Néhány napja a fiam dacosan közölte velem, hogy egy év kemény munka után befejezi pályafutását a színjátszókörben. Nem sokat tudtam szólni a döbbenettől, mivel a legutóbb még a színészi pályára készült (nem is alaptalanul). Mégis mi az oka a változásnak? - kérdeztem tőle óvatosan, mire ő azt mondta, nem megy oda többé, mert nem engedték ki a vécére, amikor kérte.
Első döbbenetem után arra gondoltam, régen hallottam tőle ilyen ostoba érvelést, így hát ideje őt is rádöbbenteni, mennyire nem illik össze az ügy súlya és indoklása:
- Ó, értem. Már látom magam előtt, ahogy majd felnőttként megkérdezi a fiad: És apa, te miért nem lettél híres színész? - Hát, drága fiam - mondod majd ekkor elgondolkozva -, ez nagyon egyszerű: mert nem mehettem ki pisilni.
Szerencsére értelmes a gyerek, így maga is érezte, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Kibökte, hogy a fő probléma inkább az, hogy az új kedvenccel, az énekkarral ütközik a drámaóra. Mérlegeltünk, egyeztettünk, s a vége az lett, hogy azóta beszélt a tanárnővel és folytatja, amit elkezdett.
Számtalan olyan helyzet van, mikor azt láthatjuk, hogy – bár manapság alig hallani ennek fontosságáról – szükség van az érvelés tudományának, a retorikának a tanítására.
Valaha alapvető volt, hogy gyerekkortól kezdve tanítsák az embereket beszélni, érvelni, megvédeni magukat. Sokáig tananyag volt, és talán a modern kori demokráciák újraértelmezték a fontosságát, hisz 2000 óta a magyar felsőoktatásban kötelező a retorika tanítása.
De nemcsak az egyetemeken, hanem a hétköznapi életben is szükség van - lenne - rá. Az általános tendencia az, hogy társadalmunkban az emberek jó része konfliktuskerülő, ami korántsem jelent simulékonyságot. Aki kerüli a vitát, az könnyen válik passzív ellenállóvá. Házasságok és munkakapcsolatok mennek tönkre azért, mert az emberek nem tudják megbeszélni a problémáikat. Valami miatt sokan úgy képzelik, hogy a vita egyenlő a veszekedéssel, és inkább hallgatnak, ha a véleményük nem egyezik másokéval. Vagy a másik végletbe esnek, és erővel, ordibálással, kényszerrel igyekeznek embertársaikat meggyőzni az igazukról.
Ha a retorika tudománya a mindennapi élet része lenne, akkor bizony jóval kiegyensúlyozottabb lehetne az életünk. Gondoljuk csak meg, ha a gyerekünk már egészen korán a vonyítás, hiszti, és az érzelmi zsarolás helyett a retorika három ágát, a logoszt (logikát), az ethoszt ( jellembéli érvelést) és a pathoszt (szimpátián alapuló meggyőzést) alkalmazná.
Anya, te nem ennél valami finomat? - sokkal jobban hangzik, mint a Vegyél nekem csokoládét. Éppen így könnyebb elfogadni a leckeírás elhalasztásával kapcsolatban a jellembéli erősségre alapuló érvelést: Hát el tudod rólam képzelni, hogy nem csinálom meg bicajozás után? Mint a nyafogást, miszerint: Akkor is ki akarok menni biciklizni! És ne felejtsük el a logikát: Logikus érvelés a szakkör elhagyása mellett a „Nem engedtek ki vécére”? Valamelyest, bár ha a gyereket szembesítjük azzal, mennyire nevetséges és szánalmas az effajta indok, azonnal látni fogja, hogy rossz úton jár. Ellenben, ha erővel ráparancsolunk (Csak nem képzeled, hogy ilyen hülyeség miatt abbahagyhatod a szakkörödet!?), könnyen passzív, vagy akár aktív ellenállásba ütközünk. Jobb tehát már az egészen kicsi gyereket arra sarkallni, hogy alkalmazza a beszéd tudományát.
Hogyan taníthatjuk őt érvelni?
- A gyerekek külön tanítás nélkül is belefuthatnak egy jó érvbe. Előbbi beszélgetés meggyőzőbb lehet, ha a gyerek rögtön azzal indokolja a döntését, hogy a drámaóra ütközik az énekkarral, amit jelenleg sokkal, sokkal fontosabbnak ítél. Ebből már tudtok továbblépni és akár hagyhatod is magad meggyőzni. A gyerekben ilyenkor tudatosul, hogy könnyebben célt ér okos érveléssel.
- Ne engedd, hogy vita közben otthagyjon! A gyerekekre jellemző (sok felnőttre is), hogy egy vitában fölállnak és elmennek. Jó korán tisztázd vele, hogy ez tilos és nem meggyőző.
- Használjátok a vitát otthon! Ha a gyereked látja, hogy megvitatjátok a családi ügyeket, majd békében, sőt megelégedetten juttok közös nevezőre, akkor természetessé válik benne az érzés, hogy a vita az élet fontos része.
- A jövő legyen a lényeg! Ha az érvelés abban merül ki, hogy múltbéli sérelmeket emlegetünk fel, akkor nehéz lesz előre jutni, hisz azokon már senki nem tud változtatni. Azonban arról egyeztetni, hogy a jövőt hogyan alakítjuk, sokkal értelmesebb dolog.
Összegzésül azt gondolom, nem mindenki jut el a felsőoktatásig, és aki el is jut, annak sem kell(ene) addig a retorika tudományát nélkülöznie. Mire gyerekeink iskolába kerülnek, már remekül alkalmazhatják a meggyőzés tudományát, ha mi magunk adjuk ezt a kezükbe. Érdemes időt és energiát szánni rá, hogy megtanítsuk őket ésszel érvelni, képviselni saját álláspontjukat, megtanulni kompromisszumot kötni anélkül, hogy meghunyászkodnának, és leszoktatni őket a ma oly „divatos” érvelési stratégiákról, úgy mint kiabálás, nyafogás, ellenállás, passzív ellenállás, duzzogás, testi és lelki erőszak. A gyakorolt retorika minden kapcsolatunkat harmonikusabbá teszi, ezért hát azt javaslom, ne ijedjünk meg belemélyedni és időt szánni rá. Olyan kulcsot adunk gyerekeink kezébe, mellyel nemcsak elénk, de az egész világ felé nyitni tudnak. Azt pedig senkinek nem az egyetemen kell elkezdeni.
