Magyarország legjobb gyerekes környékét keresve először az agglomerációt járjuk körül. Rékát kérdezzük arról, milyen Telkiben lakni kisgyerekkel.
Te is büszke vagy a környékedre? Küldd el nekünk a kérdőívre a válaszokat, esetleg egy fotót a településed kedvenc részéről, és megversenyeztetjük, hol a legjobb gyereket nevelni ma Magyarországon.
Útközben a botcsinálta riporter azon morfondírozik, hogy biztos nagyon jó lehet. Ha emigráció: akkor Telki. Itt látni majdhogynem a legtöbb szép nagy új házat. A község rendes, tiszta, és biztos rengeteg budapesti érzi úgy, hogy majdnem Budapesten, egyfajta meghosszabbított Rózsadombon van.
És tényleg: a távolság szinte minimális. Igaz ugyan, hogy Budáról, de röpke húsz perc alatt már célhoz is értünk. Rövid városközponti kerülő után az üdülőrész felé vesszük az irányt (szuper játszótér mellett kanyarodunk fel a kis dombra), majd a nagyon rendezett murvás kisutcákon tekeregve célhoz érünk. Réka – aki férjével egyébként hatodik éve él itt – másfél éves kislánya, Luca és a házőrző jön elénk. A kis kert nagyon vadregényes, a városi zaj már csak rossz emlék. Csodás, dús bokrokkal övezett terasz tartozik a házhoz. A homokozó szélén üldögélve nekifogunk, hogy objektíven szétcincáljuk a menő községet: egy kisgyermekes anyuka szemszögéből.
Kezdjük mindjárt az elején: a terhesgondozás jól megoldott, a védőnő „nagyon cuki”, a gyermekorvos szintén. A telki kórházról e fórumon biztosan írtak már, Réka ehhez tán csak annyit tesz hozzá, hogy számára szülés szempontból volt is, meg nem is e jeles intézmény. A magánkórház tarifái ugyanis messze lehagyják más kórházakét. Szép, szép, közel is van, de a helyi lakosok számára csak akkor jön szóba, ha az áraival már megbarátkoztak. Sebaj, a gyermekszülés Budapesten zajlott, majd visszatérve a madárcsicsergésbe: indulhatott a Nagybetűs Élet.
Sorban véve:
A babakocsis közlekedés nem teljesen akadálymentes, télen főleg nehézkes, de ezt az üdülőterület lakói jól tűrik. (Hisz tudták, amikor ideköltöztek, hogy a falusi levegőért a sugárutakról - legalábbis itt - le kell mondaniuk.) Kevésbé szeretik viszont, hogy a főút sem tökéletes, ha bébit tologatunk. A járda nagyon göröngyös, de Réka úgy tudja, hogy már nem sokáig. A fejlesztések között szerepel ennek kiegyengetése. Mert a faluképre amúgy nem lehet panasz. Nagyon tiszta és rendezett, a „sétálóutca” is szép, és jól ki van találva.
A boltok ugyan drágák, illetve a választék sem hasonlítható a szomszédos Budakesziéhez, ám az tényleg „macskaugrásnyira” van: ide lehet átautózni, ha költséghatékony nagybevásárlást tervez a család. (Ez autó nélkül nagyon macerás, bár a távolsági buszok mentrendje elég barátságos, nem kell órákig sorvadozni a megállóban.)
Játszótérrel már sokkal jobban el van látva a község. Az üdülőterülettől, ami Telki Budapest felőli részén van, 4-5 játszótér is elérhető, „biciklitávolságra”. Ezt az irigylésreméltó tényt csak fokozza, hogy ezek nagyon jó („modern, profi”) és korosztályos játszóterek, a legkissebbektől a gördeszkázó ifjoncokig mindenki találhat köztük életkorának megfelelőt.
A gyerekközösségek is inkább itt, illetve „önerőből” szerveződnek. Mert a gyermekprogramok száma sokkal szerényebbnek mondható, mint a jó helyeké, ahová a kicsikkel menni lehet. Van itt erdő, mező, tornaterem és focipálya, játszótér, közeli vadaspark és biofarm, ahol pulykákat és egyéb jószágokat lehet nézni. Télvíz idején viszont mégis Budapestre kénytelen kacsingatni a kisgyermekes telki lakos. Réka hozzáteszi, hogy program, illetve játszóház azért van, de ha valakinek ez kevésbé szimpatikus, akkor inkább elcsábul Budakeszire, vagy a fővárosba, ahol
sokkal nagyobb a választék. („De ez mondjuk nem biztos, hogy Telki hibája.”- morfondírozik.)
Tovább elmélkedve ezen a kérdésen arra jutunk, hogy ez voltaképpen az agglomerációba emigráltak egyik nagy problémája. Aki megszokta a nagyvárosi pörgést, az nehezen viseli az első telet egy egy kétéves picivel a zöldben, ami októbertől márciusig bizony cseppet sem zöld, sőt, falusiasan egyszerű. Be kell érni a vendégeskedéssel, amit Réka szerint viszont csak „egy cseppet nehezebb megszervezni”, mint a városban. Aki nyáron szívesen jön ide, az télen is bevállal egy romantikus, havas túrát, míg ha nincs nagy hó, akkor Rékáik is beautóznak, miután megfelelő „csapást” vágtak maguknak a főútig. És „mindezt tényleg meg lehet szokni. Nekünk a nyugalom mindennél fontosabb” – összegzi házigazdánk a több-kevesebb ingázással járó telki létformát.
Ha a munka nem szólít a városba, és „csak akkor megyünk, ha nagyon ki vagyunk már éhezve”, akkor mindenképpen a telki madárcsicsergés javára billen a mérleg. Sőt, Réka úgy gondolja, hogy ő, aki két-három naponta megy be Budapestre, a barátok és a gyerekprogramok miatt, nyughatatlannak számít itteni mércével mérve. Mert „végül is nem az esti kiülős helyek miatt jöttünk ide.” A közösségi életet pedig pótolja a Faluház - ahol jó programok vannak - és a már említett „önszerveződés”.
Bölcsi és ovi szintén van itt (sőt, több is: egy magán- és egy „rendes” is). Réka eddig csak jót hallott róluk. Volt egy Waldorf ovi is, ami megszűnt ugyan, de a hírek szerint újjá fog éledni. Igény ugyanis lenne rá. Az iskola „is oké”, bizony, sok budapesti lecserélné a reggeli dugót egy ötperces kis gurulásra a biciklivel, amivel a gyermek máris a suliban landolhat.
Végül is arra kértem Rékát, hogy pontozza a községet élhetőség szempontból. Hogy miért kapott a Szuper Játszóterekkel Rendelkező Telki csak 8 pontot? Mert nincs víz...
- Mármint tó, strand, patak vagy uszoda?
- Igen. Ez az egy hiányzik, de nagyon. Akármilyen vízpart. Vagy legalább egy kis medence, ahol néha pancsolhatnánk a gyerekkel. De akinek ez nem szempont, az nyugodtan adhat 9 és felet is!
