része nem foglalkozik a gyerekekkel, miután hazavitte az oviból, mondván ott a fejükbe töltötték a kultúrát. Különben is van elég baja a felnőtteknek, el kell mosogatni, fel kell mosni, be kell fejezni a hazavitt munkát. A gyerek meg jól elvan a tévé előtt, minek háborgatnák. A Spongyabob, a Simpson család, a Scooby-Doo, A rózsaszín párduc vagy a Tom és Jerry szinte mindig jó választás. Ha meg a gyereknek nincs kedve bekapcsolni a DVD-lejátszót, mert azt még azok is ismerik, akik a könyveket nem, akkor maradnak a mesecsatornák. Szép számmal akad belőlük választék. S annak a kisfiúnak a sóvárgása is eszembe jut, aki nagyon szívesen menne délutánonként foglalkozásokra, de a szülők szerint felesleges. Vagy nincs rá pénzük. Így az óvodai kezdeményezések egy része érdeklődés hiányában szépen elsorvad.
Ki, hol, miért
Hogy is van ez? Miért nem olvasunk? Nézem a kutatásokat, statisztikákat. Az egyik szerint a faluban élők kevesebb mesét olvasnak a négy éven felüli gyerekeiknek, mint a városban lakók. Mi a szösz? A faluban élők butábbak, műveletlenebbek, nincs pénzük este világításra, akkor kell ellátni az állatokat? Nem hinném. Vagy kisközségekben kevesebb a diplomás? Ugyanis ugyanez a felmérés kimutatta, hogy a mai felnőttek még a mostani gyerekeknél is ritkábban hallottak mesét gyerekkorukban (a nők 26%-a, a férfiak 22%-a), és csak a diplomásoknál (47%-a) köszön vissza a mai (nem túl jó) átlageredmény. A középfokú végzettségűek negyede hallott mesét gyerekkorában, míg a nyolc általánost végzettek pedig 17%-a.
Pedig a mese gyógyír.
(Nem Andersen, mert az inkább horror, de ez más lapra tartozik.) Bár a gyerekek szívják magukba a tudást, a jót és a rosszat, amit látnak, de sok mindent nem értenek. A kicsiknek még elvont fogalom a szeretet, a gyűlölet, a halál, a történetek viszont segítenek ezeket felfogni, feldolgozni. Már akiknek segítenek, már akiknek olvasnak. S nem a tévé elé ültetnek állandóan. Anno a magyartanárom azt mondta, hogy náluk bizony sokszor szalad a lakás, mert ha nincs otthon senki, leül dolgozatot javítani és ha hazaérnek a gyerekek, akkor kezd el mosogatni. Középiskolásként ezt nem értettem, nekem pont fordítva lett volt logikus. Aztán felnőttként, párral majd férjjel és gyerekkel élő nőként rájöttem, milyen igaza van: dolgozatjavítás közben nem lehet beszélgetni, miközben viszont mosogat vagy főz az ember, miért ne lehetne beszélgetni vagy mesélni? S máris minden megoldódik: a lakás is tiszta, a gyerek is jól érzi magát. De ha egyszer-egyszer elmarad a porszívózás, mert helyette leült az anyuka vagy apuka játszani a poronttyal, akkor sem dől össze a világ. Legalább nem azon keseregnek majd a 18, szülinapon, hogy felnőtt a gyerek és nem ismerem, nem tettem semmi - szellemileg - értékeset a tarisznyájába. Mert egy menő autó jó ajándék érettségire, de csak anyagi érték.
